Máriaradna idén kettős jubileumot ünnepel: 500 évvel ezelőtt épült az első kápolna a radnai Szőlőkben, azon a dombon, ahol a jelenlegi kegytemplom áll, és amelyet Rudnay Sándor esztergomi érsek 200 évvel ezelőtt konszekrált. Bár a járvány okozta helyzet miatt a nagyszabású ünneplés elmarad, a két évforduló mégsem múlhat el úgy, hogy ne emlékeznénk meg róluk.
A régmúlt idők történéseit írott krónikák őrzik; a közelmúlt és a jelen eseményeiről szemtanúk tudósítanak a leghitelesebben. Az alábbi sorokban ők beszélnek: Isten szolgái, egyházi vezetők, vallásukhoz ragaszkodó idős emberek, hitben nevelkedő fiatalok, közös ünnepeink megtartói és az évszázados kegyhely, Máriaradna zarándokai. Olyan emberek, akiknek az élete különleges módon kötődik e kegyhelyhez, a Szűzanya radnai templomához.
A 19 éves Andreea-Diana Lauş a temesvári Műszaki Egyetem hallgatója, a temesvár-józsefvárosi egyházközség és a Jubilate egyetemista csoport tagja.
A temesvári püspökség sajtóirodájának munkatársai sorozatukban vele készítettek interjút.
Melyek a kegyhelyhez kapcsolódó gyermekkori emlékei? Kivel ment először Radnára?
Minden bizonnyal a szüleimmel voltam először Radnán. Nincsenek konkrét emlékeim, csak foszlányok maradtak meg: például, hogy édesapám a karján vitt vagy kézenfogva jártuk vágig a keresztutat; megmaradt a templom előtti lépcsők képe, amint úgymond „megmászom” őket: itt-ott töredezettek, amott üres szobortalapzatok, képoszlopok – gyermekként mindezeket bizonyos értelemben ijesztőnek találtam…
Mikor járt először egyedül Radnán, esetleg ifjúsági csoporttal? Milyen érzés volt?
Egyedül soha nem jártam Radnán. Első csoportos utam az általános iskola idejére esik, amikor a tanító nénivel és zömében ortodox vallású osztálytársaimmal együtt felkerestük a kegytemplomot. Különleges, nehezen megfogalmazható érzések töltöttek el: egyrészt örvendtem, hiszen számomra kedves helyre tértem vissza, másrészt lelki megnyugvást és békét éreztem.
Vett-e már részt radnai gyalogos zarándoklaton és ha igen, hányszor? Hogyan élte meg ezeket? Az út menti települések plébániáin hogyan fogadták Önöket, hol kaptak éjszakai szállást?
Eddig kétszer vettem részt gyalogos radnai zarándoklaton, és mindkét alkalommal vegyes érzések kavarogtak bennem a lelkesedéstől a kimerültségig, amit a hosszú út, a Temesvártól Radnáig megtett 60 kilométer miatt éreztem. Viszont mindig olyan személyek vettek körül, akiknek köszönhetően könnyebben telt az idő, az imák elmélyültebbek voltak, az énekek pedig tiszta szívből szóltak. A zarándokút során érintett települések közösségei tárt karokkal és örömteli szívvel üdvözöltek, és azt hiszem, hogy nem csupán én éreztem így. Újszentesen mindig reggelivel, sok mosollyal és bátorítással vártak, ez energiát adott a nap hátralevő részére. Délben a hőségtől elcsigázottan értünk Hidasligetre, amely az aprólékos gonddal készített fánkjairól volt nevezetes, amiket a helyi háziasszonyok készítettek nekünk, mivel tudták, hogy mint minden évben, most is érkezni fogunk. A máslaki templomban fáradt lábunk végre hosszabb ideig pihenhetett, mivel ott több órás pihenőt tartottunk. A Radna előtti utolsó állomásunk a lippai Caritas-központnál volt.
Az évek során Radnán olyan búcsújárókkal és különböző zarándokcsoportokkal találkozott, akik a saját anyanyelvükön énekeltek és imádkoztak. Hogyan viszonyul az itt beszélt nyelvek, zenei kincsek és imák változatosságához, gazdagságához?
Ez a sokszínűség minden évben lenyűgöz. Hogyan viszonyulok? Nyitott vagyok, igyekszem meglátni, meghallani, megtapasztalni, megérteni a célt, a hagyományokat és a szándékot. A legnagyobb öröm számomra mégis az, hogy az emberek továbbra is tiszteletben tartják ezeket a szokásokat, amelyek megkülönböztetik ugyan őket egymástól, ugyanakkor kulturális és származás szempontjából meghatározók, hogy az időseknek sikerül továbbadniuk a fiataloknak ezeket az értékeket, ezt a gazdagságot, amely így nem vész el az évek múlásával.
Mit jelent Önnek Máriaradna?
Máriaradna mindenekelőtt kegyhely. Mindegy, hogy ünnep alkalmával járok ott, amikor nehezen találok egy nyugodt helyet, vagy egyszerű hétköznapon, mindig ugyanaz az érzés tölt el: az öröm, hogy a kegyhely embereket gyűjt egybe az Úr nevében, valamint lelki béke és megnyugvás, amelyre egyre nehezebb rátalálni a nyüzsgő mindennapokban. Mindig szívesen megyek Radnára, történjék ez bármilyen alkalomból.
Forrás: Temesvári egyházmegye
