„Drága Istenem! Köszönöm, hogy új nap van ma. Köszönöm, hogy velem vagy most is. Eljött az ősz, eljött az iskolakezdés, és kicsit ijesztő a gondolat, hogy már itt tartunk. De te pontosan érzed, amit én érzek és látod azt is, hogy mit gondolok. Köszönöm, hogy egy pillanatra sem engeded el a kezem, hogy hűségesen kíséred minden lépésem, be a tanterembe/ a munkahelyemre. Szükségem van rád, Atyám! Rád akarok támaszkodni és a Te erődből élni. Vegyél körül a kegyelmeddel mint pajzzsal és vértezz fel, kérlek! Köszönöm, hogy nekem adtad a hit pajzsát, a Lélek kardját, az üdvösség sisakját, a megigazulás páncélját, az igazságszeretet övét és a békesség evangéliumának hirdetésének saruját. Felöltözöm ma ezekbe és rád figyelek a világ zaja helyett. Köszönöm, hogy „mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít!” (Fil 4,13) A te kezedbe adom az egész tanévemet. A te kezedbe adom minden kihívásom, a kudarcaim, a sikereim, az örömeim. Legyen meg a te akaratod. Jézus nevében, Ámen.”
Ezzel az imával buzdította az iskolakezdés előestéjén Balla Imre iskolalelkész a marosvásárhelyi II. Rákóczi Ferenc Római Katolikus Teológiai Líceum diákjait, pedagógusait és szülői közösségét az iskola közösségi oldalán.
A tanévkezdés napját, a találkozás pillanatát nagyon várta már az iskola közösségének apraja és nagyja – ebben az évben talán jobban, mint eddig bármikor. Hiszen a diákok és tanárok március óta várják, hogy újra közösségként lehessenek együtt, egymás szemébe nézve, egymást fizikai valóságban is látva és hallva. Ennek izgalmában hősiesen tervezték újra a tanévkezdést az utolsó száz méteren többször is a szinte óráról órára változó minisztériumi rendeletek fényében.
Az elemis diákok számára a Deus Providebit ház udvarán szólt az iskola csengője. A kisiskolások katonásan álltak a precízen kimért és színes köröcskékkel kijelölt helyükön, hogy fogadják és köszöntsék az újonnan érkezőket. Bámulatos fegyelemmel alkalmazkodtak az új helyzethez, izgatottan várva, mi újat, mi szépet hoz számukra ez az új tanév.
A legkisebb diákokat, az előkészítő osztályos kisdiákokat Sükei Mária tanítónő név szerint szólította, és a jelenlevők tapsa közben vezette be az iskola közösségébe.
Tamási Zsolt József igazgató buzdítása:
Egy új iskolai tanév kezdete, amire az átlagosnál is jobban vártunk. Ti, akik most eljöttetek erre a tanévkezdésre, március óta várjátok, hogy újra iskolába jöhessetek. Váratlanul és azonnali hatállyal ért mindannyiunkat a hír márciusban, hogy nem szabad bejönni az iskolába. S közben teltek a napok, egyre több időt töltöttünk az online térben, s egyre jobban vártuk, hogy ez véget érjen.
Hajlamosak vagyunk arra, hogy természetesnek tekintsük azt, amink van. Amikor valamit elvesznek tőlünk, amikor valami hiányzik, akkor kezdjük igazán érteni, hogy mennyire fontos volt az számunkra. Az iskola, az osztálytársak, a barátok, akikkel sokáig nem találkozhattunk. S most elkövetkezett a találkozás lehetősége, a visszatérés öröme.
A járványhelyzet még tart, ez nem ért véget. De újra itt, az iskola udvarán együtt vagyunk. Sok megszorító szabály mellett, de mégis találkozhatunk. S most, az új tanév kezdetén nem riogatni akarok senkit sem. Nem arról akarok beszélni, hogy hogyan és miért tartsunk egymástól fizikai távolságot. Mert az előírt szabályok betartása nem jelentheti azt, hogy egymástól tényleg távol legyünk.
