Csíki székely közegből származom, ahol a szüleim a névadásnak is még a hagyományos útját választották. Nagyapámtól örököltem a keresztnevemet. Vele sohasem találkoztam, mivel a születésem előtt hazatávozott a mennyei hazába. Kiskoromban büszkeséggel töltött el, hogy a keresztnevem azonos a nagyapáméval, mert róla mindenki olyan elismerően és tisztelettel beszélt, mint valami szentről. A faluban a tisztesség és az egyenesség fogalmát testesítette meg az ő nevének a felemlítése. Nálunk nagyobb jelentősége volt mindig a névnapnak, mint a születésnapnak, így a nevemmel korán szoros kapcsolatba kerültem.
Később, ifjú koromban, amikor egy kicsit mindenkiben meginog minden, gondolkodni kezdtem azon, hogy viselhetnék valami különlegesnek ható keresztnevet. Ekkor eszméltem fel, hogy utánanézzek a névadó szentem történetének.
Szent Imre herceg életét a ködös múltból megismerve, nagy tisztelet és megnyugvás ébredt bennem a nevem és névadó szentem irányába. Humorosan szoktam megjegyezni, hogy az amerikai kontinens neve is az Imre (Henrich, Enrico, Amerigo stb.) névből származik, szóval nevezetesebb név nem is kell. Megjegyzem, kissé szomorúan, hogy nyolc év papi szolgálat alatt egyetlen egyszer sem kereszteltem Imrének nevezett kisfiút…
Szent Imre herceg személye kapcsán egy felfedező úton vagyok, mindig valami sajátosat és igazat ismerek fel belőle. Elgondolkodtató, hogy róla a történelem milyen kevés részlettel szolgál, viszont a magyar nemzet második szentjeként tiszteljük édesapja, Szent István után. Abban az időben sem osztogattak sem az égiek, sem a földiek akárkinek égi pálmát… Szent Imre édesanyja történetesen csak a boldog jelzőt kapta meg. Ez azt tanítja számomra, hogy a szentség útja nem a nagy dobveréses életvitelben érhető tetten, hanem valahol a hétköznapi, csendes hűség megélésben. Ha így közelítem meg Szent Imre életét és kialudni nem akaró tiszteletét, akkor egy egyenes, határozott alapokra építő fiatalembert ismerek meg, aki vágyik a jóra, hisz a Jóban, és teszi a jót. Ez a vágy minden fiatalban közös. Ez mint alapvágy nagyon hamar a felszínre kerül egy-egy beszélgetésben a fiatalokkal. Szeretem is ebbe az irányba mozdítani a beszélgetést. Mindig őszinteséget és lelkesedést tapasztalok, ha elérkezünk erre a közös pontra. Nekem ezt tanítja Szent Imre, a herceg, az én keresztnévadóm és egyike a védőszentjeimnek.
A marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Gimnázium lelkivezetőjeként az iskola utolsó újraalapításától fogva minden évben különös hangsúlyt fektetek a Szent Imre búcsús ünnep megülésére. A sok szimbólum, zászló, nyakkendő, fogadalom mellett a diákok minden évben kapnak egy könyvjelzőt búcsúfiaként, amely Szent Imre képét és egy lelki mottót tartalmaz, amely az adott iskolai év lelki irányát határozza meg. Az idei jelmondatunk: Bízzál a másik emberben! Hidd el, hogy a jót akarja! Ez a hétköznapi eseményekben is éberen tart, hogy katolikus iskolaként milyen vörös fonal mentén akarunk dolgozni és növekedni. A gyümölcsök már érnek.
Van a mondás, hogy a név kötelez! Én tisztelettel és hálával teszem az iskolában és más közegekben is azt, ami a Szent Imre-i névből rám hárul. Meg vagyok győződve, hogy Szent Imre égi pátyolgatásában is reménykedhetünk, mind a diákok, a tanárok és a jövőt építő közösség egyaránt.
Balla Imre segédlelkész,
marosvásárhelyi iskolalelkész
