Minden végzős évfolyam különleges, de az idei ballagóknak még inkább kijutott a kihívásokból. A koronavírus-járvány igencsak átalakította az iskolák megszokott tanmenetét, a búcsúzást, a vizsgákat és ballagásokat is új keretek közé szorította. A következő napokban bemutatjuk, hogy az erdélyi katolikus iskolák hogyan élték meg a megpróbáltatásokat, hogyan fedezték fel a szépet, a csodát a nehézségek ellenére is. A gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum (GMGK) igazgatójának összefoglalóját és búcsúztató beszédének részletét olvashatják.
A június 2. és 12. közötti felkészítő időszakot nem lehetett az iskolában megszervezni, mivel a bentlakás konyhája/étkezdéje nem működhetett. Ezért a felkészítők – akárcsak a március közepétől tartott órák – online megoldásban valósultak meg. Közvetlenül az írásbeli vizsgákat megelőzően, amikor a távolság megtartásával már bent – templomban/kápolnában – is lehetett liturgikus ünneplést tartani, Kovács Gergely érsek úr által celebrált hálaadó szentmise keretében (Te Deum) kicsengettük, megünnepeltük végzőseinket. Sajnos ezen az ünnepségen nem vehettek részt a szülők (egyrészt a 200-300 km-es földrajzi távolság miatt, másrészt az egészségügyi óvintézkedések miatt), így csak a kicsengetettek, az elöljárók és tanárok, az egyházi méltóságok (Kovács Gergely és Jakubinyi György érsek urak) voltak jelen az ünnepségen.
Az online oktatásba minden végzős tanulónk bekapcsolódott, nem csupán az érettségi tárgyak óráiba, hanem a teológiai osztályok szaktantárgyainak online tevékenységeibe is. Ezek során nem csupán új anyagközlés történt, hanem lelki nevelés/irányítás is az osztályfőnök, spirituális atya (Tódor Attila) révén. Természetesen, frusztrációként éltük meg mindannyian a közvetlen személyes kapcsolat hiányát, de próbáltuk azt pótolni a technika adta lehetőségekkel…
A GMGK-ban csupán egy osztály van minden évfolyamon, így egyetlen kislétszámú, római katolikus teológiai profilú osztály végzett 13 tanulóval (15-en kezdték a IX. osztályt). Ők mind a 13-an érettségire állnak, és további 5 korábban – egy, illetve két évvel ezelőtt – végzett tanulónk próbál sikeres érettségit tenni románból (ez a vizsga nagyon nehezen megy a székelyföldi tanulóinknak, mivel úgy érkeznek IX. osztályba, hogy nagyon gyengén, vagy egyáltalán nem tudják a román nyelvet…).
Minden új iskolai évre egy osztályt hirdetünk 28 hellyel, VIII. osztályt végzett, római katolikus felekezetű fiúk számára.
Részlet Gál László GMGK-igazgató búcsúztató beszédéből
Pandémikus utóhangulatban tartjuk ezt a kicsengetést – melynek éppen az a különlegessége, hogy ilyen néptelen még sosem volt, de sajnos megismétlődhet a jövőben… Hogy miért van ez? Mindannyian tudjuk…
Kitűnően passzolnak ide a Prédikátor könyvének első sorai: „Hiábavalóság, csak hiábavalóság, ezt mondja a prédikátor, (…). Minden hiábavalóság! Mi haszna az embernek minden fáradozásból, amit magára vállal a nap alatt?” – sorok, amelyek mintha jelenünket jellemeznék…
Biztosan emlékeztek még rájuk 10. osztályból… Amennyire meglepetést okoznak, annyira keltenek figyelmet ezek az ismétlődő, eléggé pesszimistának tűnő mondatok… Nem éppen illenek egy ünnepségbe – még egy ilyen mostaniba sem, mint ahogyan a Prédikátor könyvében is csupán ürügyként szolgálnak arra, hogy megfogalmazódhassanak a derűlátó következtetések, éspedig:
– féljük Istent, fogadjuk alázattal végzéseit, s mindazt, amit ad nekünk, illetve
– éljük mindennapi életünket tudatosan, pozitív életszemlélettel, örüljünk az istenadta életnek úgy, ahogy van…
Mindezen gondolatoknak legfőbb aktualitása éppen az „itt és most”, vagyis a kicsengetés – kedves végzősök –, mely mindannyiótoknak sorsforduló a javából, hiszen az eddigi, majdhogynem könnyednek mondható ténykedés ezentúl felelősséggé komolyodik. Tudatosul bennetek, avagy tudatosulnia kell, hogy mindennek megvan a maga ideje: megvan az ideje a születésnek, és megvan az ideje az elmúlásnak; megvan az ideje a sírásnak, és megvan az ideje a nevetésnek; megvan az ideje a szólásnak, és megvan az ideje a hallgatásnak; s megvan az ideje a békétlenségnek, de a békének is.