Ezt a tanévet, mint eddig is a körülötted álló emberekkel, ebben a közösségben kell és fogjuk átélni. Együtt leszünk nehéz helyzetekben, tiltások és szabályok között, de együtt leszünk életünk kiemelt pillanataiban is, s a lényeg az lesz, hogy együtt vagyunk.
Nincs közösség szabályok nélkül. De ha valaki a szabályokban csak a tiltást látja, az nem tudja látni a teljes képet. A pannonhalmi bencés kolostorban egy nagyon szemléletes képet lehet látni: egy boroshordót, amely nem bírta elviselni az abroncsok szorítását, s ledobta azokat magáról. Abban a pillanatban darabjaira esett a hordó, s kifolyt belőle a bor is.
Ez a példa emlékeztessen minket ebben az új tanévben, hogy nekünk itt, az iskolában az elsődleges dolgunk, hogy tartalommal telítődjünk. S itt nem csak a tanulásra gondolok. Sokkal inkább arra, hogy telítődjünk vidámsággal, jókedvvel, egymás örömére, egymás támogatására. Vegyük észre azt, ha valakinek szüksége van a segítségünkre, vegyük észre azt a sok jót, ami körülvesz minket. Vegyük észre, hogy a szabályok értünk vannak, vegyük észre, hogy milyen értékesek vagyunk mi egyenként és közösségként is. Teljenek úgy ennek a tanévnek a napjai, hogy látszódjon rajtunk, rajtatok, hogy együvé tartozunk, legyen teljes ez a tanév mindannyiunk számára. Isten áldása kísérje minden napotokat, minden jó szándékotokat, minden terveteket, minden örömötöket!
A tanévnyitó szentmise is rendhagyó volt ebben a tanévben: négy csoportra osztva, különböző időpontokban ünnepelték a szentmisét az iskola diákjai. Az első szentmisén a cikluskezdő osztályok diákjai vettek részt, azok, akik most először lépték át az iskola kapuját. Ekkor tették le a hagyományos esküt is, amelyet az iskolaközösség minden tagja letesz, és amelyet igyekszik mindig megtartani.
Balla Imre iskolalelkész szentbeszédében arra buzdította a diákokat, pedagógusokat és a jelenlevő szülőket, hogy ne adjanak teret a félelemnek, önmagukban ne azt táplálják, hanem az egymás iránti szeretetet, a kölcsönös tiszteletet és az Istenbe vetett bizalmat. Nem szabad siránkoznunk a jelen helyzet miatt, ehelyett eldönthetjük, hogy ebből a helyzetből megerősödve, új tapasztalatokkal gazdagodva kerülünk ki. „Ha gyorsan akarsz haladni, menj egyedül. Ha messze akarsz eljutni, akkor fogj össze másokkal!” Ezt a szállóigét adta útravalónak az iskolalelkész, a diákok szívébe vésve, hogy a szívükben élő szeretetet és derűt éltessék, táplálják minden nap, annak ellenére, hogy életidegen és kényelmetlen előírásoknak kell megfelelniük minden nap saját és egymás egészségének és életének védelme érdekében.
A szentmise után mindenki az osztályfőnökének, tanítójának vezetésével az osztálytermekbe vonult, ahol fogadták Tamási Zsolt igazgató és Balla Imre iskolalelkész köszöntését, majd megismerkedtek a járványhelyzet által megkövetelt legfontosabb szabályokkal, korlátozásokkal.
De a legfontosabb szabályok:
„Szabad mosolyogni, még akkor is, ha a maszktól ez nem látszik olyan jól.
Szabad a társaidra odafigyelni, őket szeretni.
Szabad vidámnak lenni.
Szabad jól érezni magad, szabad örömet okozni másoknak.”
Molnár Izabella
