Bencés és ortodox atyák közös szervezésében február 22-én Budapesten, a Sapientia Szerzetesi Hittudományi Főiskolán adtak egymásnak egész napos találkozót előadásokkal, társalgással, kérdésekkel és válaszokkal a Jézus-ima gyakorlata iránt érdeklődő világiak, szerzetesek és papok, ortodoxok, protestánsok, görög- és római katolikusok. Elsőként a konferencia délelőttjén elhangzottakról olvashatnak, Gátas Judit összefoglalójában.
Hogy 2015, majd 2018 után miért rendeztek harmadszor is konferenciát e témában, ezzel kapcsolatban Baán Izsák OSB, a bakonybéli Szent Mauríciusz-monostor perjele köszöntőjében elmondta: Ferenc pápa szavai szerint nemcsak a változások korszakát éljük, hanem korszakváltásban élünk. Olyan kor gyermekei vagyunk, melyben nagyon gyorsan változik körülöttünk minden, sok sötét felhő van az emberiség egén, és ami a változásban megtart: az istenkapcsolatunk, az imádságunk. Hogy mi is változni tudjunk, megtérő emberek legyük, szükséges újra és újra odaállnunk Isten elé, s kérni, hogy az ő Lelke alakítson minket.
A Jézus-ima konferencia azt szolgálná, hogy imádkozó emberek találkozzanak egymással, inspirációt, táplálékot kapjanak imaéletükhöz, hogy stabilan tudjanak állni, amikor sok minden változik, s készek legyenek változni, megtérni. „Az a változás, az a megtérés, amire az emberiség most meg van hívva, nagyon mély belső változás kell hogy legyen, ahhoz, hogy legyen közös jövőnk. A Jézus-ima konferencia így kétévente egy lehetőség arra, hogy megerősödjünk, hogy egymást erősítsük a megtérés útján” – mondta Izsák atya.
Egy a III. századtól létező definíció alapján az imádság beszélgetés Istennel; későbbi kibővítés szerint az értelem beszélgetése Istennel – emlékeztetett köszöntőjében Ötvös Csaba József ortodox pap. Kiemelte, hogy a görög fogalmon a beszélgetés mellett társalgás is értendő. Ha társalgunk azzal, aki ott van, akkor ő társa lesz e kétoldalú kommunikációnak, társaságban leszünk; nem leszünk egyedül, hanem „társasak” leszünk, „társasságban” leszünk.
A budapesti konferenciát – e társalgást Istennel és egymással – a tervek szerint Arszeniosz Kardamakisz, Ausztria metropolitája, Magyarország és Közép-Európa exarchája nyitotta volna meg, aki azonban sajnos nem lehetett jelen személyesen. Nacsinák Gergely András ortodox pap tolmácsolta a metropolita atyai szeretetét és áldását, s örömét, hogy ily sok ember nyitott arra, hogy az imádság keleti hagyományával ismerkedjék – ezért lévén itt, Magyarországon a Konstantinápolyi Egyetemes Patriarchátus a Magyarországi Exarchátusának képében, hogy az ortodoxia hagyományát igyekezzen képviselni, de ne csak önmagában állva, hanem dialógusra hívva meg mindenkit e hagyományról. Ő is hallgatva, és őt is meghallgatva.
Nacsinák Gergely atya felolvasta a metropolita Szüntelenül imádkozzatok és mindenért adjatok hálát című előadásának egy részét, azt járva körül, mit jelent a „szüntelenül” szó.
Pál, a népek apostola arra buzdít: szüntelenül imádkozzunk, s mindig dicsőítsük Istent, hálát adva néki. Az ortodox egyház életét mélyen meghatározza a szüntelen, avagy szívbéli imádság. Valamennyi hosszú szertartásának e szüntelen imádság ad alapot. Ezek a szertartások kérésekkel, hálaadással és Isten dicsőítésével tarkított imák, a „mindig adjatok hálát” szellemében. Az elsőbbség, amit az ember az imának biztosít, azt fejezi ki, hogy Isten és a vele való kapcsolat elsőbbséget élvez.
Pál apostol arra szólít, hogy semmilyen körülmények közt, egy pillanatra se szakítsuk meg az imádság általi kapcsolatot Istennel. Amikor az ima az ember második természetévé válik, értelmét és szívét vele egyesíti. Az értelem – ami a görög megfogalmazásban a nusz (noos), amit lehet értelemnek, elmének, szellemnek is fordítani – összeszedettségének hossza és rendszeressége, valamint a lélek minden erejével és szeretetével Istenhez intézett szavak jelentik az egyetlen utat, amelyen az ember az igazi és tiszta imához elérhet. A tökéletes ima az értelmi vagy szívbéli imádság, melynek során az értelem a szív belsejéből imádkozik, mely az ember létezésének középpontja. Az „Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam!” ima rövidségével segíti az értelem koncentrációját és annak a szívben való elmerülését.
