EVANGÉLIUM
Abban az időben:
Lázár beteg volt Betániában, Máriának és nővérének, Mártának a falujában. Ez a Mária kente meg az Urat mirhával, és törölte meg lábait a hajával. A beteg Lázár, az ő testvérük volt.
A két leánytestvér megüzente Jézusnak: „Uram, nézd, beteg, akit szeretsz!” Amikor Jézus meghallotta ezt, így szólt: „Ez a betegség nem halálos, hanem Isten dicsőségére fog szolgálni, hogy az Isten Fia megdicsőüljön.”
Jézus szerette őket: Mártát, Máriát és Lázárt. Amikor tehát meghallotta, hogy Lázár beteg, két napig ott időzött még, ahol volt, azután így szólt a tanítványokhoz: „Menjünk el ismét Judeába?”
A tanítványok ezt mondták neki: „Mester, most akartak megkövezni a zsidók, és te megint odamégy?” Jézus ezt felelte: „Nem tizenkét órája van a nappalnak? Aki nappal jár, nem botlik el, mert látja a világ világosságát. De aki éjszaka jár, elbotlik, mert hiányzik belőle a világosság.” Ezt mondta, azután hozzátette: „Lázár, a mi barátunk elaludt. De én megyek és fölkeltem.” A tanítványok így szóltak: „Uram, ha elaludt, akkor meggyógyul.”
Jézus Lázár haláláról beszélt, ők azonban azt hitték, hogy az álomba merülésre gondol. Erre Jézus nyíltan megmondta nekik: „Lázár meghalt. És hogy nem voltam ott, örömömre szolgál miattatok, hogy higgyetek. Most azonban induljunk hozzá!”
Tamás, akinek Iker volt a mellékneve, így szólt tanítványtársaihoz: „Menjünk, és haljunk meg mi is vele együtt!”
Amikor Jézus megérkezett, Lázár már négy napja a sírban feküdt. Betánia Jeruzsálem közelében volt, mintegy tizenöt stádiumra (fél óra járásnyira). Így sok zsidó jött Máriához és Mártához, hogy vigasztalják őket testvérük miatt.
Amint Márta meghallotta, hogy Jézus jön, eléje sietett, míg Mária otthon maradt. Márta így szólt Jézushoz: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem! De tudom, hogy most is, bármit kérsz Istentől, megadja neked.” Jézus ezt felelte neki: „Testvéred fel fog támadni!” Erre Márta így szólt: „Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor, az utolsó napon.”
Jézus folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meg is hal, élni fog. Mindaz, aki él és hisz énbennem, az nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” Márta ezt válaszolta neki: „Igen, Uram! Hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön!”
E szavak után elment és hívta a testvérét, Máriát. Halkan odaszólt neki: „Megjött a Mester, és hív téged!” Ennek hallatára ő rögtön fölkelt, és Jézushoz sietett. Jézus ugyanis még nem ért be a faluba, hanem azon a helyen volt, ahol Mártával találkozott.
A zsidók pedig, akik Máriával együtt a házban voltak és vigasztalták őt, amikor látták, hogy Mária gyorsan fölkel és kimegy, utána siettek.
Azt gondolták, hogy a sírhoz megy, hogy ott kisírja magát.
Amikor Mária odaért, ahol Jézus volt, és meglátta őt, e szavakkal borult lábaihoz: „Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem!”
Mikor Jézus látta, hogy Mária sír, és hogy a vele jött zsidók is sírnak, lelke mélyéig megrendült és megindult. Megkérdezte: „Hova temettétek?” Azok így szóltak: ,Jöjj, Uram, és lásd!” Ekkor Jézus könnyekre fakadt. Erre a zsidók megjegyezték: „Nézzétek, mennyire szerette őt!” Némelyek azonban így szóltak: „Ő, aki visszaadta a vak látását, nem akadályozhatta volna meg, hogy meghaljon?”
Jézus pedig, még mindig mélyen megrendülve a sírhoz ment, amely egy kővel elzárt barlang volt. Jézus így szólt: „Vegyétek el a követ!” Márta, az elhunyt testvére megjegyezte: „Uram, már szaga van, hiszen negyednapos.” Jézus ezt válaszolta neki: „Mondtam már neked, hogy ha hiszel, meglátod Isten dicsőségét!” Elvették tehát a követ. Jézus az égre emelte szemét, és így szólt: „Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Én ugyan tudom, hogy mindenkor meghallgatsz, csak a körülálló nép miatt mondom, hogy higgyék: te küldöttél engem!”
