Augusztus 6-án, csütörtökön tette közzé a Hittani Kongregáció azt a két témakörben hozott responsum-át, határozatát, mely tisztázza, hogy a „Mi téged megkeresztelünk az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében” önkényesen bevezetett formula a katolikus egyház tanítása szerint érvénytelen.
A „teljes formula” használata kötelező
Nem érvényes tehát a keresztség szentsége, melyet önkényesen megváltoztatott formulával szolgáltattak ki, éppen azért, akiket ilyen módon próbáltak megkeresztelni, azokat a „teljes formulával” kell megkeresztelni, vagyis „az egyház által meghatározott liturgikus rítus szerint” – szögezi le a Hittani Kongregáció határozata, amit Ferenc pápa júniusban jóváhagyott. A szöveg idézi az önkényesen bevezetett formulát: „Az apa, az anya, a keresztapa, a keresztanya, a nagyszülők, a családtagok, a barátok és a közösség nevében mi téged megkeresztelünk az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében”.
Mindenki tegye a reá tartozó feladatot
A Hittani Kongregáció határozata megállapítja, hogy a „szentségi formulák önkényes megváltoztatása” azzal a szándékkal történt, hogy „a keresztség közösségi jellegét hangsúlyozzák és hogy kifejezzék a család és a jelenlévők részvételét, továbbá, hogy elkerüljék a papban lévő szentségi hatalom koncentrálását a szülők és a közösség hátrányára, amit a római rítus a jelenlegi formája szerintük így közvetítene”. Ezzel szemben a kongregáció határozata a II. Vatikáni Zsinat Sacrosantum Concilium konstitúciójára hivatkozva leszögezi, hogy „amikor valaki keresztel, akkor maga Krisztus keresztel”, mert „ő a főszereplője annak az eseménynek, amit a pap celebrál”. A szertartás során a szülők, a keresztszülők, a nagyszülők, a családtagok, a barátok és a közösség is aktív szerepet töltenek be, „igazi és valódi liturgikus szerepet”, de ez a zsinati tanítás szerint úgy történik, hogy a „liturgikus cselekmények végzése közben mindenki, a fölszentelt szolgák éppúgy, mint a hívek, csak azt tegyék, ami a dolog természete és a liturgikus szabályok szerint rájuk tartozik, de azt mind tegyék is meg.” (SC 28).
Hűséggel adjuk át, amit mi is úgy kaptunk”
„Újra felbukkan itt a pasztorális rend vitatható motivációival egy ősi kísértés – folytatja a határozat –, hogy a hagyomány közvetítette formulát alkalmasabbnak tűnő szövegekkel helyettesítsék”. Ám a lelkipásztori szempontokhoz folyamodás leleplezi, öntudatlanul is, hogy itt személyeskedő és manipuláló akaratról van szó”. A II. vatikáni zsinat, a tridenti zsinat nyomán kijelenti a „szentségi szektarianizmus tökéletes alkalmatlanságát az egyház művében”, megállapítva, hogy „egyáltalán senki másnak, még a papnak sincs megengedve, hogy saját elgondolása szerint a liturgiához valamit hozzáadjon, abból valamit elvegyen, vagy abban valamit megváltoztasson” (SC 22,3). Ugyanis saját kezdeményezésre megváltoztatni egy szentség szertartásrendjét, nemcsak egy egyszerű liturgikus visszaélés, mint egy pozitív norma megszegése, hanem sebet okoz az egyházi közösségnek és Krisztus műve felismerhetőségének, mely súlyos esetekben érvénytelenné teszi magát a szentséget, hiszen a szolgálati cselekvés természete megköveteli, hogy hűséggel adjuk át, amit mi is úgy kaptunk”.
A szolgálattevő Krisztus személyében cselekszik
A szentségek megünnepléseiben a közösség nem „kollegiálisan” működik, hanem „szolgálatilag” és a szolgálatvégző nem „funkcionáriusként” beszél, miközben betölti a rábízott feladatot, hanem „szolgálatilag” jár el, mint Krisztus jelenlétének jele, mint aki az ő testében, vagyis az egyházban működik, miközben kegyelmét közvetíti. Ebben az összefüggésben értendő a tridenti zsinat követelménye, hogy a szolgálattevőnek legalább szándéka szerint azt kell tennie, amit az egyház tesz: a szándék azonban nem maradhat pusztán benső szinten, a szubjektivizmus kockázatával, hanem kifejezésre kell juttatni egyúttal a külső aktust is, melyet nem saját nevében, hanem „in persona Christi”, Krisztus személyében művel.
Az egyházi szolgálat mindig Istennek és az ő népének végzett szolgálat
A Hittani Kongregáció határozata szerint végül a liturgikus önkényeskedés egyáltalán nem érti meg magának az egyházi szolgálatnak a természetét, mely mindig Istennek és az ő népének végzett szolgálat és nem pedig olyan hatalom gyakorlása, mely manipulálja, meghamisítja az egyházra bízott szolgálatot a hagyomány ellenében. A keresztség minden kiszolgáltatójában ott kell gyökereznie nemcsak annak a tudata, hogy az egyházi közösség nevében cselekszik, hanem annak a meggyőződésnek, amit Szent Ágoston az előfutárnak, Keresztelő Szent Jánosnak tulajdonít. Ő ugyanis megértette, hogy Krisztusban olyan sajátosság létezik, mely szerint a keresztelő szolgák, szentek vagy bűnösök, sokasága ellenére, a keresztég szentsége nem maguknak jár ki, hanem annak, akire leszállt a Szentlélek galamb képében és akiről elmondta: „Ő az, aki a Szentlélekben keresztel”. Végül Szent Ágoston így foglalja össze tanítását: „Kereszteljen Péter, Krisztus az, aki keresztel, kereszteljen Pál, Krisztus az, aki keresztel és kereszteljen akár Júdás, akkor is Krisztus az, aki keresztel”.
Hasonló torz eset 2008-ban, ugyanolyan szentszéki válasszal
A Hittani Kongregáció már 2008-ban válaszolt hasonló önkényes változtatásokra, mint például: „Én téged megkeresztellek a Teremtő, a Megváltó és a Megszentelő nevében”. Az akkori válasz, XVI. Benedek pápasága alatt ugyanaz, mint a mostani: „az ilyen keresztség érvénytelen és ezért a teljes, az abszolút formulával kell végezni a keresztség szertartását”.
Forrás: Vatican News (P. Vértesaljai László SJ)
