- Sabbat… nyugalom… nyugalom napja…
- Pihenni… megnyugodni… nyugalmat találni…
- Isten miután megteremtette a világot, a hetedik napon megpihent. Ugyanakkor Isten az embert is meghívta az ő isteni nyugalmába.
- Az első emberpár – akiktől az egész emberiség származik – Isten nyugalmában, az Istennel való közösségben élt. Valójában ez az ember normális állapota…
- Miután az első emberpár a bukott angyal kísértésére szakított az Istennel, kiestek a nyugalomból. Az Isten nyugalmán kívüli élet tele van félelmekkel, rettenetes nyugtalanságokkal.
- Az Úr Jézust arra indította az Atya a Lélek által, hogy „Fiam menj, nyisd meg az embereknek a mi benső életünket, hogy ők is beléphessenek az Isten nyugalmába”.
- A nyilvános működése kezdetén az Úr Jézus azzal lépett föl, hogy higgyünk benne, és akkor általa és benne nyugalmat találunk. Általa… és benne… mert ő az Atyával és a Szentlélekkel egységben él és uralkodik…
- Valljuk be: Nagyon sok nyugtalanság van bennünk. Nagyon sok minden miatt nyugtalankodunk és nagyon sok nyugtalanságot okozunk.
- Tessék elgondolkodni azon, hogy beléptem-e már az Isten nyugalmába? Isten meghívásának mennyiben tettem eleget?
- Az, hogy belépjünk Isten nyugalmába, nem lehet ezt csak úgy megtenni… viszont folyamatosan törekedni kell rá.
- Voltak és vannak olyan emberek, akik bementek Isten nyugalmába: akik lemondtak mások irányítgatásáról… akik nem vitatkoztak… akik visszavonultak a csöndbe, az imádságba… az Isten és embertárs iránti szeretetbe… akik teljesen megadták magukat Isten szent akaratának.
- Az ő példájukat követve – azért, hogy én is részese lehessek a Szentháromságos egy Isten benső életének, nyugalmának – kimondom az utolsó szót: Istenem, mindenem a tiéd! A múltamat, jelenemet és az eljövendő életemet… megpróbáltatásaimat, agonizálásomat, halálomat és az örök életet Uram, egészen rád bízom!
Fr. Laczkó-Dávid Anaklét OFM
