1870. július 18-án hirdette ki az I. vatikáni zsinat a Pastor aeternus kezdetű dogmatikus konstitúcióban a pápai tévedhetetlenség hittételét, amely körül nemcsak a zsinaton folytak heves viták, de azóta is szüntelenül feszültségek lobbannak fel. A sokszor félreértett dogmához a német közszolgálati rádióban részletesebb történeti és teológiai magyarázatot fűzött a könyvei révén a magyar nyelvterületeken is jól ismert Walter Kasper bíboros és a teológus Peter Neuner, aki 2017-ben Magyarországon is több előadást tartott Luther Mártonról írt – magyarul is olvasható – könyve kapcsán.
A viták azért is voltak annyira élesek a Szent Péter-székesegyházban, hangsúlyozta Peter Neuner, mert a történelem ismer pápákat, akiket teológiai kérdésekben tévedéssel gyanúsítottak; különösen I. Honorius pápa ügye vált hírhedté, aki a Jézus Krisztusról szóló tanítás terén áll egy eretnek nézet pártjára, sőt a III. konstantinápolyi zsinat eretneknek is bélyegezte. Amikor IX. Piusz pápa 1869-ben összehívta a zsinatot, a 770 zsinati atya között nyomban terjedni kezdett a hír, hogy az egyházfőnek a tévedhetetlenség tételének rögzítése a célja. A zsinatnak, mutatott rá Peter Neuner, eleinte napirendje sem volt, s a pápa úgy vélte, az lenne a legszerencsésebb, ha a résztvevők közfelkiáltással (per acclamationem) hirdetnék ki az új dogmát, azaz különösebb tárgyalás és vita nélkül. Ám nem így történt: „Rendkívül heves vita robbant ki a tévedhetetlenség körül, érvek élénk csatája zajlott, mivel a püspököknek legalább a negyede ellenezte az új dogmát. A legnagyobb ellenzője a történész Ignaz von Döllinger volt, aki történeti alapon vitatta, hogy az ókeresztény egyházban létezett volna ez a meggyőződés, s ezért nem is tartotta lehetségesnek a kihirdetését. Akik egyetértettek vele, hamarosan új közösséget alapítottak, az úgynevezett ókatolikus egyházat. Végül azonban a tévedhetetlenség dogmájával szembehelyezkedő püspökök szinte kivétel nélkül alávetették magukat, s ugyanezt az engedelmességet várták el egyházmegyéjük papjaitól.
Walter Kasper kiemelte: „A pápa nem magánszemélyként tévedhetetlen, hanem mint nyilvános, közösséget képviselő személy. A dogma szerint a pápa akkor tévedhetetlen, ha ex cathedra, azaz legfőbb tanítói és pásztori hivatalát gyakorolva hirdeti ki a hit és az erkölcsök körébe vágó igazságot az egész egyház számára. Ám ez a dogma egyedülállóan nagymértékben megosztja az embereket. A mai napig szinte megoldhatatlan problémákat rejt magában. Az I. vatikáni zsinat dogmáját elsősorban történeti kontextusa alapján kell megértenünk. A dogmák ugyanis nem csak úgy aláhullanak az égből, hanem egy konkrét történelmi helyzetre adott hitbeli választ jelentenek. A helyzetet nehezíti, hogy a tévedhetetlenségről a zsinaton sem folytattak párbeszédet” – fejezte be gondolatmenetét Walter Kasper.
Forrás: A Vigilia Facebook-oldala