Felelősen gondolkodó emberben tudatosul az, hogy az élet átláthatatlan zűrzavarában lesz immár legalább egy biztos pont, amely nem más, mint Isten jó szándéka, gondviselése, ami által Ő rendet tud teremteni a küszködő, széteső életű ember mindennapjaiban – hogyha helyes istenfélelemmel vagyunk iránta.
Ennek fényében életútja megkerülhetetlen lépcsőfokaihoz ér az ember: – ezek közül első a gyanútlan vágyak és életillúziók világa, amikor mindenki még azt hiszi, hogy az élet csupa öröm, s így indul el, ilyen naiv, gyermeki vágyakkal, amelyekből előbb vagy utóbb szükségképpen kiábrándul, mert az élet ténylegesen nem az illúziók alapján működik, nem „rózsákkal párnázott pihenőszék”, ahogy ezt Mikszáth Kálmán ironikus fogalmazásában olvashatjuk. Ez a ráébredés az élet igazi valóságára lehet túl korai egy ember életútján, ami nagyon szomorú, mert azt jelenti, hogy az illetőnek nem is volt igazán gyermekkora, de lehet túl késői is, ami talán még szomorúbb, mert az meg azt jelenti, hogy ez az ember gondolkodásában és cselekedeteiben nem vált felelős felnőtté. Amikor pedig a kiábrándulás annyira elhatalmasodik valakin, hogy már nem tudja többé önáltatni magát, akkor keserűen csak azt hajtogatja: minden hiábavalóság.
Sokan itt aztán el is akadnak, és egész életükre kiégett szívű emberekké lesznek, akik semminek sem tudnak igazán örülni. Rendszerint gyanakvóak, irigyek és teli vannak mások iránti vádakkal. Sikertelenségeik okát mindig másokban keresik. Sokan persze még ezután is megpróbálkoznak újabb és újabb életillúziókkal, akiknek aztán körbe-körbe jár az élete, és mindig ugyanott találják magukat, ahol egyszer már jártak… Vigyázzatok: ne kerüljetek ennek az ördögi körnek a csapdájába…
…de ha mégis, akkor van egy második lépcsőfok – éspedig annak az újrafelfedezése, hogy mindennek megvan a maga ideje. Így megvan az ideje az álmoknak, és megvan az ideje az álmokból való felébredésnek is… S talán ez következik most számotokra is…
Azt már tudjátok, hogy vannak az életben egyedi és egyszeri lehetőségek, események (mint ez a kicsengetés is), amelyeket egyszer lehet megragadni – de ugyanakkor egyszer lehet elmulasztani visszavonhatatlanul, jóvátehetetlenül…
S ha önmagad már gyengének érzed a rád zúduló nehézségektől – újabb lépcsőfok következik: rátalálás az istengyermekségre. Ez utóbbi olyan, mint egy valóságos új születés, mert az ember élete ilyenkor egészen új alapokra kerül. Aki még nem jutott idáig, kérje imádságában, és minden bizonnyal meg fogja kapni: „Újjá kell születnetek!” – hangzik Jézus szava Szent János evangéliumában (Jn 3,7). Ezzel a helyes irányba terel, gyógyít, eltörli a gyanakvást, és megtanít helyesen értékelni önmagad, de méltányolni mások erőfeszítéseit is (…)
Gál László igazgató
Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum, Gyulafehérvár
