A Magyar Kurír szolidaritási napot hirdetett Szent Márton napjára, november 11-ére Nigériáért, az éhínséggel küzdő emberekért. Az olvasók adományaikat az Afréka Nemzetközi Humanitárius Alapítványnak juttathatták el, 12 millió forint gyűlt össze. Valerian Okeke onitshai érsek levélben köszönte meg az olvasók nagylelkűségét. Fodor Réka missziós orvos számolt be a gyűjtésről.
Nagyon örülünk! Volt egy titkos álmom, hogy milyen jó lenne ezer családnak enni adni. Most 12 ezer forintnak megfelelő összegbe kerül egy zsák rizs Nigériában, ez azt jelenti, hogy éppen ezer család kap egy-egy zsáknyit, ami 1-2 hétre elegendő a túléléshez, attól függően, hányan vannak, hányszor esznek egy nap.
A szegények egyszer vagy kétszer esznek csak.
Hogyan bonyolítják le a vásárlást, az elosztást?
Át is utaltam már a pénzt, körülbelül egy hét, mire megérkezik. Amíg nincs vége a járványnak, sajnos nincs esély rá, hogy valaki az alapítványtól kimenjen, hiszen kint rekedhet. Basil atya, az érsek alkancellárja és maga az érsek is ujjongott örömében. El is kezdték feltérképezni, hogy hol termett rizs, de még nem tudják pontosan, mert a Niger deltájában, ahonnan ők szokták beszerezni, tart még az árvíz, minden víz alatt van. Az ország hatalmas, rizs mindenképpen lesz, ha nem a környékről, akkor majd messzebbről szerzik be. Karácsonyig kell megszervezni a beszerzést, mert az ünnep előtt kapják meg a családok az adományt.
Hogyan jut el a családokhoz a rizs?
Ugyanúgy, ahogyan tavasszal-nyáron csináltuk, amikor én is ott voltam: az onitshai Szentháromság-bazilikához (Basilica of the Most Holy Trinity) tartozó épületben raktározzuk el az érkező szállítmányokat. Fontos, hogy biztonságosan szállítsuk, biztonságos módon tároljuk őket, mert az éhínség idején a közbiztonság nem a legjobb, vigyázni kell az élelmiszerre. A bazilika előtti téren fogják kiosztani, és ismét készítenek majd róla egy filmet köszönetképpen, amit majd láthatunk is. A messzebb lakóknak a plébánosok viszik majd el a plébániájukra a zsákokat.
Hány ember adta össze ezt a sok pénzt?
Nagyon sokan! A legtöbben 10-20 ezer forintot küldtek, egy valaki egymilliót, ketten félmilliót, néhányan 100 ezret, 50 ezret, de ahhoz, hogy 12 millió összegyűljön, kellett a rengeteg adakozó, a „szegény asszony két fillérje” is.
Szent Márton napján elértük a 10 milliót, de azóta is jönnek az adományok, most 12 milliónál tartunk. Nem három gazdag embert értünk el, hanem sok adakozót. Folyamatosan jöttek a sms-ek a telefonomra. Izgultam pedig, vajon mennyire lesznek önzetlenek az emberek, hiszen most még nehezebb a helyzet, mint májusban, sokan félhetnek, hogy elvesztik a munkájukat. Logikus lehetne, hogy amikor egész iparágak szenvednek a vírustól, mindenki tartalékoljon.
Hogyan fogadták Nigériában a hírt, hogy ilyen sok pénz gyűlt össze?
Nagyon hálásak, jönnek sorban a hálálkodó üzenetek a telefonomra, áldják az Istent, áldást kérnek a Magyar Kurír és az Új Ember olvasóira, minden magyar emberre. Ők mindig dicsőítik az Istent. Nigériában láttam, mekkora nélkülözés van, nagy szükség van az adományokra. Fantasztikus, hogy egy kampánnyal ezer családnak tudunk enni adni. Nekem nehéz annyira örülni, nekik mintha a génjeikben lenne, hogy mindenért hálásak. Nekem meg kell tanulnom, mert én mindig látom azt a másik 150 milliót is, aki szenved, éhezik. De ha így állok hozzá, kizárom a hálát: azt folyamatosan tanulom tőlük.
Hálásak lehetünk azért is, hogy nekünk nem az a nagy kérdés, karácsonykor kapunk-e egy zsák rizst…
Gondoljunk csak bele, ha adni tudunk, az azt jelenti, hogy nekünk van. Aki ad, az megteheti, tehetős. Mindenképpen öröm, hogy neked van. Nagy öröm adni. Mekkora öröm egy szülőnek is karácsonykor, ha adni tud, és mennyire rossz érzés, ha nem tud adni.
Nagyon nagy dolgot vitt véghez ezzel megint az Afréka alapítvány, büszke lehetsz rá.
Amikor félévente kétszer kimentem, és elláttam kétezer tífuszost vagy maláriást, akkor még nem annyira értettem egészen az ottani helyzetet. Amíg nem voltam köztük hosszú ideig, addig nagyon büszke voltam arra, amit teszünk. Most ez elmúlt belőlem, mert láttam a mérhetetlen nagy szükséget. Azóta nem veregetem meg a saját vállamat, letöretett ez a fajta büszkeség. De ahogyan Pál apostol mondta, és ahogyan Izunna atya mondja mindig nekem is: minden időben, minden helyzetben hálásnak kell lenni. Szeretnék jó tanítványa lenni Okeke érseknek, és hálás lenni mindenért.
Miért vagy a leginkább hálás?
Mindig visszaköszön, hogy az emberiség egy nagy család. A magyarok most igenis vacakul vannak, mindenkit érint a Covid, nem feltétlenül az egészségét, talán a pénztárcáját, a létbiztonságát, a tanulmányait. És amikor nem szárnyal a gazdaság, az ember hajlamos a tartalékolásra, mondhatná azt is, hogy most segítsen más, mert számomra most nem alkalmasak a körülmények.
És ennek ellenére több jött össze, mint egy átlagos helyzetben: ez egy hatalmas csoda. Ennyire önzetlen volt sok magyar ember!
És látom az ottaniak örömét. Tudnak arra a jóra figyelni, amit kapnak. Megkapták a lehetőséget, elkezdik beszerezni, kiosztani az élelmet – van remény. Ha mindig ad nekik valamit a Jóisten, ami azt mutatja, hogy van remény, akkor ki tudnak tartani, és aztán talán megint jön valaki, aki segít. Amikor azt mondják, hogy doktor Réka az Isten küldötte, ők szó szerint értik: Isten üzente nekik, hogy van remény. És ezt üzenik nekik most a magyarok az adományaikkal.
Forrás: Magyar Kurír
