A nagyböjti szent időben végig jártunk egy utat Jézus Krisztussal, a virágvasárnapot megelőző és az azt követő napok evangélium szakaszai arról számoltak be, hogy a főpapok és a farizeusok, az írástudók hogyan okozták Jézus vesztét! Féltékenyek voltak! Miért? Jézusban a lehajló szeretet, az irgalmat, a megbocsájtást látták. Azt látták, Aki nem azért jött, hogy neki szolgáljanak, hanem Ő szolgáljon másoknak. Ez a lelkület hatja át Jézus szenvedéstörténetét. Amikor Jézus Jeruzsálembe megy, amely város számára a szenvedés városa lesz, akkor tudja mi vár rá a hozsannázás után, ebből látjuk olyan Istenünk van, aki nem kívülről nézi az eseményeket, hanem magára veszi a félelmeinket, kétségeinket, kétségbeesésinket és a haláltól való rettegéseinket, magára veszi és példát ad. Halálfélelme van, amikor „arcra borulva így imádkozott: „Atyám, ha lehetséges, kerüljön el ez a kehely, de ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogyan te!” (Mt 26,39).
Azzal, hogy belesimult az Atya akaratába, béke lett benne, elindult és végigmegy a keresztúton. Átéli ezzel a jelen szenvedéseinket, együtt van azokkal, akik számára a járvány egyszerre érkezett a halálukkal, és nem volt idejük elbúcsúzni, együtt van azokkal az orvosokkal és ápolókkal, akiknek nehéz döntéseket kell hozni a betegek gyógyítása közben, velünk van, akik félünk és rettegünk a járványtól. Jézus Krisztus azt kéri tőlünk is, hogy lépjünk vele a szenvedés útjára mely a szeretet útja lesz. Ami most velünk történik, aminek megünneplésére készülünk nagy kincs és erőforrás számunkra.
Az ifjúság világnapján Ferenc pápa Jézus szavával szólít, különösen benneteket fiatalok: „Ifjú, mondom neked, kelj föl!” (vö. Lk 7,14). Kelj fel – a „felkelni” ige az életre kelés, a feltámadás jelentését is hordozza magában. Miből kell felkelni? a halált hozó lelkiállapotokból: elbukás, depresszió, reményvesztés, apátia, materialista és bálványimádó élet, amely értelmetlenné válik – fogalmaz Ferenc pápa levelében. Arra hív, hogy álmodjatok, kockáztassatok és kötelezzétek el magatokat a világ megváltoztatására. Legyenek álmaitok, amelyekre Isten áldását adja. Az a szép álom, ami megfogant a szívedben, amely újra és újra visszatér, amelynek megtételére elég erősnek érzed magad és béke van benned, tedd meg, bízva és remélve, hogy az esések alkalmával erőt is kapsz, hogy felállj és tovább menj. Ezen az úton el kell engedni minden föleslegest, amely gátol a cél elérésében. „Hass, alkoss, gyarapíts”, (Kölcsey F.) – most kell készülni arra, hogy helyt tudjunk állni, hogy tovább tudjunk menni, hogy az élet kérdéseire jó és helyes válaszokat tudjunk adni.
Átelmélkedtük Jézus üdvösséghozó szenvedéstörténetét, amely cselekvésre kötelezz bennünket. Álljunk meg egy-egy mozzanatnál, egy személynél, legyek része és részese a passiónak.
Ebben segít Naziazi S. Gergely könnyeket kicsaló elmélkedésével: „áldozzuk fel magunkat Istennek: sőt, minden áldott nap önmagunkat és minden cselekedetünket áldozzuk fel. (…) Ha cirenei Simon vagy, fogd a keresztjét, és kövesd!
Ha gonosztevő vagy, és vele együtt keresztre lettél szögezve, akkor becsületes emberként ismerd el őt Istenednek; (…)
Ha arimateai József vagy, kérd el a holttestet attól, aki keresztre szegeztette; és tiéd lesz az, aki a világ engesztelő áldozata.
Ha Nikodémus vagy, Isten éjszakai tisztelője, kend meg Jézust a temetésre szánt kenetekkel.
Ha az a bizonyos Mária vagy, vagy a másik Mária, vagy Szalóme, vagy Johanna, sirasd hajnalban könnyeiddel Krisztust. Törekedjél arra, hogy te lásd meg elsőnek az elmozdított követ, talán az angyalokat is, de inkább magát Jézust”.
Fr. Urbán Erik OFM
[…] Kincs és erőforrás […]