„Fontosnak tartom az Istennek ajándékozott időt, a csendet, amikor a vele való kapcsolatomat nem tudom, de nem is kell szavakban, gondolatokban kifejezni.” Köllő Tibor plébánost kérdeztük.
Szentelési ünnepsége mely mozzanata legemlékezetesebb ön számára?
Sok minden nyugtalanított akkor is, pedig egyvalami volt, lett volna a legfontosabb. Próbáltuk szervezni a dolgokat, hogy minden rendben legyen a papszentelés és a primicia körül. Benne volt, hogy mindez talán a lényeg rovására. Amikor azonban bevonultunk a székesegyházba a szentelési ünnepségre, háttérben maradtak a külső tennivalók, gondok, és első helyen a lelki esemény jelentkezett.
Ott voltunk: a hét diakónus, akik Istentől várják a főpásztoron keresztül a szentelés kiváltságát, a jelen levő paptestvérek testvéri közösségét. Pontosan heten voltunk, mint az Apostolok cselekedeteiben. Ott álltunk a hét görög diakónus 1995-ös változataként. Végzős évfolyamunkból többen lettünk papok (hozzájönnek még a más egyházmegyés osztálytársak, a ’89-es változás adta lehetőségeket egyesek kihasználva például szerzetesi hivatást választottak, illetve hatodéven két új kolléga is került – összesen 32-ből 18 személy), de az a hetes szám ajándéka nem véletlen.
Mit osztana meg szívesen az olvasókkal papi jelmondata kapcsán?
Jelmondatom egy imádság: Zárj karodba, szabadíts meg engem, mert végzéseid útját választottam. (Zsolt 118,173 / a papi breviárium zsoltárfordítása változatában).
Néhány esztendő előzte meg a választást. Szó szerint imádkozás közben jött a végső döntés. A zsolozsma végzésekor (IV. hét napközi imaóra) nagyon megragadott ez az útravaló. Több szimpatikusabb ötlet után ez maradt, ezt találtam a legmegfelelőbbnek. Benne van az ember szabad akaratú döntése a hivatás elfogadásában, mellette pedig az isteni segítség szükségessége ennek megvalósításában. Rászorulunk, hogy Isten szabadítson meg minket mind a külső, mind a belső veszélyektől. A rajtunk kívüli próbatételek eluralkodhatnak életünkön, ha nem harcolunk ellenük, de kívül állóak, könnyebben észrevehetőek.
Az Úr karjában lenni bizalom, reménykeltő, segítség és jutalom. Benne élünk, mozgunk és vagyunk. Bár méltatlanságom tudatában, mégis kiváltságos vagyok. Az Úr karja az oltalom. Mind a tékozló fiút, mind az otthon maradt hűséges gyermeket magába záró szeretet.
Minek örül leginkább lelkipásztori szolgálatában?
A segédlelkészi időszak egyik el nem múló élménye a csomafalva-somlyóvölgyi iskolához kapcsolódik. Hétfőn 12 órától volt az iskolai hittanóra. A tanító néni Gyergyószentmiklósra gyűlésbe kellett menjen. A hat kisgyermek (I–IV. osztály összevonva) reggel 8 órakor értesült erről, már az iskolában. Nem hazamentek, hanem az óvodateremben a kisebbekkel megvárták a hittanórát, mert „a pap bácsi nem kell gyűlésbe menjen és ki fog jönni”. Akkor éreztem meg, hogy az egyszerű lelkeknek fontos a hit és ebben gazdagok. Nem személy szerint nekem örvendtek, hanem annak, akit és amit képviseltem és képviselek.
Az emberekkel való kapcsolat, a találkozások is örömmel töltenek el. Mindenkitől lehet tanulni. Sokszor megszégyenítő módon, még azoktól is, akiket leírtak, leírtunk. Igazat adok Böjte Csaba atyának, akinek mondása: a jó Isten nem teremt selejtet. Igaz, sokszor türelemre is szükség van, mert emberek vagyunk és képességeink végesek. Valaki azonban itt is meg tud szabadítani korlátainktól, gyengeségeinktől vagy gyarlóságainktól. Az egyszerű lelkek őszintesége, szívből jövő ragaszkodása ajándék. Ilyenkor mondjuk magunkban, hogy ezért megérte. Ez már jutalom.
