Több mint két hónapja zárt be az iskola, két hónapja zajlik másképp az élete tanároknak, diákoknak, szülőknek egyaránt. Az iskolaközösség minden tagja próbál helytállni legjobb képességei szerint, habár mindenkit kihívások elé állított ez a rendkívüli helyzet.
A marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium iskolalelkésze, a diákelnök és a végzős osztályok osztályfőnökei szólalnak meg.
A legrosszabb ebben az egész helyzetben az, hogy a számomra egyik alapelem, a személyes jelenlét, a kapcsolat esett ki a tanításból. De mi felnőttek vagyunk, többé-kevésbé tudjuk, hogyan kezeljük a helyzetet. Viszont a diákjaink másképp élnek meg mindent, nagyon idegen nekik ez a helyzet hirtelen nagyobb függetlenséget kaptak, de ezzel együtt sokkal nagyobb felelősséget is. S mégis megtalálták a módját hogyan rendszerezzék feladataikat, hogyan osszák be idejüket. Kimondhatatlanul büszke vagyok az osztályomra. Le a kalappal előttük! – vallja Mester Ildikó, a végzős nyolcadikosok osztályfőnöke.
Csíki Csilla hitoktató, a végzős tizenkettedikesek osztályfőnöke mindezek mellett a fokozati vizsgáját is ebben az időszakban teszi le, rendhagyó módon, online formában.
Balla Imre iskolalelkész az időszak legnagyobb nehézségeként a fizikai érintkezés, a személyes találkozás hiányát éli meg: „ez nemcsak szokatlan, hanem egyenesen kontraproduktív, ha a közösségiséget, a lelki fejlődést és az egyéni fejlődést vesszük tekintetbe. Az alapállítás, hogy senki sem sziget, most hangsúlyozottan igaz. A sok online pótmegoldás nem adja meg a fejlődés biztonságát. Személyesen nem találkozom a diákokkal, de igyekszem tartani a kapcsolatot velük. Az iskola Facebook-oldalára időközönként felteszek egy-egy bátorító, elmélyülést segítő lelki tartalmat, hogy ha valaki fogékony erre, az töltekezhessen belőle. Néhányan felhívnak, rám írnak és beszélgetést indítványoznak, s így van valamiféle bizalomi jellege a beszélgetéseknek. Azt mondhatom így két hónap után, hogy a diákok belefáradtak a virtuális térbe, igazi találkozást, igazi játékot és igazi iskolát akarnak. A bizonytalanság és a leterheltség hangjai szólalnak meg és nem a helyzet adta önfeledtség szimfóniai. Igazából sajnálom a tanárokat is, és a diákokat is. Különösen a végzősökkel érzek együtt. De mindent szeretnék elkövetni annak érdekében, hogy igazi legyen a szálak elvarrása: valódi ünnepet szervezni, amikor ez lehetséges lesz. Megérdemlik, megérdemeljük!
Addig is arra buzdítom a diákjainkat, hogy ne engedjék el egymás lelki kezét, hogy harcoljanak a megszületett barátságokért és a jó viszonyért. Tudatosan kell ezt tenni, hiszen könnyen kiengedi az ember a kezéből a lelki kapcsolatainak a fonalait. Ez a mostani helyzet, a fizikai elszigetelődés pedig még rá is játszik erre.”
A tizenkettedikes Szabó Zsófia, az iskola diákszövetségének vezetője szerint a diákok igyekeznek a legtöbbet kihozni a jelenlegi helyzetből: „Részt veszünk az online oktatásban, próbálunk tanulni otthon is, nézzük a telesulis adásokat és tartjuk a kapcsolatot a tanárokkal. Nagyon stresszes idő ez mindenki számára a járvány miatt, tovább stresszeltek minket a tanügyminisztérium nem egyértelmű döntési. Mint végzős diák, elmondhatom, hogy a kezdeti sokkot mély csalódottság és szomorúság váltotta fel. Azon a keddi napon senki nem gondolta volna, hogy akkor vagyunk utoljára együtt úgy, mint egy osztály. A járvány számunkra is nagy áldozatokkal járt, elmaradt a szalagavatónk, a tanár-diák meccs, a ballagás, a bankett… Elmaradt egy szép búcsúztató ami lezár egy korszakot, és elindít a felnőtté válás fele. Viszont egy percre sem feledkezünk meg arról, hogy nap mint nap emberek halnak meg a járvány miatt, hogy sokan a megélhetésüket veszítik el közben. Ezért nem panaszkodunk, nincs okunk rá, mind egészségesek vagyunk és ez most a legfontosabb. Tartjuk egymással a kapcsolatot, erőt és támogatást adunk egymásnak. Reméljük, hogy ha nem is most, de legalább az érettségi után vagy szeptemberben lesz egy szép, valódi ballagásunk, ami nem online lesz megtartva. Addig beérjük a modern technológia által nyújtott lehetőségekkel, mást nem tehetünk. Itthon vagyunk, a családjainkkal és próbáljuk kihasználni ezt az időt hiszen, ha jól belegondolunk ez az utolsó ilyen hosszú idő, amit egyhuzamban itthon fogunk tölteni.”
