Ezüstmisét ünnepelt vasárnap 11 órától Marosvásárhelyen a remeteszegi Szent Család Plébánia közössége. Az innen származó Jánosi Gellért székelyvarsági plébános pappá szentelésének 25. évfordulóján adott hálát abban a közösségben, ahol felnőtt, ahol meghallotta Isten hívó szavát, és ahol erre a hívó szóra igent mondott.
Az ezüstmise nemcsak az ünneplő pap számára ünnep, hanem a közösségnek is, amelynek mindig különösen fontosak azok a papok, akik ebből a közösségből indultak el, mindig a szívükben és imáikban hordozzák őket. Ezért az egész közösség ünnepel ma – hangsúlyozta Szénégető István plébános.
A hála mellett az öröm adta meg az ünnep alaphangját, az ezüstmisés jelmondatához híven: „Örüljetek az Úrban szüntelenül!” A Filippi levélből származó igerész így folytatódik: „Újra csak azt mondom: örüljetek. Méltányosságotokat ismerje meg mindenki! Az Úr közel van. Ne aggódjatok semmi miatt, hanem minden imádságotokban és könyörgésetekben terjesszétek kéréseteket az Úr elé, hálaadásotokkal együtt. Akkor Isten békéje, amely minden értelmet meghalad, megőrzi szívetek és értelmeteket Krisztus Jézusban.”
Nagyon fontos, hogy a pap élje az örömet, amit hivatásában kapott, hogy ne homályosítsa el ezt tartósan semmi. Ha mégis megtörtént – márpedig mindenki életében előfordul az, hogy háttérbe szorítja valami az örömet –, akkor vissza kell térni a kezdeti lelkesedéshez, az „első szeretethez” – ahogyan a Jelenések könyvében olvassuk.
A szentleckében elhangzott: „Amit tanultatok, amit hallottatok és példámon láttatok, azt váltsátok valóra, s veletek lesz a béke Istene.” Az ezüstmisés ezt a gondolatot emelte ki szentbeszédében: hálatelt szívvel emlékezett vissza azokra a személyekre, akik meghatározó szerepet játszottak hivatásának alakulásában. A hiteles papi életpéldák, az evangélium életté váltásának ez a példája segítette leginkább Isten hívó szavának felismerésében, nemcsak őt, hanem azt a kilenc társát is, akivel ősszel együtt ültek vonatra és indultak Gyulafehérvárra, a teológia különböző évfolyamaira.
Köszönetet mondott a közösségnek, amely – elmondása szerint – kiimádkozta az ő papi hivatását is, és örömét fejezte ki, hogy ez a közösség szemmel láthatóan él, virágzik, szeretetben és egymásra figyelésben tud együtt imádkozni, dolgozni és ünnepelni.
Molnár Izabella
