Megható történetet mesél el az Aleteia internetes portálon Silvia Lucchetti egy kislányról, akinek édesanyja az egészségügyben dolgozik, és munka közben maga is elkapta a koronavírus-fertőzést. Míg sokan otthon maradhatnak, az egészségügyi dolgozók a kötelességüket teljesítik még akkor is, ha ezáltal magukat is veszélynek teszik ki. Míg bárki más otthon maradhat, otthonról dolgozhat, a család együtt van, és telefonon, esetleg az ablakból integetve tudja tartani a kapcsolatot még a barátokkal, távolabb élő rokonokkal is, van, akinek át kell lépnie háza küszöbét nap nap után, és vállalnia kell, vállalja önként, hivatástudatból az áldozatot, a veszélyt.
Az észak-olaszországi Vivere Senigallia hírportál tette közzé a 11 éves Irén levelét: „Drága anyu, nagyon hiányzol! Hiányzik az ölelésed, a puszid… minden, amit most, hogy távol vagy, nem tudunk együtt tenni. Minden összebújás! Ha hozzád közel vagyok, úgy érzem, megvédsz, és úgy alszom el, tudva, hogy a közelemben vagy!” „Amikor éjjel ott vagy, én nem lehetek a közeledben, csak ülök a szobámban és úgy teszek, mintha itt lennél. Ez a koronavírus az oka, hogy a világ szenved, te és a kollegáid túl sokat is! De nem számít, te küzdesz, erős vagy és bátor: amikor mindennek vége lesz, össze-vissza puszillak majd. Végtelenül szeretlek, a te kölyköd, Irén. Utóirat: ne feledd, ennek a helyzetnek nem te vagy az oka. Te egy hős vagy!”
Lehet, hogy „csak” egy kislány személyes levele, mégis jól tükrözi azt a veszélyt, aminek az orvosok, ápolók kiteszik magukat azért, hogy önzetlenül és teljesen a hivatásukra figyelve segítsék a betegeket, és azt is, ahogyan az egészségügyi dolgozók családtagjai is megszenvedik, meghozzák ezt az áldozatot. Nem csoda, hogy Olaszországban és Spanyolországban valóságos mozgalom indult, hogy este nyolc órakor az otthonukban vesztegzárban, de biztonságban élő emberek kiállnak az ablakba, erkélyre, és megtapsolják azokat, akik szeretteiket, a betegeket életük kockáztatásával ápolják.
Fordította és szerkesztette: Bodó Márta