Néhány hét múlva véget ér a tanév, és véget ér az első ötéves ciklus is az iskola elemi tagozatán. Kilép az iskolából az a kis csapat, aki 2015. szeptember 14-én lépte át először az újrainduló katolikus iskola kapuját.
„Ha az elmúlt öt évre gondolok, elszorul a szívem, ugyanis ilyen viszontagságos időszakot még nem éltem meg pályafutásom során. Öt évvel ezelőtt, az újrainduló iskola első tanévnyitóján a 127. zsoltár üzenetével indultunk:,,Ha az Úr nem építi a házat, az építők hiába fáradnak”. Megszívleltük ezeket a szavakat. Mint a kősziklára épített vár, úgy épült ennek az osztálynak a közössége, melynek alapkövét a bizalomszolgáltatta. Építgettük közösségünk várát olyan szilárddá, hogy a váratlanul ért támadások viharai sem tudták ledönteni. Nem dőlt le, mert kitartással, egyetértéssel, kölcsönös támogatással állták a sarat az építők: a szülők, a gyerekek és a pedagógus-közösség. Ma pedig, amikor a várfalra -a munkálatok befejezése jelképeként- föltűzni szeretnénk a virágcsokrunkat, ez sem megy problémamentesen. Hiányoznak az elmaradt versenyek, vetélkedők, fellépések, kirándulások és az utolsó élmények virágai. Helyettük néhány, virtuális térben begyűjtött ágacska került. Az utolsó közös lépésekre is csak virtuálisan kerülhet sor, hiszen a hatályban lévő rendelkezések értelmében nem találkozhatunk személyesen. Elmarad a szokásos templomi, közös hálaadás, de lelkünk templomában hálát adunk az Úrnak, hogy a bizalomra épített várunk áll, és bizonyosan állni fog, hiszen az együtt töltött évek bennünk élő emlékei ezt lehetővé teszik – mondta Sükei Mária, a végzős IV. osztály tanítója.
„Évekig készültünk rá, évekig ott volt a gondolatainkban, hogy egyszer eljön a búcsúzás pillanata. Most ez a világjárvány mindent megváltoztatott, feje tetejére állított. És mi ilyen helyzetben búcsúzunk egymástól. Vége az együtt töltött időnek, és kimaradt az a néhány nagyon értékes hónap, amit még lelkileg nagyon intenzíven, hagyományos közös tevékenységekkel tölthettünk volna. És ezt meg kell gyászolni, meg kell élni. Hálás vagyok és köszönettel tartozom a szülőknek, akik négy évvel ezelőtt úgy döntöttek, hogy bizalmat szavaznak nekem, hisznek bennem, és rám bízták a gyereküket. Segítettek, támogattak, még akkor is, amikor hihetetlen nehézségeken mentünk keresztül. És együtt, közösen átléptük az akadályokat. Hálás vagyok a kollégáimnak, akik a legjobb szakmai és emberi tudásuk szerint egyengették a diákok útját, ami nem volt mindig könnyű. De hittek, bíztak, reméltek, támogattak. És ennél több nem is kell. A sok tanóra, oszióra, játék, tevékenység, kirándulás, buli mind-mind emlék, ami épített, alakított minket, és ami már örökre a miénk, amit nem vehet el tőlünk senki és semmi.” (Mester Ildikó)
Tamási Zsolt igazgatótól kérdeztük meg, hogyan tervezik a végzős osztályok ballagását. „Figyelemmel kísérjük más iskolák, főleg egyházi testvériskoláink gyakorlatát, terveit. Ezek alapján jelenleg úgy az osztályfőnökök, mint az érintett diákok visszajelzései azt mutatják, hogy az online ballagás helyett inkább a hagyományos ballagást szeretnék, akár úgy is, hogy erre később kerüljön sor. Én magam is úgy látom, hogy egy ilyen egyedi és kiemelkedő eseményt nem lehet kellő méltósággal áthelyezni az online térbe. Hogy mikor és milyen felételek mellett tudjuk majd megszervezni, az elsősorban a járványhelyzet változásaitól, és a megkötések lazításától is függ.”
Összeállította: Molnár Izabella