Az Újszövetségben az Úr int: „Virrasszatok és imádkozzatok, hogy kísértésbe ne essetek!”, és hangsúlyozza, hogy csak imádság által lehetséges a lelkiélet és a lelki küzdelem. A keresztény ember valamennyi imája szívbéli kell hogy legyen, a szívéből kell kiinduljon – legyen akár egymondatos, akár az Istentől ránk hagyományozott ima, az Úr imája, a Miatyánk.
Az ortodox hívő számára az imádság gyakorlata nem technikai kérdés, minthogy nem a meditációval van összefüggésben, ahogy a keleti vallások esetében. A keresztény imája a megtért, a töredelmes szív dolga. Bűnbánat híján az értelem nem képes a szívet megközelíteni. Az ortodox egyház hagyományánál fogva aszketikus, ezért a szüntelen ima nemcsak a szerzeteseknek szóló gyakorlat, hanem minden keresztényé.
Miben áll a hálaadás Istennek? Hogyan valósíthatja meg a hívő az ima állandóságát annyi lelki fájdalmat okozó, csüggedésre okot adó körülmény ellenére? Hogyan örvendezzen, amikor nincs oka örömre? – teszi fel a kérdést Nagy Szent Vazul. Válasza az, hogy Isten dicsősége nem külső körülményeken múlik. Az embernek, hogy a lelkében öröm lakozzék, nem szabad hagynia, hogy az ideig-óráig tartó bánat magával ragadja. Így csakis örömben lesz része. Pál apostol sem akármilyen örömről, hanem arról az örömről beszél, amelyben Krisztus van, amikor így szól: „Többé nem én élek, hanem a Krisztus él bennem.” A test tagjainak hálaadásával, kezdve az érzékeken, válik lehetségessé az ember számára, hogy magában hordozza Krisztust. Aki beszél, mozog, az nem ő, nincs semmi, ami az övé volna – minden Krisztus által megy végbe, aki a hívő testében lakozik.
A szentatyák tanítása szerint a szüntelen imádság műveléséhez a hívőnek emlékezetében meg kell tartania Istent. Egyetlen gondja a nap minden szakaszában az legyen, Isten emlékezetéből hogyan meríthet örömet. Ne kezdjen semmiféle munkába úgy, hogy előbb ne dicsőítené Istent.
Az embernek nemcsak szavakkal és virrasztásokkal kell imádkoznia, hanem a lelkével, azaz szellemi módon is. Ez okból az atyák azt javasolják, hogy csak szellemi kérésekkel forduljunk Istenhez. A gondolatvilág megtisztítása szükséges ehhez, és hogy az elme eggyé váljon a mondottakkal, az értelem ne kalandozzék el, hanem nyűgözze le a lélek üdvösségének gondolata. Így nyer választ kéréseire.
Az atyák azt is hangsúlyozzák, hogy annak ellenére, hogy mind Krisztus, mind Pál apostol buzdítanak a szüntelen imára, ezalatt nem hosszú, hanem rövid imádságokat értenek, minthogy a „szavak sokasága nemtörődömséget válthat ki az emberből, ekképp adva alkalmat az ördögnek arra, hogy (…) elméjét messzire vezesse Istentől és az ima tartalmától”. Az ima állandóságát nem szabad befolyásolniuk a körülményeknek. Az embernek éppannyira van szüksége a szüntelen imára, amennyire a fáknak a vízre, amely nélkül nem élhetnének, ahogy rendszerint termést sem hoznak, ha gyökerüket nem öntözik. Az ember nem képes a szüntelen ima nélkül lelki gyümölcsöt teremni.
Aranyszájú Szent János szerint a szüntelen ima tapasztalata és gyümölcsei nem az elme szüleményei. Valódi tapasztalat, Istentől eredő. A szüntelen ima a Lélek ajándéka, és a szeretet, öröm, békesség, hosszantűrés, kedvesség, jóság, hit, gyöngédség és visszafogottság gyümölcseit termi. Ezeket kapják meg Isten ajándékaiként, akik a szüntelen imát gyakorolják.
