Száz évvel ezelőtt, 1920. március 25-én választották parlamenti képviselővé Magyarországon az első nőt, Slachta Margitot, a Szociális Testvérek Társasága alapítóját. A kerek évforduló alkalmából Németh Emma SSS, a Szociális Testvérek Társasága elöljáró-helyettese idézte fel a Magyar Kuríron Slachta Margit életét, az ő írását adjuk közre. Az évforduló alkalmából szerkesztőségünkkel Farmati Anna SSS, kerületi elöljáró osztotta meg gondolatait a Szociális Testvérek Társasága Erdélyben is tevékeny szellemiségéről (kék alapon).
A 36 évesen első női képviselővé választott szerzetesnő politikai pályája semmilyen értelemben sem volt szokványos.
A mai Szlovákia területén, Kassán született 1884. szeptember 18-án és az USA-ban, Buffalóban halt meg 1974. január 6-án. Megélt két világháborút és a tanácsköztársaságot, német és szovjet megszállást, gazdasági világválságot, az ország szétdarabolását és romba döntését, végül pedig hazájából való száműzetését.
Egyéni tehetségéhez nem mindennapi szociális érzék párosult. A szociális gondoskodást társadalmi és strukturális reformokkal igyekezett összekapcsolni. Már a 20. század elején szociális útmutató füzeteket adott ki; házak, utcák, körzetek szerint felmérte a szegénységet Budapesten, majd úttörőként magas szintű szociális képzőt szervezett.
Fontosnak tartotta, hogy az emberi bajokat ne csak vigasztaló szavakkal és segítő jótékonykodással orvosolják. A megelőzésre és a bajok forrásának kutatására helyezte a hangsúlyt.
Nem elvárásoknak, és nem is „a régi dicsőségnek” szeretnénk megfelelni
Az alapító „spirituális génjeit”, azt a sajátos karizmát, ami az alapítást létrehozta, a közösség minden csoportja és tagja magában hordja valamiképpen, így mi is, itt Erdélyben. A körülmények persze mindig befolyásolják azt, hogy mi kerülhet át ebből a gyakorlatba. Egy biztos: a mi egyéni szerzetesi életpályáink sem szokványosak. Ha valahol valamiben több élet-lehetőséget látunk, merünk váltani, és árva ügyeket fölkarolni, elindítani, utána pedig akár el is engedni. A közéleti érdeklődés, a bajok megelőzése iránti elkötelezettség, a tágas látókör, az alkalmazkodó képesség, a közszellemformálás kinek-kinek a saját talentumainak és lehetőségeinek mértékében ott van a szolgálatában, és köztünk is vannak olyanok, akik ha nem is politikai-közéleti munkakörben, de úgymond „a világban” dolgoznak.
Talán sokat mond el az a részlet, hogy parlamenti képviselővé választásakor Slachta Margit még missziósnővér, csak 1923-ban alapítja meg a Szociális Testvérek Társaságát, éppen amiatt, mert korábban a társadalmi cselekvésre nyitott közössége visszalép ettől az eredeti elképzeléstől. Megengedett egyházi keretek között bátran vállalja a szokatlanabb utat, az azzal járó viszontagságokat, inkább hallgat a Szentlélekre, mint egyebekre: szűkebb közösségem tagjait is ilyennek ismerem. Nem elvárásoknak, és nem is „a régi dicsőségnek” szeretnénk megfelelni, hanem annak, amire Isten itt és most hív bennünket. Egyetlen példát említenék: általános társadalmi és egyházi elvárás a szerzetesekkel szemben (pláne, ha nők), hogy szociális téren, tanításban-betegápolásban, szegények segítésében stb. alkossanak nagyot. Az említett szolgálatok természetesen nagyon szépek és fontosak – mi azonban nem mehetünk más irányba, mint ami a karizmánk és a hivatásunk, akkor sem, ha értetlenséggel, közömbösséggel, esetleg megvetéssel találjuk szembe magunkat. Teret kell adnunk a Szentléleknek – parlamentben, azaz sokszor egészen szokatlan kontextusban is.
Farmati Anna SSS, kerületi elöljáró
Slachta Margit a megelőzés legfontosabb eszközének a politikai és gazdasági struktúrák átalakítását tartotta. Ehhez a politika eszközeit is fel kívánta használni, noha saját bevallása szerint hiányzott belőle a „politikai rafinált tudás”. Nem vágyott közjogi vitákra sem saját pártjának, a Keresztény Női Tábornak 1918-as megalakításakor, sem a női választójogi tervezet benyújtásakor, sem pedig a Keresztény Nemzeti Egység (Egyesülés) Pártjának képviselőjeként. Nem is tartotta magát politikusnak. A romba dőlt világ, az emberek, családok nyomora és szenvedése, az emberek boldogítása vezérelte. Első női képviselőként az árva közügyek anyja akart lenni a 160 férfi képviselő mellett. „Politikai” programja az egyén és a sok ezer család boldogabb életének segítése, „a boldogságnak a képviselete” a parlamentben.
Képviselőjelöltként a szegények megsegítése, a szociális adórendszer és költségvetés, a kislakásépítés, fizetett szabadság, a középosztály védelme és a női egyenjogúsítás programjával lépett a politika színterére. Keresztény feministaként a nő és férfi egyformasága helyett egyenjogúságuk megvalósításáért dolgozott, figyelve a nő családban betöltött sajátos hivatására is. Figyelmének középpontjában a gyermek-, nő- és családvédelem állt.
Meggyőződése volt, hogy a társadalom keresztény berendezkedése nélkül minden szociális és karitatív munka elégtelen. A keresztény alapok elvesztése jogbizonytalanságot eredményez, mert enélkül az ember nem képes más emberek számára az emberi méltóságot és jogot biztosítani.
A II. világháború előtt és alatt a krisztusi törvények és az emberi méltóság alapján szállt szembe kora pusztító ideológiáival, a fasizmussal és a kommunizmussal egyaránt. Fellépett a fajgyűlölet ellen. Magyarország német megszállása után több mint ezer embert bújtatott a rend házaiban, köztük Heltai Jenőt, Márkus Emíliát, Radnóti Miklós feleségét, Gyarmati Fannit és Rusznyák Istvánt, az MTA későbbi elnökét. XII. Pius pápa az ő közbenjárására állította le a szlovákiai zsidók deportálását 1943-ban.
A világháború után 1945-ben és 1947-ben is bejutott az Országgyűlésbe.
A korabeli vélekedés szerint igazságszeretete és megalkuvást nem ismerő felszólalásai miatt ő volt „az egyetlen férfi a Parlamentben”.
Antikommunista nézeteivel azonban hamar ellehetetlenült, és a fenyegető letartóztatás elől menekülve az Egyesült Államokban élő szociális testvérek buffalói rendházában telepedett le és onnan segítette a Magyarországon betiltott szociális testvérek föld alatti működését és a rend fennmaradást is.
Forrás: Magyar Kurír
