EVANGÉLIUM
Amikor a hét első napján (húsvétvasárnap) beesteledett, Jézus megjelent a tanítványoknak ott, ahol együtt voltak, pedig a zsidóktól való félelmükben zárva tartották az ajtót. Belépett és így szólt hozzájuk: „Békesség nektek!” Miután ezt mondta, megmutatta nekik a kezét és az oldalát. Az Úr láttára öröm töltötte el a tanítványokat.
Jézus megismételt: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” E szavak után rájuk lehelt, és így folytatta: „Vegyétek a Szentlelket! Akinek megbocsátjátok bűneit, az bocsánatot nyer, s akinek nem bocsátjátok meg, az nem nyer bocsánatot.” (Jn 20,19-23)
Milyen lehet az igazi pünkösd? Hogyan élhették meg a Szentlélek eljövetelét az apostolok? A Szentírás beszámolói jeleznek néhány rendkívüli eseményt, de arról, hogy milyen érzés is az, amikor Isten lelke eltölti az embert, nem ejtenek szót.
Csak sejtjük, milyen lehet a lélekáradás. Egy film képei mentén – úgy érzem – közelebb kerültem ehhez a titokzatos isteni személyhez. A 2004-ben megjelent Hétköznapi mennyország című svéd film egy tehetséges karnagy, Daniel Daréus életét kíséri végig. A negyvenes évei közepén járó, világhírnévre szert tett zseni egyszercsak szívrohamot kap, abba kell hagynia a zenei karrierjét. Visszatér szülőfalujába, egy svédországi kis faluba, ahol eleinte csak látogatja, majd később ő maga irányítja a templomi kórus előmenetelét. Az énekesek a falu tagjaiból kerülnek ki, sőt egy sérült fiú, Tore is helyet kap a csapatban. A karnagy odaadó munkájának és újszerű zeneoktatási módszerének köszönhetően a kis kórus egyre növekedik, egyre többen csatlakoznak hozzá – mi, nézők pedig egyre több kórustag zaklatott magánéletébe nyerhetünk betekintést.
Bár a karvezető nem szándékozik versenybe szállni, a kórus benevez egy világméretű találkozóra Innsbruckban. Danielt nagyon aggasztja a verseny, a fellépés, de a tagok lelkesedése magával ragadja, és végül beleegyezik, hogy elkíséri a csapatot a versenyre. A film központi jelenete maga a fellépés. Daniel sietve igyekszik, hogy a kezdésre pontosan megérkezzék, de útközben egy második szívrohamot kap. A kórus és a közönség feszülten várja a karmester érkezését. Amikor már elviselhetetlenné válik a csend, Tore, az értelmi fogyatékos kórustag, elkezd énekelni. Úgy énekel, ahogy a mestertől tanulta: nem figyel másra, csak a lelke mélyén lévő dallamra. Énekének egyetlen irányítója van: a lelkének rejtett ritmusa. Nemsokára egyik társa is bekapcsolódik a dalba. Megérti, hogy Torénak nem rohama van, hogy itt nem valami kellemetlen jelenet zajlik, hanem annál mélyebb dolog történik. Tore azt énekli, annak a dalnak ad hangot, ami bensejéből felfakad. Majd egyre több kórustag kapcsolódik be az énekbe. Nem sokkal később már a nézőközönségből is többen énekelnek, végül mindenki állva zengi a Tore által megkezdett dallamot. A betanult repertoárt nem tudják, mégis valami csodaszépet ajándékoznak a világnak.
És hol van ezalatt a karmester? Nehezen bevonszolta magát a mosdóba, ott hallja, a zene mennyire szépen szól. Megérti: sikerült élete álmát megvalósítania: zene által közelebb hozni egymáshoz az emberek szívét. Élete utolsó pillanatait a távoli zene hangjai aranyozzák be, enyhe mosollyal az ajkán hal meg.
Mi a pünkösd ebben a jelenetben? Az apostolok első igehirdetése, amely olyannak tűnhetett, mint Tore éneke… A keresztények egyre növekvő száma… A Lélek ott fúj, ahol akar: az apostolok elmondják első beszédüket, és mindenki érti. A Bábel tornyánál bekövetkezett zavara a nyelveknek megszűnik. Némelyek őrültséget kiáltanak, de az apostolok igehirdetése nem várt eredményt hoz. Olyan ez, mint amikor egy értelmi fogyatékos dallamába egy egész tömeg kapcsolódik be, és ebből valami csodálatosan szép születik meg.
László István kolozsvári segédlelkész
Megjelent a Vasárnap május 30-i számában.
