Odafordulás, párbeszéd, meghallgatás…

A Római Filmfesztiválon mutatták be a Francesco című dokumentumfilmet október 21-én. Az alkotás Ferenc pápa pontifikátusának nagy témáit mutatja be, amelyek közül a világsajtóban különösen is nagy visszhangra találtak a homoszexuális párok együttélése kapcsán mondott szavai. A filmben elhangzó néhány mondat, amelyek kapcsán az sem kizárt, hogy egy kompiláció eredményeként álltak össze, ezek: „A homoszexuális embereknek joguk van ahhoz, hogy családban létezzenek. Isten gyermekei és joguk van a családhoz. Senkit nem lenne szabad kirekeszteni vagy boldogtalanná tenni emiatt. Amit meg kell alkotnunk, az egy törvény az élettársi kapcsolatra. Ily módon jogilag védve lesznek. Emellett álltam ki.” Lapzártánk idején nem tudni, hogy a mondatok eredetiségét feltárni hivatott vizsgálat milyen eredményt hoz, ettől függetlenül egyre-másra jelennek meg az egyháziak állásfoglalásai is a kérdésben, a pápát rendszeresen bírálók és a pápát támogatók is sorra állnak elő véleményükkel. Szerkesztőségi megbeszélésünkön úgy ítéltük meg, hogy nem mehetünk el amellett, hogy e nagy visszhangot kiváltó néhány mondatot és környezetét ne ismertetnénk. Annál is inkább, hogy szenzációként tálalta a hírt az erdélyi magyar világi sajtó több orgánuma is… A megfontolásban partnerünk volt a gyulafehérvári főegyházmegye családpasztorációs megbízottja, SZÉNÉGETŐ ISTVÁN plébános is.

Meglepte a pápa szavairól szóló híradás? Mi volt az első gondolata?

Figyelemmel kísérem Ferenc pápa szolgálatát. Első gondolatom az volt, hogy „várjuk ki a végét”. Várjuk meg a filmet, várjuk meg, hogy a Szentszék nyilatkozzon. Még sok a kérdőjel, a téma sokrétegű. A hozzáértők ezeket megvizsgálják, közreadják. Egy darabig talán tematizálja még a közbeszédet. De Isten leírt szava, a Szentírás üzenete és az egyház tanítása házasság tekintetében nem változik. Más együttélési formák pasztorációjának kérdése és gyakorlata változhat.

Mit gondol, miért lehet fontos Ferenc pápának az, hogy erről az igen kényes, a világ sok országában tabunak számító témáról is beszéljen időnként?

Kényes kihívás az egyház és a mindenkori pápa számára az, hogy egyszerre kell tisztelettel figyelnie Isten szavára, hirdetnie Isten változatlan igéjét, az evangéliumot, úgymond „tekintet nélkül”, és egyszerre kell odafigyelnie, kutatnia a világ alakulását, lépést tartani a konkrét népek, emberek, közösségek történeteire, jelzéseire, „tekintettel” minden ember sajátos helyzetére. A döntő és a nehéz a helyes egyensúly. Ferenc pápa 2016-ban az Amoris laetitia kezdetű, a püspöki szinódus után kiadott dokumentumában a házasságot és családot mutatja be nagyon körültekintő, részletes figyelemmel és bátorítással, de külön fejezetet szentel a házassághoz hasonlító „törékeny”, „rendkívüli” és „szabálytalan” élethelyzeteknek. Ez feltárja a tabunak számító, érzékeny témákat is. Itt azt írja Ferenc pápa, hogy „minden ember, függetlenül sajátos szexuális irányultságától, tiszteletet érdemel”, illetve figyenli kell arra, hogy „azok, akik homoszexuális hajlamot mutatnak, megkaphassák a szükséges segítséget ahhoz, hogy megértsék és maradéktalanul megvalósítsák Isten akaratát az életükben” (AL 250. pontja).

Vajon amíg – evangéliumi képpel élve – az egy elveszett bárány után kutat a pásztor, mi lesz a többi kilencvenkilenccel?

