2019. május 31-én a temesvári egyházmegye plébániáiról érkező hívek gyülekeztek a temesvári Északi pályaudvaron. 13 vagon állt készenlétben, hogy elvigye a több száz zarándokot Csíksomlyóra. Az utazás célját nem kellett magyarázni sem a vasúti alkalmazottaknak, sem a járókelőknek. Hiszen mindenki tudta: Jön a pápa! Vine papa! Nagyon sokunknak ez volt az első vonatos zarándoklata, főleg ilyen nagyszámú zarándokkal. A zarándokok többnyire plébániák szerint foglaltak helyet a vagonokban. Minden vagonnak volt két lelki vezetője, akik a közös imáért és az utazás lelki programjáért feleltek. Az eltelt egy év folyamán többször feltették nekem is a kérdést: Mi ragadott meg a csíksomlyói pápalátogatáson? Most, egy év távlatából újra felidézem magamban a kérdést és próbálom megfogalmazni a választ.
Itt a pápa!
Amikor a pápa megérkezett a csíksomlyói nyeregbe, nem törekedtem arra, hogy nagyon közel legyek az úthoz, ahol érkezik. Gondoltam, másnak biztosan fontosabb, hogy nagyon közelről lássa Ferenc pápát. Amint észrevettem, hogy a fehér autó körül erősödik a kiáltás, inkább magamban kellett tudatosítanom: Itt van a pápa Csíksomlyón! Megértem, hogy milyen egyedi esemény ez? A gondolat a szentmise alatt újra és újra visszatért. Felfogom egyáltalán, hogy milyen nagy ajándék ez: Péter utóda itt van Erdélyben! Jelenlétét óriási ajándékként éltem meg. Visszatekintve is így látom, hogy Ferenc pápa ittléte Erdélyben, minden kétkedő hang ellenére is, mégis nagyon nagy jelentőségű. Megajándékozott imáival, szavaival, figyelmével. Számunkra, temesvári egyházmegyés zarándokoknak, mégis sokkal több ajándékot adott. Ezt néhány életkép segítségével szeretném felidézni.
Térdelő hölgy a vonat folyosóján
A zarándokút idején sokszor eszembe jutott az a mondás, hogy az út lehet maga a cél. Ha valamilyen ok miatt, például az időjárási viszontagság miatt Ferenc pápa nem érkezhetett volna meg Csíksomlyóra, számunkra már maga a zarándokút is egy óriási lelki és közösségi ajándék volt. A vagonokban a Bánság soknyelvűsége szerint imádkoztak és énekeltek az emberek magyarul, románul, bolgárul és németül. Két fülkében szinte állandóan gyóntatás folyt. Volt viszont egy vonatfülke, amelyben szentségimádás volt a zarándokút idején. Én eleinte kételkedtem, hogy ez jó ötlet lenne: szentségimádást tartani a vonaton. Az utazás hosszú ideje alatt oda és vissza két éjjel és két fél napon állandóan imádkozó emberek voltak a fülkében. Egy kép éppen ezzel a szentségimádással kapcsolatban maradt meg bennem. Ahogy időnként végigmentem a vonaton, a folyosón távolabbról csak egy térdelő idősebb hölgyet láttam. Nem volt már helye a fülkében. Ezért a folyóson térdelt le. Számomra az őszinte hitnek, az élő Krisztus előtti hódolatnak egy maradandó képe marad ez.
A kinyújtott sáros kéz
Ferenc pápa köztudottan gyakran az egymás iránti szolidaritásra hívja fel a figyelmünket. Csíksomlyói látogatása is alkalmat adott az egymás iránti segítőkészség megélésére. A kegytemplomnál voltunk már nagy csoportunkkal reggel 7 óra körül, amikor eleredt az eső. Mire a nagy tömeggel megközelítettük a nyerget, már szinte mindenki átázott. A nyereg egyik alig néhány méteres emelkedőjén már nagyon nagy volt sár. Az emberek sorra csúsztak el. Néhány férfival a csoportunkból kiálltunk kezet adni az embereknek. Kezet adni azért, hogy megkapaszkodjanak és felhúzzuk őket a néhány méteres síkos lejtőn. Először azt gondoltunk, hogy a saját csoportunknak kötelességünk segíteni. Elég sok idő eltelt, s jöttek már mindenféle csoportból székelyek, csángók, anyaországiak. Önkénteseknek néztek minket. Ez igazából megtiszteltetés volt számunkra. A mi spontánul kialakult önkéntes feladatunk az lett, hogy kezet nyújtsunk egymásnak.
A tanúságtevő tömeg
Az egyik temesvári bolgár család gyerekeivel érkezett, autóval. A család először járt Csíksomlyón. Mire felértek a misézőhelyre, már elállt az eső. Az apa elmondta, hogy számára az átázott, sáros, mégis türelmesen várakozó és imádkozó tömeg a nyeregben a hit mai kézzelfogható, egyértelmű bizonyítéka volt, mély tanúságtevés az élő Isten mellett. Számára ezt a bizonyosságot hozta Ferenc pápa látogatása, amit azóta is mélyen őriz lelkében.
A kezdetben mindannyiunkat kellemetlenül érintő eső valójában a tanúságtevés egyértelmű lehetősége lett. Bevallom, már az úton nagyon őszintén azért imádkoztam, hogy ne legyen eső. Azóta újra világos lett számomra, hogy inkább azért kell imádkozzam a mindennapokban, hogy bizalommal elfogadjam Isten akaratát. Azért is, hogy minden élethelyzet az ő nagyobb dicsőségét szolgálja. Hálás vagyok Ferenc pápának, hogy közel jött hozzánk. Hálás vagyok látogatása nem annyira nyilvános, de számunkra nagyon értékes ajándékaiért.
Szilvágyi Zsolt temesvár-józsefvárosi plébános
(Megjelent a Vasárnap hetilap május 31-ei számának Fókusz c. rovatában.)
