Dobszay László, a gregoriánkutatás kiemelkedő alakja

Dobszay László (Szeged, 1935. február 2. – Budapest, 2011. augusztus 26.) magyar zenetörténész, népzenekutató, egyházzenész, a Schola Hungarica gregorián kórus társkarnagya, egyetemi tanár volt.

Népzenekutatóként indult a zenetudományi úton, de hamar ráeszmélt a magyarországi gregoriánkutatás nagy hiányosságaira, ezért életének nagy részét ezen hiányosságok pótlására szentelte. Szendrei Jankával együtt megalapozta, arculatot és irányt szabott ennek a kutatásnak, valamint nemzetközi szintre emelte a magyarországi gregoriánkutatást. Három frontvonalban nyilvánult meg tudós mivolta: egyszerre volt kutató, ugyanakkor a feltárt anyagok felcsendülésében tevékeny zenészként vett részt, illetve szenvedélyesen tanította a fiatal feltörekvő generációkat.

Közelebb hozni a teológiát, ez a célja sorozatunknak, amelyben egy éven keresztül minden hónapban a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Római Katolikus Teológia Karával együttműködésben bemutatunk egy erdélyi és egy nemzetközi teológust, valamint a teológia egy tudományágát.

Dobszay László Szegeden született 1935-ben. 1984-ben Erkel Ferenc-díjjal, 1998-ban Budapestért díjjal, 2000-ben Akadémiai Díjjal tüntették ki. 2001-ben elnyerte a Soros Alapívány életműdíját, 2004-ben pedig Széchenyi-díjjal tüntették ki. Különleges szellemi kapacitásáról már fiatalon tanúbizonyságot tett, amelynek gyümölcseit bőkezűen osztogatta. Történelem- és irodalomtanulmányokat folytatott a budapesti Eötvös Lóránd Tudományegyetemen, ezzel párhuzamosan végezte zenei tanulmányait a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskolán, zeneszerzés szakon. Dobszay olyan nagy hírnevű tanárokat tudhatott magáénak, mint Viski János (zeneszerzés), Engel Iván (zongora), Kodály Zoltán (népzene) és Szabolcsi Bence (zenetörténet). 1956-tól egy évtizeden át többnyire pedagógusként tevékenykedett. Ez a tevékenysége a tudományos munka felhalmozódása közepette sem szűnt meg, hiszen amint maga is vallotta, a legszeretettebb tevékenységként tartotta számon a tanítást. Eközben írásokat is közölt, zeneszerzéssel foglalkozott, s a magyar zeneoktatás reformjának pedagógiai anyagokat állított össze. 1975-ben kandidátusi fokozatot szerzett (disszertációja a magyar népzene siratóstílusát taglalja). Később kinevezték a Zenetudományi Intézet Régi Zenetörténet Osztályának vezetőjévé. Tagja volt annak a bizottságnak, amely a zsinat utáni katolikus egyházzenei reform érdekében alakult Magyarországon. 1990-ben a Zenetudományi Intézet Népzenei Osztályának, s még ugyanabban az évben a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola újonnan alapított Egyházzene Tanszakának vezetője lett.

A gregorián koferenciák létrejötte, amelyek megrendezésére 1984 óta Magyarországon kerül sor, majdnem teljes egészében Dobszay Lászlónak köszönhető. Nagyszerű barátságot ápolt e kutatási terület legjobb szakembereivel. Rajeczky Benjaminnal és Szendrei Jankával együtt megalapozta és nemzetközi színvonalú tudományos diszciplína rangjára emelte a magyarországi gregoriánkutatást, hosszú időre kijelölve annak fő csapásait, fogódzópontjait és gondolati-módszertani arculatát.

Dobszay László tehát nemcsak a gregorián zene kutatásában, népzenetudományban, muzikológiában, hanem a zenepedagógia terén is kiemelkedőt alkotott, valamint korunk liturgikus zenéjének megfelelő előadásmódjára is rávilágított a Schola Hungaricával, amely új mintát teremtett a gregorián ének előadásában.

Kijelenthetjük, hogy Dobszay munkásságának jelentőségét talán megsejthetjük, de átfogó megértése csaknem lehetetlen, hiszen olyan eltérő területeken alkotott óriásit, hogy azokat szegmensekre bontva, külön-külön szakember láthatja át és értheti meg. Aki például évtizedeken át vezetett kórusában énekelt, mást látott belőle, mint aki hallgatója lehetett a Zeneakadémián; megint mást, aki publicisztikai cikkeit olvasta, s mást, aki tudományos munkásságát követte.

Márton Szabolcs

Megjelent a Vasárnap 2020. október 25-i számában.