Jó kérdés, hogy ki a „kilencvenkilenc” és ki az az „egy”. A megkereszteltek körében, saját életünkben olykor a századik bárány vagyunk. Jólesik, ha Isten igazságaival, az evangélium örömével, a megtérés útjára hívó szavával felkeres az egyház közössége vagy pásztora bennünket. Itt is azt látom – a pápa megszólalásai, programja, találkozásai, stílusa alapján –, hogy egyszerre szolgálja és táplálja lelkileg a„bent” lévőket, és tesz konkrét lépéseket az egyházzal közösségben nem lévők, a nem hívők sokasága felé. Nyelvezetében is tud katolikus szempontból, teológiailag korrekt módon kommunikálni, és tud egyetemesen emberi hangon szólni a világhoz.

Mit fed a bejegyzett élettársi kapcsolat kifejezés?

A házasság az házasság. A pápa, az egyház az isteni kinyilatkoztatást, a Biblia igazságát tiszteletben tartva úgy látja, hogy a házasságnak nincs alternatívája. Férfi és nő között, szeretetre és szabad döntésre épülő, kizárólagos, halálig tartó és az életre nyitott, termékeny kapcsolat, melyet Jézus Krisztus a megkereszteltek között szentségi rangra emelt. Szent valóság. A Máté 19,1–10-ben Jézus Krisztus négy kifejezést használ: „házasság”, „házasságra képtelennek születettek”, „em berek által házasságra alkalmatlanná tettek”, „házasságról a mennyek országáért önként lemondók”. Ez szerintem örök igazság. Isten irgalmas látásmódja. Ma is realitás. Nem mindenki született vagy hivatott házasságra. Az egyház küldetése, hogy minden embert segítsen Istennel találkozni, aki átformál minket, és segítsen mindenkit otthonra lelni az egyházban. A Francesco című filmben a pápa nem a házasságról beszél. Annak támogatására már szentelt egy kétéves szinódusi munkát. Ahogy én értem, most azt mondja, hogy minden más élethelyzetben is védeni kell a személy méltóságát. Az interjú során spanyol nyelven a pápa a convivencia kifejezést használja. Ez két, bármilyen nemű ember egyszerű, spontán, de tartós életközösségét, együtt lakását jelenti. Az én értelmezésemben ez nem a bejegyzett élettársi kapcsolat (románul: parteneriat civil), amely civil szerződés két, bármilyen nemű személy között közjegyző jelenlétében. Ennek jogkövetkezményeit minden ország, a maga vallási, kulturális hagyománya alapján törvényeivel úgy szabályozza, ahogy jónak látja. Az egyház pedig elfogadja, hogy az államnak joga van szabályozni az ilyen együttélési formát. Cél, hogy rendezze a felek közötti jogkérdéseket. A gyűlöletbeszéddel kapcsolatos büntetőjogi szabályozásban pedig benne foglaltatik, hogy nem lehet valakit nemi identitása miatt emberi méltóságában megsérteni, bántalmazni.

Romániában volt egy népszavazás nem is olyan régen…

A magyar alkotmány 2012 óta, a szlovák alkotmány 2014 óta kizárja a házasság lehetőségét azonos neműek számára. Lengyelország 1997-es alkotmánya is. Horvátországban 2013 óta van így, de jelenleg ez a helyzet Ausztriában, Csehországban és Romániában is. Romániában pontosítani lehetne a „felek” megjelölést „férfi és nő”-re. Ezekben az országokban a legfelsőbb jogforrás férfi és nő életközösségeként értelmezi a házasságot. Ez azért reális és fontos nálunk is, mert a házasságból és családból, a szülő és gyermek viszonyból születik és nő fel az élet. A nemzetnek is, az egyháznak is annyi jövője van, amennyi egészséges családja van. Ezért számomra fontos kérdés, hogy vajon mi, az egyházmegyék, közösségek hogyan fókuszálunk ugyanerre. Mit teszünk a jegyesek, újházasok, kis- és nagycsaládokért és velük együtt, hogy az élet szeretete és ennek kultúrája gyarapodjon? Ehhez nagyon őszintének kellene lennünk. Az egyház az első században nem a templomban, hanem a családi házakban, otthonokban növekedett… Székelyföldön és Erdélyben is 2002 óta foglalkoztat és érdekel, motivál engem is, hogy sok családdal együtt haladva ezért lelkesedjünk, ezért tegyünk valamit konkrétan. Cseppekből lesz a tenger…

