Fatima. Május 13. A nap, amelyen rendszerint több százezer zarándok érkezik a kegyhelyre a világ minden tájáról, az első jelenés évfordulója alkalmából. 2020. május 13., szinte teljesen üres tér – csupán 21 zarándok, Portugália 21 egyházmegyéjét és minden hívőt képviselve, akik a közvetítések által kapcsolódtak be a Szűzanya köszöntésébe. „Ez a nap a szív zarándoklata”, ahogyan ezt António Marto bíboros, fatimai megyés püspök, a mai ünnepi szentmise főcelebránsa és szónoka megfogalmazta. Az alábbiakban homíliájának szerkesztett változatát olvashatják.
Üdvözlégy kegyelemmel teljes Szűzanya!
Ezekben a bizonytalan, fájdalmas időkben a Szűzanyát kérjük, őt hívjuk, mint kegyelmes anyát. 1917 óta ezen a napon, május 13-án, ez az első alkalom, ez az első olyan helyzet, hogy a nép, amely hozzád jönne ide, Szűzanyánk, a világ minden részéről, nem lehet velünk, mert az közegészségügyi veszélyekkel járna. Olyan hirtelen dolog történt velünk, amire nem is számítottunk: nem léphetünk ki a házainkból, nem tehetjük meg azt, amire a legjobban vágyunk, nem jöhetünk el hozzád, örök anyánk. Lehet, sokan azt gondolják, ez a zarándoklat szomorú, le van zárva a terület, nincs itt a „szokásos tömeg”, ahogy annyiszor láttunk az elmúlt években. Igen, fájdalom van mindannyiunk szívében, de tudjuk, hitünk által tudjuk, – ahogy Szent Pál is mondja – minden a mi javunkra válhat, a mi javunkra fordítható. Talán meg kellene tanulnunk, hogy ez is zarándoklat, bár szegényesebb, egy egyszerű zarándoklat: a szívünk zarándoklata. Ez egy belső zarándoklat, amelyben életünk legbizalmasabb részletein járhatunk végig, és mindannyian eljuthatunk a szent, könyörületes Istenhez.
Valóban nincs itt a hívek sokasága, hogy köszöntse Szűz Máriát, hogy énekeljék az Ave Maria-t, de vegyük észre: mielőtt mi úgy döntöttük volna, hogy eljövünk ide, ő már eljött a szívünkbe, eljött otthonainkba. Ő nyitja meg a kegyhely kapuit, és zarándokként jön el a mi életükbe, zarándokként lép be a mi otthonunkba, anya szívének vigasztalását hozva, amikor meglátogatja gyermekeit. Hiszünk abban Szűzanyánk, hogy azért küldött téged a jó Isten erre a helyre, hogy velünk legyél, hogy az élet minden helyzetébe elkísérj bennünket. Most az otthonaikban szívünkből, gyermeki egyszerűséggel szeretnénk átadni aggodalmainkat, félelmeinket, sebeinket és könnyeinket, beléd vetett bizalmunkat. Édesanyánk, te türelemmel hallgatod a mi panaszainkat, velünk együtt sírsz, velünk együtt szenvedsz és a te szíved által ér el bennünket a vigasztalás, minket, akik gyengék vagyunk. Te vigasztalod azokat, akik úgy távoznak közülünk, hogy nem lehetnek mellettük a szeretteik.
Akik valóban járhattak már zarándokként ezen az áldott helyen nagyon jól tudják, hogy a veled való találkozás után nem távoznak innen üres szívvel. Édes Szűzanyánk, te segítesz minket abban, hogy előre nézzünk, te adod nekünk azt a lelki gyógyszert, ami segít. Te adod át nekünk az Isten szeretetét, arra hívsz, hogy megújítsuk Krisztusban vetett hitünket, aki reményünk, szeretetünk. Ezekben a nehéz napokban te vagy a társaságunk, és mi be akarunk fogadni otthonunkba, ahogy Szent János apostol befogadott téged, ahogy a fatimai pásztorgyermekek befogadtak téged. 1917. május 13-án az a szép asszony, aki a gyermekekkel beszélt úgy jelent meg, ahogy a Jelenések könyvében hallottuk: a napba öltözött asszony, aki Isten fényét árasztotta, aki arra hív minket, hogy a hit fényében szemléljük a világot, aki bizalmat, hitet ad nekünk, a jó, az élet győzelmét ígéri a halál, a rossz felett. Ugyanakkor, a fatimai Szűzanya egy közülünk, egy alázatos asszony, a hit példája, aki gyakorlatba ülteti Isten szavait, és az új élet magjait hinti el közöttünk. Isten szavaival segít minket aktualizálni Fatima üzenetét, amely megtérésre hív: lehetséges az újrakezdés, van remény. A hit fénye valóban segít abban, hogy meglássuk a krízisek pozitív oldalát, hogy észrevegyük a csillagot a sötét éjszakában. A hit segít, hogy felismerjük a jeleket, megújult tekintettel, reménnyel észrevegyük a pozitív jeleket.
