Tartsunk lépést az élettel! Tartsuk egymásban a lelket! Tartsuk a kapcsolatot! Hiszen – a hírek közti navigálás felháborító zűrzavarában – leginkább emberi kapcsolatainkban szólal meg az élet, amely reménnyel és bizakodással akar eltölteni. Ma Lázár Attilával háromgyermekes családapával, informatikussal beszélgetünk, Szentegyházán.
1. Mi jót hozott az életedbe a vesztegzár?
Egyszerűbb, nyugodtabb lett az életem, mindenre jut idő bőven: imára, munkára, kapcsolatápolásra. Ajándékként élem meg, hogy együtt lehet a családunk, tudunk figyelni egymásra. Lehetőségem van itthonról végezni a munkámat, így napi pár óra, amit ingázással töltöttem, felszabadult. Jelen tudok lenni abban, amit éppen teszek, és nem arra gondolok, hogy mi következik, vagy miről maradok le. Több időm van kint lenni a kertben, tenni-venni, vagy egyszerűen csak szemlélődni. Reménnyel, bizakodással ébredek reggel, hálával tekintek vissza a napomra este.
2. Mi egy mostani hétköznapod legkiemelkedőbb eseménye, pillanata?
Munkaidőm megkezdése előtt minden reggel szentmisén vehetek részt, persze online. Az időpont miatt legtöbbször a Ferenc pápa által bemutatott szentmisébe tudok bekapcsolódni, de legalább tanulok olaszul is. A Napi fogódzóval folytatom, és máris indulhat a munkahelyi tevékenység. Tisztán „ora et labora” – amire mindig is vágytam.
3. Mit sajnálsz, hogy nem tettél meg a járvány „kitörése” előtt?
Úgy érzem, nem fordítottam elég időt személyes kapcsolataim ápolására, nem voltam türelmes és jó meghallgató.
4. Mi a legutóbbi hála-morzsád?
Hálás vagyok Istennek a kellemes tavaszi időjárásért, hogy jól vagyunk és nem kesergünk azért, mert a dolgok nem úgy sikerülnek, ahogy korábban szerettük volna. Hálás vagyok, mert azt érzem, hogy különösen a mostani időben minden nap ajándék és meghívás az ÚJ életre.
5. Mitől félsz, amikor félsz?
Most elsősorban a szeretteim egészségét féltem, de tartok attól is, hogy tudok-e megfelelően segíteni a rám bízottakon, és igen félek egy kicsit attól is, hogy képes leszek-e mindent könnyedén elengedni, mindent odaadni, amit Isten kér tőlem.
6. Mi a legnagyobb öröm, ami az eltelt 24 órában ért?
Egy kisebb baleset kapcsán tegnap este elkísértem valakit a sürgősségre. Miután megtudtuk, hogy a következményeket otthon is tudjuk kezelni és nem szükséges műtét vagy kórházi ápolás, hazafelé tartva nagy hálát, megkönnyebbülést éreztem. Szépen havazott és azt éreztem, hogy nem is az úton, hanem a csillagok között járunk.
7. Mit vársz, mit szeretnél a járvány megszűnése után magadtól, a környezetedtől, a világtól?
Amikor a kertben sétálok, csodálattal szemlélem, hogy a ragyogó nap melege új életet fakaszt. Szerintem nem véletlen, hogy a nagyböjt alatt tapasztaltuk meg a járvány okozta új élethelyzetet. Bizonyára sokunkat felkészületlenül ért ez az állapot. Lehet, hogy sokan még most sem vesszük észre, hogy ez Isten kegyelmi ideje. Figyelmemet az Úron akarom tartani és meglátni, élni szeretném az új életet, amire meghív. Kérem Isten kegyelmét, hogy nyitott és nagylelkű legyek, tudjam elengedni azt, ami mulandó. Szeretném naponta meglátni, értékelni életem apró örömeit, még jobban figyelni szeretteimre és a rám bízottakra. Ezekre biztatom környezetemet is.
+1. Mit kérdeznél most a Feltámadottól, ha megjelenne előtted?
Kérdezni nem tudnék, csak bár annyit mondjak, mint Tamás apostol: „Én Uram, én Istenem!”
