Tartsunk lépést az élettel! Tartsuk egymásban a lelket! Tartsuk a kapcsolatot! Ma ismét Kolozsvárra „látogatunk”, ahol Nagy Csillát, a Báthory István Elméleti Líceum és az Onisifor Ghibu Elméleti Líceum fizikatanárát kérdezzük.
1. Mi jót hozott az életedbe a vesztegzár?
Nyugalmat. Azelőtt állandó megfelelési kényszerben éltem, amely állandó stresszforrást jelentett. Reggel megfelelően felöltözni, sminkelni, az emberekkel udvariasan kommunikálni, még akkor is, ha semmi kedvem nem volt hozzá. Tornászni járni, mert folyamatos lekiismeret-furdalásom volt amiatt, hogy henye-tunya vagyok és nem szeretek mozogni. (Most is tornászom, de amikor kedvem van). És esténként, hétvégeként társaságba menni, meg valami kulturális rendezvényre, még akkor is, ha nem volt kedvem, mert ugye bennem élt a félelem, nehogy lemaradjak valamiről. Új dolgokat tanultam olyan területen, amelyen azelőtt nagyon kezdő voltam. A számítógépen letölthető különböző platformok, alkalmazások használata soha nem volt erős oldalam. Most van időm arra, hogy türelemmel bármit megtanuljak.
Bár elvileg több időm lenne olvasni, kertészkedni, takarítani, sajnos gyakorlatilag ez nem teljesült. Ezért megtettem azt, amit eddig soha: napi programot írtam, amit igyekszem betartani. Kevesebbet eszem és nagyon odafigyelek az étkezésre. Van időm előkészíteni az ételt és nyugodtan megenni. Gyakrabban ül össze társasjátékozni a szűk család, én is új játékokat tanultam.
2. Mi egy mostani hétköznapod legkiemelkedőbb eseménye, pillanata?
Amikor befejezem az online sulit, elnyújtózóm az ágyon és olvasni kezdek valami izgalmas könyvet.
3. Mit sajnálsz, hogy nem tettél tett meg a járvány „kitörése” előtt?
Nem tudtam meghatározni a fontossági sorrendet az életemben. Mintha mindig a munka uralta volna a gondolataimat, még akkor is, ha nem dolgoztam.
4. Mi a legutóbbi hála-morzsád?
Most jöttem rá, mennyi hálamorzsám van! Köszönöm, hogy velem lakik a gyermekem, köszönöm, hogy van udvarom, köszönöm, hogy jól érzem magam a házamban. Köszönöm, hogy annyi jó könyv és film van a világon. Köszönöm, hogy van kiről gondoskodnom.
5. Mitől félsz, amikor félsz?
A karantén előtt mindig attól féltem, nehogy baleset érje valamelyik gyerekemet. Most, hogy be vagyunk zárva, ettől kevésbé félek, és ez jó. Félek attól, hogy ha súlyosbodik a helyzet, az emberek egyre önzőbbek lesznek. Félek, hogy sok ember, család nehéz anyagi helyzetbe kerül és emiatt szenvedni fog.
6. Mi a legnagyobb öröm, ami az eltelt 24 órában ért?
Sikerült egy videókonferencia platformon egy elég tartalmas órát tartani a gyerekeknek. Úgy érzem, hogy végre, bár döcögve, de megindult az online oktatás.
7. Mit vársz, mit szeretnél a járvány megszűnése után magadtól, a környezetedtől, a világtól?
Magamtól: kevésbé igazítsam az életemet a környezetem elvárásaihoz vagy ahhoz, amit én elvárásnak gondolok. Le kell lassulnom, jobban oda kell figyelnem a családomra és saját magamra.
A környezetemtől: hátha a nagy tisztaságkampányban arra is rájönnek az emberek, hogy nemcsak a lépcsőházakat és az épületeket, hanem a természetes környezetet is tisztábban kéne tartani: a vizet, a talajt, a levegőt. És ezért hajlandóak lesznek valamit is tenni.
A világtól: nem várok semmit, a világ nem fog megváltozni.
7+1. Mit kérdeznél most a jó Istentől, ha összefutnátok a nappaliban?
Te, drága jó Isten, ugye azért küldted ránk a vírust, hogy a szegény, agyongyötört földanya, a Gaia kapjon még néhány év haladékot?! Kína felett kitisztult az ég, Európa felett nem járnak repülők, a nagyvárosokban nem járnak autók, friss levegőhöz jutott a Föld. Olyan ez, mint amikor a súlyos tüdőbeteg lemond a cigarettáról: adott magának még egy esélyt. Ugye, nekünk is adtál még egy esélyt, hogy átgondoljuk a környezethez való viszonyunkat?!
