- Az egymás iránti szeretet két féle lehet. Az egyik szeretet a másik lény tulajdonságaira irányul. Azért szereti a másikat, mert neki ilyen, meg olyan tulajdonságai, képességei vannak. A másik szeretet nem a tulajdonságaira irányul, hanem az ő benső lényegére.
- Az egyik szeretet a másikban rejlő, avagy vélt tulajdonságokra irányul, abban gyönyörködik vagy akar gyönyörködni… azokat keresi és nem a másik létezőt. Ez a szeretet csak akkor marad tiszta és nem lesz önzővé, ha a másikban és a másik révén Istent keresi, és magát Istent szereti.
- Van tehát egy olyan szeretet is, amely nem valami tulajdonságot vagy képességeket keres a másikban, hanem a másik léte miatt fordul a másik személy felé. A másik léte miatt szeretni a másikat… mindez feltételez egy mély Isten iránti kapcsolatot, szeretetet. Ez a szeretet Istennek az emberek iránti szeretetéből indul ki.
- Isten nem a tulajdonságaim miatt szeret engem. Az én tulajdonságaim, képességeim Isten adományai. S az összes értékeim, kincseim lehetnének másvalakié is.
- Tehát ami bennem érték, az nem az enyém. Csak a nyomorúságom, a kifosztottságom az enyém, és ezeket osztom meg másokkal… sokszor gyarló módon. Ha mindezek ellenére mégis szeret engem az Isten, akkor nem azért szeret, amilyen vagyok, hanem azért, mert vagyok. Isten önmagamért szeret. Önmagam, az énem sokkal mélyebben van, mint a képességeim vagy a tulajdonságaim.
- Az igazi szeretet alap nélküli szeretet. Így csak egyedül Isten tud szeretni… s rajta kívül csak az, akit Isten szeret, s aki az ő szeretetében él. Isten szeretete a létemre irányul és feltételezi a létemet és a másik létét… és feltétel nélkül igent mond… mondok… mondunk arra.
Fr. Laczkó-Dávid Anaklét OFM
