A szentatya „meggyógyítani a világot” című új katekézis-sorozatának negyedik témája a világjárvány adta új helyzetben továbbra is a szegények megsegítését elemezte, ahogy a Szentírás Mózes ötödik könyvében elénk tárja az Isten gondoskodó rendelkezéseit. Ezúttal a remény szempontját állította megfontolásai középpontjába és arra buzdított mindenkit, hogy fogadják magukba a remény Krisztustól érkező adományát.
Minden harmadik évben különítsd el az azévi termésből a tizedet és tedd a kapud elé. Aztán menjen a levita, aki nem kapott veled részt és örökséget, a városban lakó idegen, árva és özvegy, s egyen jóllakásig, hogy az Úr, a te Istened megáldjon kezed munkájában, s mindenben, amibe csak belefogsz. Minden hetedik évben adj haladékot. ha valóban hallgatsz az Úr, a te Istened szavára, s mind szem előtt tartod és teljesíted azokat a parancsokat, amelyeket ma eléd tárok. (MTörv 14.28-29;15.1.4-5).
A világjárvány nyilvánvalóvá tette és elmélyítette a társadalmi problémákat
„A világjárvány és annak társadalmi következményei előtt sokak számára fennáll annak a veszélye, hogy elvesztik a reménységet” – kezdte beszédét a pápa. A bizonytalanságnak és a félelemnek ebben az idejében mindenkit arra hívott, hogy fogadja be a remény adományát, mely Krisztustól ered. Ő segít bennünket a betegség, a halál és az igazságtalanság viharos vizein hajózni, melyeknek nincs utolsó szavuk a mi végső rendeltetésünkről. A világjárvány nyilvánvalóvá tette és elmélyítette a társadalmi problémákat, főként az igazságtalanságot. Vannak, akik otthon dolgozhatnak, miközben sokak számára ez lehetetlen. Sok gyermek, bár nehézségek ellenére, de mégis folytathatja iskolai tanulmányait, miközben közülük nagyon sok számára mindez váratlanul abbamaradt.
Egy beteg gazdaság nem veszi számításba az alapvető emberi értékeket
Néhány tehetős ország pénzt tud kibocsátani a szükséghelyzettel szemben, miközben a többiek számára mindez elzálogosítaná a jövőt. Az egyenlőtlenségeknek ezek a tünetei feltárják a társadalom betegségét, ami egy vírus, mely a beteg gazdaságból ered. Egyszerűen szólva: a gazdaság beteg. Megbetegedett. Rossz gazdasági növekedés gyümölcseként – tette hozzá és ismételte meg a pápa: a társadalom beteg a rossz gazdasági növekedés miatt, mely nem veszi számításba az alapvető emberi értékeket. Ma a világban kevés dúsgazdag többet birtokol, mint ami az egész emberiségre marad, vagyis nagyon gazdagok egészen szűk csoportja többet birtokol, mint ami az egész emberiségre marad. Ez egyszerű statisztika – állapította meg a pápa.
A társadalmi egyenlőtelenség és a környezet pusztulása a birtokolni akarás bűnéből ered
Ez az igazságtalanság az égre kiált. Ugyanakkor ez a gazdasági modell közömbös a közös otthon csapásai iránt. Nem törődik a közös otthonnal. Közel járunk ahhoz, hogy sok ponton túllépjünk a mi csodálatos földgolyónk határértékein, ami súlyos és megfordíthatatlan következményekkel jár. Ilyenek a biodiverzitás elvesztése, a klímaváltozás a tengerszint növekedésével és a trópusi erdők elpusztításával. A társadalmi egyenlőtelenség és a környezet pusztulása – utalt a pápa Laudato si` kezdetű apostoli buzdítására –, együtt jár és közös gyökerű a birtokolni akarás bűnével, mely uralkodni akar a fivérek és a nővérek fölött, de uralni akarja a természetet és magát az Istent is. Ám ez nem a teremtés terve – szögezte le a pápa, ahogy a Katolikus Egyház Katekizmusa tanítja: „Kezdetben Isten a földet és annak kincseit az emberiség közös kezelésére bízta, hogy gondoskodjék róla, munkájával hajtsa uralma alá és élvezze gyümölcseit.” (KEK 2402). Isten azt kérte a Teremtés könyve szerint, hogy az ember az ő nevében uralja a földet (vö Ter 1,28), művelje és ápolja, mint egy kertet. A „művelés” aratást és munkát, az „őrzés” védelmet és megőrzést jelent – pontosított a pápa. De ezt nem szabad úgy érteni, mintha az ember szabadon azt tehetné a földdel, amit akar.