Izmusokról és trendekről nem olyan nehéz beszélni, velük kapcsolatban állást foglalni. Azonban amikor nem csak úgy általában van szó a homoszexuálisokról, hanem konkrét személy, férfi vagy nő fordul a paphoz a problémáival, hogyan tud egy pap, az egyház segíteni?

Odafordulás, párbeszéd, meghallgatás. Emberi, természetes, felszabadult kommunikáció. Megérteni egymást. Ez a minimum. Ezt követheti lelki kísérés, lelki vezetés közös útja, ahol erre van szükség. Találkozás Istennel, ahol és ahogy lehet… A kegyelmi eszközök. Ima, közösen… akár rendszeresen… Katekézis, szentgyónás, közösség. Ez ma nem elszigetelt, ritka jelenség a pasztorációban.

Családpasztorációs munkája során a szexuális nevelés kérdéseit mennyire sikerült érinteni? Egyáltalán: létezik ilyesmi keresztény hangsúllyal?

A házaspárok csoportjaiban előkerül a téma. A mai szülők nagy része nem hallott ilyen igehirdetést, ilyenfajta katekézist. Így közösen tanuljuk, mikor, milyen hangnemben, milyen témákkal üljünk le korosztályok szerint gyermekeinkkel ezekről beszélgetni. A nyáron egy tábort szenteltünk ennek a témának. Valójában tudatosul egy idő után, hogy a világról, életről, emberről, szexualitásról alkotott felfogásban a szülők hivatottak a gyermek első nevelői lenni, az iskola csak kisegít, annak mértékében, hogy a szülő mennyire engedi, hogy ezekből a nevelői feladatokból az iskola átvegyen. A családpasztoráció, a Szentírás mellett nagyon gazdag könyvészettel, módszerekkel rendelkezik, hogy bátorítsa a szülőket ebben a küldetésükben. Sokat tanultunk magyarországi barátainktól. A Boldogabb családokért iskolai program pedig három megyében, jó néhány iskolában, erre képzett trénerekkel próbál jelen lenni, hogy iskolai keretek között is a szexualitás és házasság keresztény értékeit továbbadja.

Milyen következményei vannak az évekig tartó külföldi munka vagy más tényezők miatt szétszakadt családoknak, az azokban felnövekvő gyermekek milyen mintákat kapnak? Amikor az egyik szülő vagy a nagyszülők nevelik a gyermekeket?

A kenyérkereset miatt külföldre kényszerült szülők élete és házassága komoly próbáknak van kitéve. És természetesen kisebb-nagyobb veszélyeknek vannak kitéve az egyik vagy másik szülő hiányában felnövekvő gyermekek… Annyi szomorú történetet hallani erről székely falvakban is. Azonban annyira bátorító azt is hallani, hogy Székelyföldön is vannak, akik úgy döntenek, hogy hazajönnek. Úgy örülök, amikor ezt valaki megteszi! Bár kevesebb bérért, vállalva a nehezebb életet, együtt szeretnének lenni és maradni. Bátorító, hogy vannak az ilyen családokat felkaroló önkormányzatok, családbarát vállalkozások. Sokszor az ilyen családoknak elég maga a bátorító szó. Tudom, hogy álom, de olyan jó lenne, ha az állam, a kormány, az egyházak lehetőséget teremtenének családoknak, és ezzel együtt elkezdenék a családok egyesítését célzó hazahívást. Álom, de ha mindenki megteszi a maga részét, nemzetfelhajtó erőket tudunk mozgatni. Én a magam részét igyekszem – társaimmal együtt – megtenni. Ötletem és egy kipróbált modellem is van. Bizakodó vagyok.

(Az interjú megjelenik a Vasárnap hetilap november 1-jei számában is.)