Örömmel tölt el a segítőkész emberek jóindulata. Nem megmondják, hogy mit és hogyan kell vagy kellene tenni, hanem segítenek megvalósítani egy-egy elképzelést. A közös tevékenység nemcsak látható eredményt ad (melyet jobban értékelünk), hanem közösségileg is előbbre lépünk az egység, a közös ügy megvalósításában.
Melyek a pasztoráció súlypontjai ön számára?
Sokszor vezet a kötelességtudat. Sok mindent meg „kell” tenni, és ebben benne van a feladat elvégzése. Vannak dolgok, amelyeket nem lehet elhagyni, még akkor sem, ha nincs kedvünk hozzá vagy megszokottá válik valami. A hétköznapok rutinját is el kell végezni, lehetőleg hasznosan és bölcsen. Nagy feladat mindezt pontosan és következetesen megvalósítani.
Külön feladat és kihívás megtalálni a helyes kapcsolatot a hivatalos elmélet és a jóindulat között. A lényeg maradjon, a csomagolás változtatható. Mindenkinek a maga nyelvezetén megmondani, megérteni a komolyabb dolgokat. Így már könnyebbnek tartom a vallásosság megélését, az élet hitvallását.
Szeretek idősebb emberekkel találkozni. Különösen azokkal, akik felüdítenek ezeken a találkozásokon keresztül. Egy élet tapasztalatából sokat lehet meríteni, ha jóindulattal társul. Ezek az események elsőpénteken, beteglátogatáskor ajándékként adottak. Lelkesítenek, bátorítanak, tanítanak, sőt értelmet adnak sok mindennek. Természetesen vannak olyanok is, akik le tudnak fárasztani és elszívják az energiát. Nem az önzetlenség, hanem a lekezelés, a felülről irányítás uralkodik magatartásukon.
Mi jelent a leginkább töltekezést ön számára az imában és azon kívül?
Az imából való töltekezés alapvető a keresztény ember életében. Hogy az imádság erősebb legyen, ebben is kell fejlődni. A gyakorlást és a buzgóságot tartom a töltekezés alapeszközeinek. Megemlítendő még a csend szerepe is. Fontosnak tartom az Istennek ajándékozott időt, a csendet, amikor a vele való kapcsolatomat nem tudom, de nem is kell szavakban, gondolatokban kifejezni. Csak egyszerűen az ő jelenlétében vagyok. Emberként pihentet, feltölt az, amikor el tudom foglalni magam a gyakorlati életben. Apróbb tevékenységek, barkácsolások segítenek kikapcsolódni a kötelező és a „kell” dolgok sokszor fárasztó valóságából. Legnagyobb és kiváltságos töltekezésnek tartom Szent Pál apostol üzenetét a Kolosszeiekhez írt leveléből: Imádkozzatok értünk is, hogy Isten tárja fel előttünk az ajtót, hogy beszélhessünk, s Krisztus titkát hirdethessem, kötelességemhez híven. (Kol 4,3)
Köllő Tibor Gyergyóditrón született 1969. április 18-án. Teológiai tanulmányait Gyulafehérváron, a Hittudományi Főiskolán és Jászvásáron végezte. Jakubinyi György érsek szentelte pappá 1995. június 25-én Gyulafehérváron.
Szolgálati helyei:
– Gyergyócsomafalva: 1995–1997 között
– Lupény: 1997–1998 között
– Pusztakalán: 1998–2006 között
– Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum (Kisszeminárium) – Gyulafehérvár: 2006–2012 között
– 2012-től Szovátán szolgál plébánosként.
Kérdezett Szőcs Csaba
Megjelent a Vasárnap 2020/27 -es számában.