Mi a föld kezelői vagyunk, nem pedig birtokosai
Ám vigyázat, köztünk és a természet között kölcsönös felelősség létezik. A teremtett világból részesedünk és adunk a magunkéból. „Minden közösség kiveheti a föld javaiból, amire szüksége van az életben maradáshoz, de kötelessége meg is védeni és biztosítani termékenysége folyamatosságát a jövőbeli nemzedékek számára” (LS, 67). A föld ugyanis megelőz bennünket és ugyanakkor nekünk, az egész emberi nemnek adatik. A mi felelősségünk, hogy a föld gyümölcsei mindenkihez eljussanak és ne csak egyesekhez. Ahogy a zsinat tanítja: „Az embernek tehát, amikor a teremtett javakat használja, úgy kell tekintenie jogosan birtokolt vagyonát, hogy az nemcsak a sajátja, hanem egyúttal közös is, abban az értelemben, hogy ne csak önmagának, hanem másoknak is hasznára lehessen” (GS 69). Mi a föld kezelői vagyunk, nem pedig birtokosai.
A politikusok felelőssége a közjó érdekében
Ferenc pápa katekézisében a politikai felelősök jogára és kötelességére emlékeztetett a katekézis jegyében: „A politikai hatalom joga és kötelezettsége, hogy a közjó érdekében szabályozza a tulajdonjog törvényes gyakorlását” (KEK 2406). „A magántulajdon alárendelésének elve – a Laudato si` kezdetű apostoli buzdítás szerint – a javak egyetemes rendeltetésének, valamint felhasználásuk egyetemes joga a szociális magatartás „aranyszabálya” és „az egész társadalmi-etikai rend legelső elve”.
Arra hívattunk, hogy egymással társas, teremtő és szolidáris jellegűek legyünk
A javak és a pénz csak eszközök a küldetésünk betöltésében, de könnyen céllá válhatnak. Ilyenkor a homo sapiens, az értelmes ember megromlik és homo oeconomicus, gazdasági ember lesz belőle, rossz értelemben véve, mint aki önző, számító és uralkodó. Pedig a teremtésünk jegyében, Isten képmásaiként arra hívattunk, hogy egymással társas, teremtő és szolidáris jellegűek legyünk. Hiszen az összes lény között a legegyüttműködőbb fajta vagyunk – jegyezte meg a pápa és egy spanyol mondásra utalt, ami szerint „mi emberek úgy virágzunk, mint a szentek”.
Együtt kell működnünk azt remélve, hogy valami mást és jobbat teremthetünk együtt és közösen
Amikor azonban az ember birtoklása és uralkodása milliókat kizár az elemi javakból, akkor mi ezt nem nézhetjük tétlenül. Jézusra kell tekintenünk azzal a bizonyossággal, hogy az ő szeretetében, tanítványainak közösségén keresztül kell együtt működnünk azzal a reménységgel, hogy valami mást és jobbat teremthetünk együtt és közösen. Mint ahogy az első keresztény közösségek tették, egy szívvel, egy lélekkel. A mostani válsághelyzetből nem jöhetünk ki ugyanúgy: „vagy jobban vagy rosszabbul jövünk ki ebből a válságból és ebben áll a mi választásunk”. Végül katekézise befejezéseként azt kérte Ferenc pápa, hogy meg ne feledkezzünk meg azokról a gyerekekről, akiket éhhalál és iskolázatlanság fenyeget.
Forrás: Vatican News (P. Vértesaljai László SJ)
