Húsvét harmadik vasárnapján reggel Ferenc pápa a Szent Márta-ház kápolnájában bemutatott szentmiséjén azokért imádkozott, akik szomorúak a pandémia okozta mostani válság miatt, akik magányosak, akik munkanélküliek és nem tudják eltartani családjukat. Homíliájában emlékeztetett rá, hogy Jézus mindig mellettünk halad, még a legsötétebb percekben is.
Ferenc pápa a következő szavakkal vezette be a szertartást: „Ma, ezen a szentmisén imádkozzunk mindazokért, akik szomorúságtól szenvednek, mert magányosak, mert nem tudják, hogy milyen jövő vár rájuk vagy mert nem tudják ellátni családjukat, mert nincs pénzük, nem találnak munkát. Nagyon sokan szenvednek a szomorúságtól. Ma értük imádkozunk”.
Homíliájában a pápa a vasárnapi evangéliumi szakaszhoz (Lk 24, 13-35) fűzte elmélkedését, amely a feltámadt Jézus és az emmauszi tanítványok találkozását beszéli el és azt, hogy a két tanítvány hogyan ismerte föl az Urat a kenyértörésnél.
„Hányszor hallottuk, hogy a kereszténység nem pusztán egy tan, nem egy viselkedési mód, nem egy kultúra. Igen, a kereszténység mindez, de a legfontosabb és az első: a találkozás. Egy személy azért keresztény, mert találkozott Jézus Krisztussal, hagyta, hogy találkozhasson Ővele” – kezdte szentbeszédét Ferenc pápa.
Lukács evangéliumának ez a szakasza egy találkozást beszél el, annak a módját, hogy jól megértsük, hogyan cselekedik az Úr, és hogyan cselekszünk mi. Mi a nyugtalanság magvával születtünk – mondta a pápa, majd kifejtette, hogy ezt Isten akarta így: nyugtalanok vagyunk, hogy megtaláljuk a teljességet, nyugtalanok vagyunk, hogy megtaláljuk Istent, sokszor nem is tudjuk, hogy bennünk van ez a nyugtalanság. Szívünk nyugtalan, szívünk szomjazik: szomjúhozza az Istennel való találkozást. Keressük Őt, sokszor téves utakon: eltévedünk, azután visszatérünk, keressük… Isten is szomjazza a találkozást, olyannyira, hogy elküldte Jézust, hogy találkozzon velünk, hogy leküzdjük ezt a nyugtalanságunkat.
Hogyan cselekszik Jézus? Ebben az evangéliumi szakaszban jól látjuk, hogy tiszteletben tartja helyzetünket, nem halad előre. Csak néha a makacsokkal teszi ezt meg, gondoljunk Pálra, amikor leesik a lóról – utalt a pápa Szent Pál megtérésére a damaszkuszi úton. De általában lassan halad, tiszteletben tartja a mi ritmusunkat. Ő a türelem Ura. Milyen türelmes mindnyájunkkal! Az Úr mellettünk halad – hangsúlyozta a pápa.
Mint a két tanítvány esetében, a mi nyugtalanságainkat is meghallgatja, ismeri azokat és egy bizonyos ponton mond valamit. Az Úr szereti hallgatni, ahogy beszélünk, hogy jól megértsen bennünket és a helyes választ adja meg nyugtalanságunkra. Az Úr nem gyorsítja fel a lépteit, mindig igazodik a mi lépteinkhez, amelyek olykor lassúak, de ilyen az ő türelme.
A pápa utalt a zarándokok egy régi szabályára, miszerint az igazi zarándoknak a leglassúbb személyhez kell igazítania a lépteit. Jézus ezt teszi, nem gyorsít, megvárja, hogy mi tegyük meg az első lépést. És amikor elérkezik a megfelelő pillanat, felteszi nekünk a kérdést. Ebben az esetben világos: „Miről társalogtok itt az úton?” Nagy tisztelettel irántunk, de tudatlannak tetteti magát, hogy beszéltessen minket. Utána válaszol, elmagyarázza, ami szükséges. Itt ezt mondja: „Hát nem ezeket kellett elszenvednie a Messiásnak, hogy bemehessen dicsőségébe?” És Mózestől és az összes prófétától kezdve elmagyarázott nekik mindent, ami az „Írásokban róla szólt”.
A pápa „nagyon szép katekézisnek” nevezte a Jézus és az emmauszi tanítványok találkozásáról szóló evangéliumi szakaszt, majd folytatta annak elemzését. Jézus, aki elkísért minket, és közel jött hozzánk, ezután „Úgy tett, mintha tovább akart volna menni” (Lk 24,28), hogy lássa nyugtalanságunk mértékét: „Ne menj el, gyere, maradj egy kicsit velünk” – marasztalták a tanítványok Jézust. De a találkozás nemcsak a kenyértörés pillanata, hanem az egész egy együtt haladás. Találkozunk Jézussal kételyeink sötétségében. Bűneink kételyeiben is ott van Jézus, hogy segítsen nekünk nyugtalanságainkban, mindig velünk van – ismételte a pápa.
Az Úr elkísér bennünket, mert találkozni akar velünk. Ezért mondjuk azt, hogy a kereszténység központi magva egy találkozás: találkozás Jézussal. Te miért vagy keresztény? – tette fel a kérdést Ferenc pápa. Sokan nem tudnak rá válaszolni. Néhányan hagyományból, mások nem tudják megmondani, hogy azért, mert találkoztak Jézussal, de nem vették észre, hogy az egy Jézussal való találkozás volt. Jézus mindig keres bennünket. Mindig. Mi pedig nyugtalanok vagyunk. És abban a pillanatban, amikor nyugtalanságunk találkozik Jézussal, akkor elkezdődik a kegyelmi élet, a teljesség élete, a keresztény út élete.
Az Úr adja meg mindnyájunknak ezt a kegyelmet, hogy találkozzunk Jézussal minden nap, hogy annak a tudatában éljünk, hogy felismerjük, Ő velünk együtt halad minden pillanatban. Ő zarándoklatunk útitársa – fejezte be homíliáját Ferenc pápa húsvét harmadik vasárnapján, a Szent Márta-házban bemutatott szentmiséjén.
Ferenc pápa a szertartást az Oltáriszentség imádásával és eucharisztikus áldással zárta, lelki áldozásra buzdítva a híveket a következő imával:
„Ó, Jézusom, hiszem és vallom, hogy igazán, valóságosan és lényegileg jelen vagy a Legszentebb Oltáriszentségben. Mindenek felett szeretlek Téged és vágyom a lelkembe fogadni Téged. Mivel ebben a pillanatban nem tudlak téged szentségileg magamhoz venni, jöjj és legalább lelkileg költözz a szívembe! Magamhoz ölellek, mintha már itt lennél, és teljes valómmal egyesülök Veled. Ne engedd, hogy valaha is elszakadjak Tőled”.
Forrás: Vatican News
