Tartsunk lépést az élettel! Tartsuk egymásban a lelket! Tartsuk a kapcsolatot! Szerkesztőségünk számára a kapcsolattartás a munkát is jelentette és jelenti. Hogyan éltük meg a vesztegzár napjait magánemberként? Most arról vallunk…
1. Mi volt a kedvenc időtöltésed a karantén hetei alatt?
Amikor az év elején megtudtuk a feleségemmel, Zsófival, hogy gyereket várunk, tudtuk, hogy különleges lesz az idei év. Arra azonban nem gondoltunk, hogy ilyen értelemben, ahogyan a világ megtapasztalta. Bár hiányoznak a személyes találkozások, a természet, nekem most mégis jól jött ez a karanténidő, mert a doktori dolgozatom leadása előtt állok, így az utolsó (kilo)méterekben minden perc számít, amiben éppen a járvány nyújtott furcsa mód segítséget. Így a napjaim nagy része a folyamatos munkáról szól, és mivel az újságírói, szerkesztői feladatok, valamint a doktori dolgozat írása is számítógép előtt történik, ezért még a szükségesnél is jobban beszűkült az ingervilágom és leredukálódtak a tapasztalataim. Ebben a folyamatos, megfeszített tempóban az a kedvenc időtöltésem, hogy odabújok a feleségem pocakjához, a fülemet a hasára helyezem, és hallgatózom. Együtt hallgat(óz)unk a gyermekünkkel.
2. Mibe kapaszkodtál (lelkileg) ebben az időszakban?
Elmélyült beszélgetéseket folytattunk a feleségemmel arról, hogy milyen hatásai lesznek vagy kellene, hogy legyenek a járványnak, és hogy nekünk ebben hol a helyünk. Meg egyáltalán, hogyan látjuk magunkat ebben a helyzetben. Számomra azonban mégsem a járvány, hanem a sokkal inkább fenyegetően ható doktori leadási határideje a félelem és stressz forrása. Amikor éjjel, már teljesen kimerülten bezuhantam az ágyba, de a folyamatos szellemi munka miatt még mindig azon pörgött az agyam, hogy még mit és hogyan kellene, akkor néha tudatosan kellett irányítsam az elmémet, mert másnap ismét kelni kellett, és nem egyszer fordult elő, hogy már így is virradt, mire lefeküdtem. Ilyenkor az jelentette a lelki és szellemi kapaszkodót, hogy megpróbáltam elképzelni azt az időt, amikor már megszületett a gyermekünk és az együtt töltött időre gondoltam. Tudtam, hogy ez nemcsak ábránd, hanem ennek a valóságnak a magja már a jelenben el van vetve, csak ki kell várni, hogy szárba szökkenjen. Ez mindig erőt adott és ad a mai napig.
3. Mi volt a vesztegzár legnehezebb pillanata számodra, és miért?
A fizikai és szellemi kimerültség (volt) a legrosszabb. Ez sajnos nem egyetlen pillanat, hanem hosszan tartó pillanatok sorozata. A tehetetlenség és elkeseredettség érzése olykor magával ragadott, amikor minden összpontosításom és erőfeszítésem ellenére úgy éreztem, hogy nem áll össze az évek óta formálódó dolgozatom gondolatmenete. Ez még most is tartó folyamat, de azért látom az alagút végén a fényt.
4. Melyik volt a vesztegzár legszebb napja (és miért)?
Az a nap, amikor megtudtuk a gyermekünk nemét. Kimondhatatlan boldogság és büszkeség töltött el, amikor Zsófi az orvostól jövet ragyogó arccal közeledett az autó felé (én nem mehettem be a kórházba a korlátozások miatt), és ahogy kinyitotta az ajtót, ujjongva kiáltotta, hogy „kisfiú!”. Ha kislányt kiáltott volna, akkor is éppen annyira boldog lettem volna. Örültem, ahogy láttam a feleségem boldogságát, ami abban a percben eggyé forrt az én boldogságommal. Ugyanakkor volt az egészben egy folytonosság, az élet folytonossága: éppen édesanyámmal beszéltem telefonon, amikor a vele folytatott beszélgetésem a Zsófival való ujjongásban folytatódott, aki a gyermekünket hordja a szíve alatt.
5. Mit szabadított fel, változtatott meg benned a bezártság?
Megközelítés és hozzáállás kérdése, hogy az ember mit él meg bezártságként. Amikor anyák napján azon gondolkodtam, hogy mit írhatnék, akkor tudatosult bennem, hogy a fiam most összemérhetetlenül nagyobb „bezártságot” él meg, mint mi idekint. Az ő bezártsága mégis a legmélyebb kapcsolat és bizalom megtapasztalásának az otthona. A mag is ugyanígy magába zárja az életet, amikor mégis elkezd sarjadni, valami csodálatos történik, kibontakozik belőle az élet. Azt hiszem, hogy éppen ez az egyik, amire még jobban szeretnék odafigyelni a jövőben. A természetben kibontakozó életre.
6. Melyik a jó Istennek az a tulajdonsága, amit úgy gondolod, jó lenne elsajátítani?
Az a nagyvonalú szeretet, amivel az emberekhez fordul. Bár gyakran úgy közelítjük meg, mintha a jó viselkedésünkkel ki kellene érdemelni az Isten szeretetét, de az valójában megelőz mindent. Nincs feltételekhez kötve. Szép kis mérce!
7. Mit viszel magaddal az eltelt két hónap megéléseiből, személyes megtapasztalásaidból?
A családunk növekedését, szó szerinti és átvitt értelemben egyaránt.
+1. Ha filmet rendeznél, könyvet írnál a március 15-május 15. közötti napokról, milyen címet adnál neki?
A járvány alapvetően a félelemről, a szenvedésről, a fájdalomról szól. A halálról. Én mégis az élet lehetőségét látom benne, ezért azt adnám címnek, amit ennek az írásnak is adtam: Élet születik.
