Megjelent az Emmausz videósorozat új része, amelyben a gyulafehérvári kis- és nagyszeminárium paptanárai a híveket foglalkoztató kérdéseket és témákat járnak körül hetente a templom.ro közvetítésével. Lukács Imre Róbert, a papnevelő intézet tanára azt az emberpróbáló kihívást járja körül, hogy milyen a rosszért jóval fizetni: ha jót teszünk, de mégis szenvednünk kell miatta. Előző héten Marton József professzor úr a titokzatos ember boldogságának feltételeiről elmélkedett.
Lukács Imre Róbert – Jóval fizetni a rosszért?
Az életünk része a szenvedés. Ha jót teszünk, amit mások nem viszonoznak, de ezt türelemmel viseljük, az kedves Isten előtt. Honnan tudhatjuk ezt? Jézus nemcsak elmondta, hogy mit kell tennie az őt követőknek, hanem életpéldáján keresztül megmutatta, hogy amikor szidalmazták, nem viszonozta azt, amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem rábízta magát az igazságos bíróra.
Szeretni nem más, mint a másik javát akarni. Jézus vétkeinket a saját testében felvitte a keresztfára, hogy meghaljunk a bűnöknek és az igazságnak éljünk. Magára vette a bűneinket, gyengeségeinket és megsemmisítette azokat. Sebei hozták el a gyógyulást.
„Ha jót tesztek és mégis szenvednetek kell, az kedves Isten előtt.”
Marton József – A titokzatos ember boldogsága
„Mély titok az ember, örvénylő titok a szíve”, hirdeti a 63. zsoltár. Nem könnyű az ember életének értelmét meghatározni. Marton József tanár úr legkifejezőbb meghatározásnak Blaise Pascal francia gondolkodó meghatározását tartja: Az ember gondolkodó nádszál. Ezzel az ember kettősségét hangsúlyozza: nagyságát és kicsinységét. Méltóságát és törékenységét.
Életalakulásunkat a közösség határozza meg, a családunk és a környezetünk. Éppen ezért életünk embertársaink nélkül elképzelhetetlen. A szeretetben megélt együvé tartozásunkban tapasztaljuk meg a végső beteljesülést is. Sajnos viszont nemegyszer előfordul, hogy éppen a közösségben leszünk egymás terhére. Ebben az esetben a boldogságunkat a fájdalom itatja át.
Életalakulásunk másik döntő tényezője a világhoz való tartozásunk. Az ember nagysága a világ alakításában nyilvánul meg, az élet fejlődésének története bizonyítja, hogy nagy eredményeket tudunk elérni: a földet kevesebb verejtékkel tudjuk megművelni, a betegségeket könnyebben tudjuk legyőzni, mint a múltban, köszönhetően a technika és az orvostudomány fejlődésének.
Életalakulásunk harmadik fontos eleme a szabad akarat. Ebben rejlik emberi méltóságunk, de az emberségünkből való kivetkőzés eszköze is lehet. Isten szabad akaratú személynek teremtett, tehetünk jót és rosszat egyaránt. Ha ezzel visszaélünk, nyomorúságot idézünk elő környezetünkben.
Az ember élete és boldogsága soha nincs teljes biztonságban. Folyamatosan ott motoszkál bennünk: mi lesz a halálunk után? A hívő ember nem fogadja el a végső halálban a megsemmisülést. Valljuk és reméljük, hogy Isten, aki megteremtett és szabad akarattal ruházott fel bennünket, halálunkban is igazságos és irgalmas lesz.
Számunkra vigasz, hogy a halálban Istennel találkozunk, ugyanakkor a legmagasztosabb értelemben szembe kerülünk egész önmagunkkal. A végső találkozás érdekében elengedhetetlen, hogy a földi életben ezt a találkozást begyakoroljuk az imádságban, vágyakozásainkban, a szentségek vételében és az embertársi szeretet megélésében. Mert ez jelenti az ember boldogságát.