E szavak után Jézus hangos szóval kiáltotta: „Lázár, jöjj ki!” A halott azonnal kijött, kezén és lábán a rátekert leplekkel, arcán pedig a kendővel, amelyet fejére csavartak. Jézus megparancsolta: „Oldjátok fel, hogy járni tudjon!”
A zsidók közül, akik Máriához jöttek, sokan hittek Jézusban, miután látták, amit cselekedett. (Jn 11,1-45)
Nagyon szerettem F. Zeffirelli A názáreti Jézus című filmjét. Igazából mindaz, amit az evangéliumokban olvasok, a film mentén pereg le sokszor ma is a szemem előtt. Főleg a jól kidolgozott csoda-jelenetek ragadták meg a képzeletemet. Nagyszüleim voltak azok, akik elmagyaráztak egy-egy mondatot, egy-egy történetet, az első értelmezést is tőlük hallottam. Azt is ők mondták először, hogy aki egyszer meghalt és föltámadt, az nem halhat meg többé. Mindenkinek csak egyszer kell meghalni. Ezért is kérdeztem aztán meg nagymamát, hogy Lázár ugye él még. Elvégre ő is meghalt, majd föltámadt – lehetetlen, hogy másodszor is meghaljon. Nem emlékszem, mi volt a magyarázat.
Ez a történet azóta is foglalkoztat. Miért nem maradt fenn semmi Lázártól, amiben leírta volna túlvilági tapasztalatait, pl. Lázár jelenései címmel bár egy apokrif irat? Miért szalasztottuk el megkérdezni őt, milyen a túlvilág, milyen a halál utáni élet, milyen érzés meghalni és milyen feltámadni?
Hiszem a test feltámadását – mondjuk minden Hiszekegyben. De vajon tényleg hisszük? És ha a testünk arra van szánva, hogy föltámadjon, akkor milyen lesz ez a megdicsőült test? Jézus megdicsőült teste egészen másképpen viselkedett, mint Lázár halálból visszahívott teste. Lázár újból meghalt, de Jézus a föltámadással együtt meg is dicsőült. Tudunk-e valamit a föltámadott test milyenségéről? Vajmi keveset. És amit tudunk, az is legfennebb spekuláció. De saját testünk sorsa igenis érdekel bennünket.
A megdicsőült test fő feladata, hogy benne megőrződjék személyes történetünk, a halál előtti és a halál utáni önazonosságunk. Testünk miatt mondhatjuk, hogy én magam támadtam fel, és nem más. De ez a föltámadt test egyrészt megőrzi történetünket, másrészt megszabadul a természeti törvények szabta szükségszerűségtől. Lehet, hogy megmarad a légzés, de nem lesz szükséges a túléléshez. Szent Ágoston úgy vélekedik, hogy a biológiai rend teljesen átadja a helyét az esztétikai rendnek. A megdicsőült test szép lesz. Már most is megfigyelhető testünkön sok esetben a szépség uralma a biológiai hasznosság fölött, azaz a test fejlődése meghaladja önmaga megőrzését, hogy ünnepi testté alakuljon. A szervek szimmetriája, harmóniája, a szempillák hossza, a szem színe, az arcbőr tisztasága – mind arra utalnak, hogy a tiszta haszonelvűségen túl a test már most is törekszik arra a dicsőségre, arra a ragyogásra, mely a föltámadás után teljesen a sajátja lesz.
A megdicsőülés lehetővé teszi, hogy minden egyes szervünk, amelynek feladata az élet fiziológiai szolgálata, megszabaduljon ettől a szolgaságtól, és csupán a dicsőség és szépség tündöklésének rendelődjék alá.
A megdicsőült test nem valami szenzualista, reklámokból látott, pusztán az érzékekre ható szépségnek lesz a részese. Megőrzi az elszenvedett sérüléseket, megőrzi a sebeket, az igazságtalanság és a szolgaság emlékét. Szépsége inkább ahhoz a szépséghez hasonló, amit egy öreg arc tündöklése áraszt, vagy egy tolókocsiban ülő személy boldog szemének csillogása villant fel.
Ezt nagyon jól tudta Szent Tamás apostol is, aki addig nem akarta elfogadni a föltámadás tényét, amíg meg nem győződött a sebek létéről Jézus testén. És nagyon jól tudják azok a himnuszok is, amelyek Krisztus szenvedéséről szólva sebeit drágagyöngyökhöz, vérét rózsához hasonlítják. A föltámadt test szépsége nem kijavítja a test gyengeségeit, hanem a sebeket is beemeli a dicsőségbe. Mi ugyanis Krisztus halálát hordozzuk a testünkön, hogy az ő élete is megnyilvánuljon rajtunk.
László István segédlelkész
Megjelent a Vasárnap március 29-i számában.