Nemrég még nagy reményekkel éltünk a technikába, a tudományba, a gazdasági eredményekbe vetve hitünket, azt gondoltuk, gyors megoldást találunk mindenre, de egyszer csak, csendben jött egy láthatatlan, megjósolhatatlan vírus, ami mindent és mindenkit meg tud fertőzni az egész világon. Kicsúszott alólunk a talaj, kártyavárként omlott össze minden programunk és tervünk. A szükséghelyzetben sürgős terveket kellett felállítanunk, hogy megküzdjünk a világjárvánnyal, drámai, tragikus helyzetbe kerültünk. Ez a helyzet arra hív bennünket, hogy gondolkodjunk el az életen, térjünk vissza a lényeghez, amit sokszor elfelejtünk, amikor jól megy sorunk. Vegyük észre emberi létünk törékenységét, hisz néha annyira erősnek éreztük magunkat, miközben pedig nagyon törékenyek, sérülékenyek, sebezhetőek vagyunk. El kell gondolkodnunk az élet értelmén: annak, aki életben van, el kell gondolkodnia élete lényegén és azon, hogy a halál lehetséges, eljöhet, meghalhatunk, a szeretteink is meghalhatnak, felborulnak a szokásaink; vegyük észre, melyek azok az értékek, amelyek életünket irányítják. A termelés, a fogyasztás, a látszat volt a fontos. És egyszer csak az élet utolsó nagy misztériumával állunk szemben. Belső, lelki elmélyülésre van szükségünk, szívünket Isten felé kell fordítanunk, akit annyian elfelejtettek és félreállítottak már. A járvány lelki megtérésre, elmélyülésre szólít fel, nemcsak a keresztényeket, hanem minden férfit és nőt, arra hív, hogy maradjunk meg Isten teremtényeiként, éljünk békében a többi teremtménnyel, önmagunkkal, Istennel. Az életben most megtérésre van szükség. Kérdezzük meg magunktól, hogy van-e időnk Istenre? Hogy megadjuk-e neki azt a helyet, ami őt illeti a szívünkben és életükben?
A sérülékenység, sebezhetőség egyesíti az embereket. Ez a vírus átlépett minden határt, minden földrajzi, gazdasági és hierarchiai határt. Érinti a nagyokat és a kicsiket, a szegényeket és a gazdagokat, senki sem védett ellene. Egységesnek érezzük magunkat, az emberiséghez tartozónak érezzük magunkat törékenységünkben. Ugyanakkor a testvériség és a szolidaritás is egyesít minket, mert szabadságunkat csak felelősséggel gyakorolhatjuk, szolidaritásban másokkal, mert függünk egymástól. És ha szolidárisak vagyunk egymással, akkor együtt megmenekülhetünk. Vagy együtt süllyedünk el mindannyian. Még valami. Azt is felfedeztük, mennyire fontos a család, micsoda támasz az embereknek. Olyan lett a család, mint egy kis házi egyház.
A világjárvány, amely hosszú időre megszakította „normális” életünket szörnyű gazdasági, társadalmi következményeket hozott, de jöhet egy még fájdalmasabb járvány, mégpedig a szegénység, az éhség és a társadalmi kirekesztettség, amit a közöny kultúrája és az individualizmus súlyosbít. A közöny vírusát csak a megértés ellenanyagai győzhetik le. Mi keresztények nem maradhatunk közönyösek, nem tehetjük meg, hogy nem nézünk oldalra, csak előre. Nem tehetjük meg, hogy félrenézünk… Annyi út van, annyi hely, ahol emberek éheznek, szegények, akiknek semmijük sincs, nincs ennivalójuk. A különböző plébániák, egyházmegyék, a Caritas egy-egy csoportja erre hívták fel a figyelmünket, hogy egyre nagyobb a szükség. Ferenc pápa is erre hív minket, hogy legyünk szolidárisak, hogy világszinten figyelni kell a szegénységre, hisz minden összedőlhet, amit a társadalom felépített. Ferenc pápa szerint képesek lehetünk felelősséggel szembeszállni az éhséggel, hisz valójában tudjuk, hogy volna elég élelem mindenkinek, miközben zajlanak a hatalomért és a birtoklásért folytatott háborúk.
Vajon meg tudjuk változtatni azt az életstílusunkat, ami miatt sokan éheznek? Tudunk-e majd emberibb életet élni, igazságosabb vagyonelosztással? Nemzetközi szinten tudunk-e választ adni erre a helyzetre? Vagy tovább tagadjuk az egyértelmű tényeket? A közöny globalizációja tovább fenyegeti utunkat. Reméljük, hogy megtaláljuk az igazság, a szeretet és a szolidaritás ellenanyagát. Ezeknek felfedezése mind a mi belső zarándoklataink eredménye. A 2020. május 13-ai zarándoklat a szív zarándoklata, ez az, amit ma kér tőlünk a fatimai Szűzanya: a belső megtérést.
Drága Szűzanyánk! Szeretnénk megköszönni neked ezt a belső zarándoklatot, a fényt, a reményt, a vigasztalást, Krisztus békéjét, amit elhozol otthonainkba és szíveinkbe. Ma te teszed meg az utat, az oda utat, a visszautat pedig nekünk kell megtennünk. Amikor meghaladjuk ezt a veszélyt, amikor legyőzzük a járványt: vissza fogunk jönni. Ezt ígérjük ma bizalommal. Együtt visszatérünk ide, hogy hálát adjunk, hogy énekeljünk neked, drága Szűzanyánk, hogy így fejezzük ki majd szeretetünket. Ámen
Forrás: mariaradio.hu
Élő adásban fordította Keresztes Ágnes
Lejegyezte Horváth Enikő