Az „Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam!” ima a monasztikus hagyományban az Úr Jézus ismert értelmi és szívbéli imája. Sok gyakorlás után a szív mélyén szüntelenül visszhangzik, és felveszi a lélegzetvétel ritmusát. Így Krisztus neve az ember lélegzetéhez kapcsolódik, magába veszi azt, és így mondhatja vele – új Pál apostolként –, hogy „nem én élek, hanem Krisztus él bennem”. Pál buzdítása a szüntelen imára arra figyelmezteti az embert, hogy belső állapota folytonosan az imádság állapota kell hogy legyen, mely egész lényét megformálja, és amely szüntelenül átváltoztatja, elvezetve őt az átistenülésre és a Krisztussal való egységre.
Krisztus nevének hívása csak az ajkakkal nem elegendő. A hívőnek komolyan kell vennie Krisztus bűnbánatra való parancsát, alapjaiban változtatnia gondolkodásmódján és világnézetén, az emberekkel és minden teremtett létezővel való kapcsolatán; szeretnie ellenségét, s akkor úgy lesz tökéletes, ahogy Krisztus akarja. A tökéletes szeretetet elérvén az ember töredezett énje e szeretet által egységre jut, és egyesül Istennel. A tiszta imához eljutva a megtapasztalt állapot az eljövendő ország megízlelése.
Khalil Youssef protopresbiter, a Magyarországi Kopt Ortodox Egyház plébánosa, Alexandriából érkezett hazánkba évekkel ezelőtt; sokáig ő vezette egyedül a kopt közösséget Budapesten, mely a kopt egyház magyarországi és európai központja is. A konferencián angol nyelven elhangzott, A Jézus-ima biblikus ima című előadásában arról elmélkedett, hogy mi a Jézus-ima, honnan jön, hogyan kell használnunk, és mit jelent.
Az imádság egy nagyon fontos formájáról beszélünk, amit az Egyház nagyon régről hagyott ránk – fogalmazott Youssef atya. Kifejtette: a szív-imának vagy nyíl-imának is nevezett Jézus-ima rövid, egy mondatból álló imádság, amit gyakran imádkoznak a keresztények, hogy segítse őket, értelmüket és szívüket Isten felé irányítani. Két formája van, egy rövidebb és egy hosszabb.
A rövid így hangzik: „Uram, Jézus Krisztus, könyörülj rajtam”; a hosszabb verzióban ezt mondjuk: „Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön!” Sok ortodox és nem ortodox keresztény mondja ezt az imát világszerte; az ortodoxok inkább a hosszabb formát használják.
A Magyarországi Kopt Ortodox Egyház plébánosa gondolatmenete első részében a Jézus-ima eredetéről szólt, mind a történeti, mind pedig a szentírási eredetet figyelembe véve. Szent Pál a tesszalonikiaknak írt levelében (Tessz 5,16–18) ír valamit, amit manapság nagyon nehezen értünk: „Mindig örvendjetek, szüntelenül imádkozzatok, és mindenért adjatok hálát, mert ez Isten akarata Jézus Krisztusban értetek.” Örvendeni és hálát adni – ez világos, érthető. Szent Pál azt akarja, hogy az értelmünk és a szívünk ebben a két állapotban legyen mindig.
De mi a helyzet az imádsággal? Hogyan imádkozhat valaki szüntelenül? Az első egyiptomi szerzetesek a IV–V. században folyamatosan kapcsolatban és egységben akartak lenni Istennel, komolyan vették és meg akarták élni Szent Pál buzdítását. E sivatagi közösségek, férfiak és nők, akik aszketikus életüket ajánlották Istennek, kezdték el megalkotni ezt a gyakorlatot, és vetették el a Jézus-ima első magvait.
A Jézus-ima kialakulását a Szentírás két ismert szakasza inspirálta. Az első a vámos és a farizeus parabolájában hangzik el Lukács evangéliumában. Míg a farizeus elítélte testvérét, és felmagasztalta magát, addig „A vámos megállt hátul, a szemeit sem akarta az égre emelni. Mellét verve ezt mondta: Istenem, könyörülj rajtam, bűnösön” (Lk 18,13). A vámos alázatos imáját őrizte meg az Egyház a folyamatos szív-ima formulájaként. A Máté-evangéliumban (Mt 9,27–30) a két vak meggyógyításának történetét olvassuk, akik hangos szóval kiáltottak az Úrhoz irgalomért. „Jézus folytatta útját. Utánament két vak, ezt kiáltozva: »Dávid fia, könyörülj rajtunk!«. Amikor a házba érkezett, a vakok bementek hozzá. Jézus megkérdezte tőlük: »Hiszitek, hogy meg tudom tenni?« »Igen, Uram!« – felelték. Ekkor megérintette a szemüket, és így szólt: »Legyen hitetek szerint.« Nyomban megnyílt a szemük.” Újra egy irgalomért mondott könyörgést olvasunk, és az Úr, meghallva gyermekei kiáltását, együttérez velük. Az Egyház ezeket a verseket használta keretként a Jézus-imához.
