EVANGÉLIUM
Abban az időben: Jézus útközben látott egy vakon született embert. Tanítványai megkérdezték tőle: „Mester, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon született?” Jézus ezt felelte: „Sem ez nem vétkezett, sem a szülei. Mindez azért van, hogy megnyilvánuljanak rajta Isten tettei. Amíg nappal van, nekünk annak tetteit kell cselekednünk, aki engem küldött. Eljön ugyanis az éjszaka, amikor senki sem cselekedhet. Amíg a világban vagyok, világossága vagyok a világnak.”
E szavak után a földre köpött, sarat csinált a nyállal, a sarat a vak szemeire kente, és így szólt hozzá: „Menj, mosakodj meg a Siloe tavában.” Siloe annyit jelent, mint Küldött. Ő elment, megmosdott, és amikor visszatért, már látott.
A szomszédok, és akik azelőtt koldusként ismerték, így szóltak: „Nem ez az, aki itt ült és koldult?” Egyesek azt mondták, hogy: „Ez az!” Mások pedig: „Nem, csak hasonlít rá.” Ő azonban kijelentette: „Én vagyok az!”
Erre megkérdezték tőle: „Hogyan nyíltak meg a szemeid?” Ő azt felelte: „Az az ember, akit Jézusnak hívnak, sarat csinált, megkente vele a szemeimet, és azt mondta: »Menj el a Siloe tóhoz és mosakodj meg!« El is mentem, megmosdottam, és most látok.” Ekkor megkérdezték tőle: „Hol van az az ember?” Ő azt felelte: „Nem tudom.”
Erre az embert, aki nemrég még vak volt, odavitték a farizeusokhoz. Aznap ugyanis, amikor Jézus sarat csinált és megnyitotta a vak szemét, szombat volt. Ezért a farizeusok is megkérdezték tőle, hogy hogyan kezdett látni. Ezt válaszolta: „Sarat tett a szememre, megmosdottam, és most látok.”
A farizeusok közül egyesek megjegyezték: „Nem Istentől való az az ember, hiszen nem tartja meg a szombatot.” Mások azonban így szóltak: „Bűnös ember hogyan tudna ilyen csodákat tenni?” És szakadás támadt köztük.
Azután újból faggatni kezdték a vakot: „Te mit gondolsz arról, aki megnyitotta szemeidet?” Ő azt felelte: „Hogy próféta!”
A zsidók ekkor már nem is hitték el neki, hogy vak volt és újra lát, olyannyira, hogy előhívatták a szüleit, és megkérdezték tőlük: „Ez a ti fiatok, akiről azt állítjátok, hogy vakon született? Hogyan lehet, hogy most lát?” Azok ezt válaszolták: „Azt tudjuk, hogy ez a mi fiúnk, és hogy vakon született. De hogy most miért lát, vagy ki nyitotta meg a szemeit, azt nem tudjuk. Kérdezzétek meg tőle magától, hisz megvan a kora, hogy magáról beszéljen!” A szülők azért mondták ezt, mert féltek a zsidóktól. A zsidók ugyanis ekkor már elhatározták, hogy aki Jézust Messiásnak meri vallani, azt kizárják a zsinagógából. Ezért mondták a szülei, hogy megvan a kora, kérdezzék meg őt.
Másodszor is hívták tehát a vakon született embert, és figyelmeztették: „Dicsőítsd meg az Istent! Mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös!” Ő így felelt: „Hogy bűnös-e, vagy sem, azt nem tudom. Egyet tudok: hogy vak voltam, és most látok!” Erre ismét megkérdezték „Mit csinált veled? Hogyan nyitotta meg a szemeidet?” Ő ezt felelte: „Miért akarjátok újra hallani? Csak nem akartok ti is a tanítványai lenni?” Erre megátkozták, és azt mondták: „Te magad vagy az ő tanítványa! Mi Mózes tanítványai vagyunk! Azt tudjuk, hogy Mózeshez szólt az Isten, de hogy ez honnét jött, azt nem tudjuk!”
Az ember azonban ezt felelte nekik: „Éppen az a különös, hogy ti nem tudjátok, honnan van ő, és ő mégis megnyitotta a szemeimet. Jól tudjuk, hogy a bűnösöket nem hallgatja meg az Isten, de aki istenfélő és teljesíti Isten akaratát, azt meghallgatja. Mióta a világ világ, sohasem lehetett hallani, hogy valaki megnyitotta volna egy vakon született szemeit. Ha ő nem Istentől volna, nem tehetett volna semmit.” A zsidók ezt felelték neki: „Te oktatsz minket, aki mindenestül bűnben születtél?” És kitaszították őt.
Jézus meghallotta, hogy kitaszították. Amikor találkozott vele, megkérdezte tőle: „Hiszel-e az Emberfiában?” Ő így válaszolt: „Ki az, Uram, hogy higgyek benne?” Jézus ezt felelte: „Látod őt, aki veled beszél: ő az!” Mire az ember így szólt: „Hiszek, Uram!” És leborult előtte.
