A Kolozsvári Magyar Napok része lett az augusztus 20-i Szent István-búcsú a Donát úti Szent István-templomban. Idén is itt áldották meg a magyarok kenyerét, a helyi gazdák által adományozott, nemzeti színű szalaggal átkötött frissen sült kenyér szimbolikus értelmű, a szentmise után, ahol a lélek és szellem eledelét vettük magunkhoz a szentírási ige s az eukarisztia formájában, a ropogós kenyér a test étkét és a közösségi összetartozást jelenítette meg.
A szentmisén Oláh Zoltán kanonok, gyulafehérvári teológiai tanár tartotta a homíliát. Szent István király ikonográfiai megjelenítésével kezdte beszédét, és szülőfaluja, Gelence műkincs templomának oltárát említette példaként, ahol Szent István és Szent László mellett Péter és Pál apostolok állnak a főhelyen, mintegy jelezve: ami a két főapostol a világegyházban, az a magyaroknak ez a két szent király.
Az ókori filozófus, Arisztotelész mondta: „a kezdet az egésznek a fele”, a jó kezdet meghatározza az egész munkát, és már fél siker. Ezt ajánlotta a hallgatóság figyelmébe: ha az ember valamit jól kezd el, már félig biztosította a végeredményt. Arról is beszélt, hogy a kersztény királyságokban a „király küszöbe” volt a távolságmérés kiindulópontja: ma ez Magyarországon a Lánchíd budai hídfője, az ottani nulla kilométerkő. Szent István ilyen kiindulópontja a keresztény államiságnak, a magyar nemzet későbbi vezetői az ő örökségéhez viszonyultak és viszonyítottak. Ő a „nulladik pont”, innen kell ma is a távolságot számolni politikában, lelkiségben egyaránt, ehhez kell személyes életünket is viszonyítanunk. S bár halála után minden összedőlni látszott, lázadások tépázták az országot, gyenge királyok uralkodtak, öröksége, amelyet halálos ágyán Száz Mária oltalmába ajánlott, túlélte mindezt, és utóda, Szent László, felismerve és megbecsülve elődje nagyságát, megalapozta a folytatást. Bár Szent István nem volt közkedvelt uralkodó a maga korában, következetes fellépése miatt minden csoport valamiért haragudott rá, Szent István épített: többek között tíz egyházmegyét alapított, köztük az erdélyit is.
A búcsús szentmise után a templom udvarán az erdélyi magyar történelmi egyházak képviselői megszentelték a helyi gazdák adományozta magyarok kenyerét, amelyből ezúttal nem lehetett vágni, de a gazdák gondoltak a résztvevőkre, és „búcsúfiaként” járványügyi szempontból is biztonságosan csomagolt cipót vihettek haza.
