Az életben és a hitben mindannyian zarándokok vagyunk – írja Alois testvér a 2020-as évre írt javaslatában. Keresés. Leggyakrabban azért indulunk egy zarándokútra, mert keresünk valamit, amit nem mindig könnyű megtalálni a hétköznapokban. Keressük a csendet, mert nincs körülöttünk csend, keressük a közösséget, mert a magány lassan elhatalmasodik rajtunk, keressük a természetet, mert betontenger vesz körül minket, vagy keressük Istent, mert egyre nehezebb őt meglátni a hétköznapok zsúfoltságában.
Mindannyian keresünk valamit, és talán ez a keresési vágy indította el Roger testvért is azon az úton, ami a közösség megalapításához vezetett a dél-burgundiai kis faluban. Nyolcvan év telt el azóta, az úticél viszont ugyanaz. Együtt, közösségként épülni a szeretetben, építeni egymásban a hitet, s keresni azt a közös utat, amin felekezettől vagy kultúrától függetlenül együtt járhatunk.
Amikor először indultam el Taizébe, nem a cél vagy a végállomás miatt indultam el, hanem az út miatt. Sokan voltunk hasonló helyzetben, nem tudtuk mi vár az út végén, de érdekelt az utazás, nyitottak voltunk egy újabb kalandra. A francia kastélyok, Párizs vagy Bécs sokkal vonzóbb volt, mint egy kis falu néhány emberrel. Mégis, az az ismeretlen cél, ahova megérkeztünk, egy zarándokút kezdetévé vált, egy olyan állomássá, ahol megtapasztalható lett a tömegben a csend, a csendben a közösség, a közösségben Isten, Isten pedig a természetben. Emberekként közelebb kerültünk egymáshoz, és közösen közelebb kerültünk Istenhez. Megértettük, hogy mindegy, milyen hosszú utat tettünk meg, mindegy, milyen messziről érkeztünk vagy milyen nyelvet beszélünk, ugyanazt keressük. Közösen megtapasztaltuk az Isten közelségét úgy, ahogy korábban nem tapasztaltuk. Azt a helyet találtuk meg, ahol fontossá vált időt szakítani egymásra, meghallgatni egymás történeteit, ismét jókat nevetni, játszani vagy éppen türelmesen, csendben órákat eltölteni egymás társaságában. Amikor az imákon együtt énekeltünk, ugyanazt a nyelvet beszéltük, „csak vándoroltunk az éjben, mert forrás vizére vágytunk”. Roger testvér is éppen ezt kereste, amikor megalapította a közösséget. Egy forrást, ahova egyénként mehetünk, és ahonnan együtt indulhatunk tovább. Nemcsak a szeretet, hanem a kiengesztelődés útján is elindított minket, amelyet úgy bízott ránk, mint egy kincset, amit akkor is ápolni kell, amikor ki-ki a saját kis közösségében gyakorolja hitét.
Ma is évente több ezren zarándokolnak el Taizébe, fiatalok, családok vagy felnőttek. Az egy-egy hétre gondosan elkészített programok, köztük a napi bibliai bevezetők, közös imák, kis csoportos beszélgetések, játékok, a közös evések, séták mind csak támpontok a hitben való épülésben és megerősödésben, viszont egyenként az a feladatunk, hogy saját kis közösségeinkben is tápláljuk azt a lángot, amivel onnan elindultunk. Soha nem az a kérdés, hogy miért más vagy miért könnyebb ebben a kis faluban osztozni a hitben, mint saját közösségünkben, inkább az a kérdés, hogy az ott töltött zarándoklatunk végén mit viszünk haza magunkkal. Hogyan élhetjük meg és oszthatjuk meg azt az örömhírt, azt az ajándékot, amit ott kaptunk? Ha Roger testvér életét és munkáját próbáljuk magunkévá tenni, akkor talán az utunk egy bizonyos pontján megértjük, hogy ma is azt kérné tőlünk, hogy ne a félelem, hanem a bizalom útján induljunk el minden nap, és jó lenne, ha az énekek szövege nemcsak szöveg maradna, hanem átjárná a mi szívünket, és erőt adna amikor félünk vagy elbátortalanodunk. Jó lenne, ha a feltámadás (gyertya)fénye, amit szombatonként kapunk és továbbadunk egymásnak, reményt adna reménytelenségünknek, vagy akár világítana, hogy mások is meglássák a reményt. Jó lenne, ha nem csak a Taizében töltött hét alatt, de máskor is bátran közösséget vállalnánk a társadalom perifériájára szorult csoportokkal. Roger testvér ezt bízta ránk és a testvéri közösségre. Halálának 15. évfordulója alkalmából Alois testvér ezt az imát javasolja számunkra: „Szeretet Istene, hálát adunk neked Roger testvér életéért. Ő mindvégig arra törekedett, hogy bizalom által éljen, és hogy kifejezze végtelen jóságod minden ember iránt.”
Ez az ima és ezek a gondolatok indítsanak el mindenkit a hit zarándokÚtján.
Bodor Emőke