Azután Jézus ezt mondta: „Ítélkezni jöttem e világra, hogy akik nem látnak, lássanak, és akik látnak, megvakuljanak.” Meghallotta ezt néhány körülötte álló farizeus, és megkérdezte: „Csak nem vagyunk mi is vakok?” Jézus így felelt: „Ha vakok volnátok, bűnötök nem volna. De ti azt mondjátok, hogy láttok, ezért megmarad bűnötök.” (Jn 9,1-4)
Nagyböjt harmadik, negyedik és ötödik vasárnapjain az ősegyház a katekumenek vizsgáját (scrutinium) tartotta. Innen eredeztethető, hogy a szövegek gyakran a keresztség szentségéhez köthető olvasmányokat, illetve könyörgéseket tartalmaznak. A Jákob kútjánál történt találkozás és a víz jelképe könnyen összekapcsolható a keresztséggel. A vakon született meggyógyítása azonban mintha nem kapcsolódna egyértelműen az első szentség jelképrendszerébe.
Ha figyelmesen olvassuk az evangélium szövegét, nyomban észrevehetjük, hogy az elbeszélés középpontjában nem maga a csoda áll (a vak meggyógyítása), hanem Jézus személye, titka, önazonossága. Pontosabban azok az emberi magatartások, amelyeket a Jézussal való találkozás válthat ki, az az út, amelyen eljuthatunk oda, hogy Jézusban fölismerjük a Messiást, a Krisztust. Ez a felismerés az alapja a keresztségnek is: az válik kereszténnyé igazán, aki megtanult látni az evangéliumi hit szemével.
A történet szereplőit Jézushoz való viszonyulásuk alapján négy csoportba sorolhatjuk. Ott vannak először azok, akikről azt mondja a szöveg, hogy szomszédai voltak, ismerték őt vak koldus korából. Ezek azok az emberek, akik kérdőmondatokat használnak, de igazából sosem tesznek fel semmilyen kérdést. Őket a felszín tartja lázban, a mi történt? hogyan? kivel? A történések mentén sosem kérdeznek rá a lényegre, sosem jutnak mélyebb szintre. Néznek, de nem látnak, hallanak, de nem értenek, beszélnek, de tudatlanok. A pletykazaj és szenzációhajsza eltakarja szemüket és értelmüket. Jézus személyéből csak annyit értenek, amennyi a mihaszna beszéd mentén jut el hozzájuk.
A második csoportot a farizeusok képezik. Ők kérdeznek, de nem hisznek. Azokat az embereket képviselik az elbeszélésben, akik bölcsességük tudatában lenéznek mindenkit maguk körül. Úgy gondolják, ők az igazság teljességét birtokolják, ezért nincs is szükségük arra, hogy mástól tanuljanak. Nagyszerűen értenek ahhoz, hogy másokat kérdőre vonjanak, önmagukkal szemben azonban vakok maradnak. Te oktatsz minket, aki mindenestül bűnben születtél? – vetik szemére annak, aki gyógyulása után hisz Jézusban. A farizeusok azok, akik úgy vélik: aki bűnös, hallgasson. Ők igazak, csak az ő szavuk számít.
A harmadik csoportba a vakon született szüleit sorolhatnánk. Ők azok, akik hisznek, de nem tanúskodnak. Ők a mai rejtett keresztények előképei, akik félelemből vagy érdekből hallgatnak. Jóhiszemű, hívő emberek ők, akiket a félelem megbénított. Inkább az emberek véleményére adnak, mintsem Isten félelmére. Nem értették még meg, nincs hozzá bátorságuk, hogy elfogadják: Isten országa a szabad embereké, a szabad beszédé és a tanúságtevésé.
A negyedik, utolsó csoportban ott találjuk a vakot – azt a szerencsétlen koldust, aki körül a nagy vita keletkezett. Ő nem tud mást tenni, mint tanúsítani azt, ami vele történt. Nem tud mást tenni, mint engedni, hogy a Jézussal való találkozása, a gyógyulása teljesen magával ragadja. Hitének útja példa lehet sokunk számára. A teljes vakságból indul – és a végén felismeri Jézusban a Messiást. Ezért olvashatták föl a keresztségre készülő katekumeneknek az ő történetét, hiszen ő az egyetlen, aki eljut Krisztus imádásáig azon az úton, mely a vaksággal kezdődik. A keresztségi szentbeszéd idézete tökéletesen illik rá: Amit feltárunk, arra fény derül, és amire fény derült, az maga is fény. Ezért mondják:
Ébredj, ki alszol,
támadj fel holtodból,
és Krisztus rád ragyog!
László István segédlelkész
Megjelent a Vasárnap március 22-i számában.