Teológus Szent Gergely az Istenről és Krisztusról szóló könyvében a következőket tanítja: „Sokkal fontosabb, hogy Istenre emlékezzünk, mint az, hogy levegőt vegyünk: valóban, akár azt is mondhatjuk, hogy nem tehetünk semmi mást ezen kívül” (27. beszéd, 4. fejezet). Egyházunk így hagyta ránk ezt az imádságot, ami rövid, mégis nagyon erős. Hogy, mint a lélegzet, úgy legyen értelmünkben és szívünkben Isten – emelte ki Youssef atya.
A Jézus-ima az Úr szóval kezdődik: ez egy cím Krisztusnak, Istenünknek, amit senki más földi személynek nem mondunk. Nem pusztán egy szó, amivel megtiszteljük – ez a hódolat és a hit megvallása. Miután Úrnak vallottuk, néven nevezzük: Jézus. Ezt a nevet Isten nyilatkoztatta ki Gábriel arkangyal által Szűz Máriának: „Jézusnak nevezd el.” Míg az Ószövetségben az emberek félelemmel teltek el, és nem merészelték kimondani Isten nevét, nekünk van bátorságunk – Isten kegyelméből – néven nevezni őt, és bensőséges viszonyba kerülni vele.
És ahogy néven nevezzük, emlékezzünk arra, hogy ki is ő: a Krisztus. A Krisztus szó azt jelenti, a „felkent” vagy a „megszentelt”. Az evangéliumban az Úr ezt kérdezi tanítványaitól: „Kinek mondanak engem az emberek?”. Ez mindenkinek nagyon fontos kérdés kell hogy legyen. Mi, keresztények Szent Péterrel együtt valljuk az Úr Jézusról, hogy „a Krisztus, az élő Isten fia”. Amikor Krisztusnak hívjuk, megvalljuk, hogy ő az Úr.
Amikor Krisztusnak valljuk őt, ezt kiegészítjük azzal – ahogy Szent Péter is tette –, hogy ő nem egy próféta és nem is egy igaz ember, hanem valóban Isten Fia. Azt is megvalljuk, hogy ki Jézus Krisztus az Atyához viszonyítva. Ez az ima teljesen összhangban van a hitvallással, és a Háromsághoz szóló ima.
Aztán azt mondjuk: Könyörülj rajtam. Emlékezzünk a vakokra, akik ezt mondták: „Dávid fia, könyörülj rajtunk!” Kétségbeesésükben keresték a könyörületet, és megtalálták. Amikor azt imádkozzuk, „könyörülj”, ez nem pusztán kérés, hanem elismerése is annak, hogy kinek gondoljuk az Urat. Együttérző, szerető és könyörületes, és hozzá fordulunk könyörületért.
Habár tudjuk, hogy ő könyörületes mindenkivel, mégis az kérjük, hogy könyörüljön „rajtam” – ez teszi személyessé az imát, ez mutatja meg, hogy bensőséges viszonyban vagyunk Megváltónkkal. Személyesen kérjük őt.
Ezután megvallom azt is, hogy ki vagyok: „egy bűnös”. Így válik őszinte vallomássá, annak beismerésévé, hogy mi vagyok. Bűnösnek nevezve magunkat két dolgot is megtettünk: elmondjuk, kik vagyunk valójában: emberek, akiket a bűn betegsége kínoz; és ezzel azt is elmondjuk, hogy ő az orvos, lelkünk gyógyítója.
Valóban hihetetlen, mennyi szépséget, mélységet és erőt találhatunk ebben a rövid, nyolcszavas mondatban: „Uram, Jézus Krisztus, Isten Fia, könyörülj rajtam, bűnösön.” Így adta nekünk az Egyház ezt az imát, hogy az Úr neve folytonosan a szánkon legyen, hogy hívjuk őt, hogy emlékezzünk rá, hogy egyesüljünk vele – hangsúlyozta Khalil Youssef.
Az előadás után kerekasztal-beszélgetéssel folytatódott a program. Baán Izsák bencés szerzetes, Khalil Youssef kopt ortodox, Nacsinák Gergely András és Ötvös Csaba József ortodox papok, valamint a görögországi Nagy Szent Arszeniosz-monostorból érkezett Damianosz atya a hallgatóság főként az addig elhangzottakkal kapcsolatban feltett kérdéseire válaszoltak, egymás gondolataira is építve. Összhangban. Egy név előtt.
Forrás: Magyar Kurír
