A család fontosságáról beszélt a Boldog Scheffler János püspök szülőfalujában, Kálmándon tartott Szent Anna-búcsún a szentmise szónoka, Marek Ferenc, fr. Bernardin OFM. Szent Anna és Szent Joachim, Szűz Mária szüleinek ünnepe minden év július 26-án van, ekkor tartja temploma búcsúját – vagy ahogy a környéken nevezik, a kirbájt – a sváb gyökerekkel rendelkező kálmándi közösség.
A szentmise bevezetőjében Bernardin ferences testvér elmondta, hogy az újszövetségi könyvek semmit nem mondanak Szűz Mária szüleiről, egy második századi apokrif iratból ismert a nevük. Eszerint Mária édesanyja Anna (jelentése: kegyelemmel áldott), édesapja Joachim (jelentése: Isten megvigasztal) volt.
Szentbeszédében az ünnepi könyörgésekből emelte ki mondanivalója fő gondolatát, ami így hangzott: „add meg egyházadnak Urunk, hogy a Szentlélek segítségével mindig, megalkuvás nélkül hirdesse a házasságról és a családi életről szóló keresztény tanítást”.
Ez egy feladat, kihívás mindannyiunk számára, fogalmazott a ferences. Az anyai ösztön még a vadállatoknál is működik, de az embereknél mintha nem mindig működne, vagy nem helyesen. A legveszélyesebb vírus az abortusz terjedése, az eutanázia. Vajon nem ez a halál kultúrája? – kérdezte a szónok. Szent II. János Pál pápa szerint a halál kultúrája az emberi élettel szembeforduló tudatos döntések rendszerére utal, ami támadja az életet és az élethez való jogot: a huszadik század végére a bűn struktúráira támaszkodva törvényes kereteket adott az életellenes magatartásformáknak az abortusz, eutanázia törvénybe iktatása által. Gyökere Isten és az ember, az élet tiszteletének megfogyatkozása, a természetfölötti iránti érzék elveszítése, a fogyasztói társadalom elmerülése az anyagi javakban.
Az egyház mint az élet népe és az életet szolgáló nép az élet kultúrájának a képviselője, hangsúlyozta Marek Ferenc, fr. Bernardin. Az egyház vallja, az ember felelős az életéért. De az élet nemcsak a bioszt jelenti, nemcsak sejthalmaz vagyunk, szellemünk és lelkünk is van, Isten képmására teremtett egyedi lelkünk van. Egy édesanya az életet szolgálja és az életet védelmezi. Gyermekének nemcsak fizikai, biológiai fejlődését kíséri, hanem lelki és szellemi életét is az örök értékek felé vezeti, ami élő hitet, sokszor nagyon sok áldozatot és kemény hitvallást követel. Az életszentség nem egy ködös, homályos valami, nem ájtatosság csupán, hanem a mennyei Atya akaratának teljesítése. A szent édesanyák, szent nagymamák nyomán hálát adhatunk a jó Istennek, mondta prédikációjában a búcsú szónoka.
A szentmise végén Bíró Norbert kálmándi plébános megköszönte a főcelebránsnak a tolmácsolt gondolatokat, a jelen levő papoknak, hogy részt vettek a búcsún, a népes ünneplő közösségnek pedig köszönetet mondott a hozzájárulásokért, a segítségért és a jelenlétért.
A szentmisén szolgálatot teljesítettek a fáklyások, akik már több mint 150 éve, az 1862-ben a falut súlytó tűzvészt követően a Boldogságos Szűz Máriának, a Menny Királynőjének fővédnöksége mellett teszik még emelkedettebbé az ünnepi szentmiséket. 1862. július 31-én a kovácsműhelyből indult tűzvész másfél óra alatt felégette a falu nagyrészét, a templomot, a plébániát, az iskolát, a lakóházakat és a melléképületeket. Mivel a püspök is sürgette, a kegyúr 1864-ben ígéretet tett, hogy a megnövekedett közösség számára megnagyobbítva építik fel a templomot, aminek végül 1865. március 29-én volt az alapkő megáldása, és a következő évre elkészült az új templom. A templom újjáépülése alkalmával alakult Kálmándi Fáklya és Mennyezetvivő Társaság, Egyesület célja a szabályzata szerint, hogy „a helybeli római katolikus egyházközségnek legyenek fáklyavivői és mennyezethordozói, és a fáklyák, valamint az úgynevezett mennyezet illő rendben és díszben kezeltessék”.
