Megragadt bennem a kép, amikor Tőtős Zsóka, miközben már a férjével, Tőtős Áronnal közös harmadik gyermeküket a szíve alatt hordozta, a másik két gyereket egy-egy kézzel felemelte, mert azok „repülni” szerettek volna. Vagy ahogyan Áron a magasba emeli a gyermekeit Az oroszlánkirály című rajzfilmből is ismert gesztussal. A Nagyváradon élő házaspár hasonlóképpen az ég felé emeli gyermekeit, és bár számos kihívással néznek szembe bármely másik házaspárhoz hasonlóan, alapvetően Isten felé irányulnak. Eltérő felekezetűek, ez azonban nem elválasztja, hanem még inkább összeköti őket és a családjukat.
Hogyan készültetek a házasságra? Milyen mintákat tartottatok fontosnak, amelyek példaként állnak előttetek?
Áron: Kapcsolatunk diákszerelemként indult, azóta 12 év is eltelt már. Idén leszünk hatéves házasok, de ezt megelőzően hat évig udvaroltam Zsókának. Tekintettel fiatalkorunkra, az első években még nem gondoltunk a házasságra. Akkoriban számomra az okozta a legnagyobb dilemmát, hogyan tudom összeegyeztetni tanulmányaimat, illetve a karrierépítést a házassággal és a családalapítással. Az évek múlásával, ahogy egyre inkább összecsiszolódtunk, világossá vált számomra, hogy Zsóka lesz az én társam, akit Isten mellém rendelt. Mindössze 23 évesek voltunk, amikor összeházasodtunk. Tudtam, hogy a házasság nem lesz könnyű, de abban biztos voltam, hogy együtt mindent meg tudunk oldani. Akkor, amikor azt mondom, hogy „együtt”, nem csak kettőnkre gondolok, hanem arra, amit az egyházi ének így fogalmazott meg: „Vezess, Jézusunk, s véled indulunk.”
Zsóka: A lánykérés előtt már gyakran beszélgettünk a házasságról. Mindketten kifejtettük többször is elképzeléseinket, és itt nem az esküvő megszervezésére, hanem a házasság mibenlétére gondolok. A gondviselés Áron személyében egy olyan társat küldött mellém, aki hasonló értékrenddel bír, így a házasságról alkotott elképzelésünk számos pontban megegyezett. Mindkettőnk családjában láttunk és tapasztaltunk negatív házassági mintákat. Beszélgetéseink mindig azzal zárultak, hogy tanuljunk ezekből a mintákból, és bár tudva azt, hogy mi sem vagyunk tökéletesek, törekedjünk arra, hogy jobbak legyünk. Azért a jó példákért sem kellett a szomszédba menjünk. Családjainkra leginkább ez jellemző. Noha nem volt egy konkrét minta, de ezekből a házasságokból mi is el tudtunk lesni egyet s mást.
Különböző felekezetűek vagytok. Ez hogyan jelenik meg a kapcsolatotokban? Mit jelentett számotokra, hogy Isten előtt is megerősítettétek a kapcsolatot és kimondtátok az igent?
Zsóka: Sosem kértük, hogy az egyik vagy a másik lemondjon vallásáról. Már házasságkötés előtt sokat beszélgettünk erről a kérdésről. Azt tudtuk, hogy nem szeretnénk az a család lenni, ahol a feleség egyedül megy szentmisére, a férj pedig istentiszteletre. Hitünk gyakorlását is együtt képzeltük el. Ebből adódóan mindkettőnk számára az egyházi szertartás jelentette a tényleges házasságkötést. Nemcsak az egybekelés, hanem a mindennapok során is fontos számunkra, hogy hárman, azaz Istennel kiegészülve járjunk a ránk szabott úton. A születendő gyermekeink leendő vallásáról is gyakran beszélgettünk. Nekem fontos volt az, hogy a katolikus vallást továbbadjam számukra. Örülök annak, hogy Áron ezt elfogadja és támogatja.
Áron: Mindketten abból indultunk ki, hogy egy az Isten. Azt keressük egymás vallásában, ami összeköt és nem azt, ami elválaszt. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy rendszeresen eljárunk egymás istentiszteleti alkalmaira. Akár a Szent László-templomba, akár a nagyváradi újvárosi református gyülekezetbe megyünk, azt közösen tesszük. Számunkra fontos, hogy a hitünket együtt éljük meg.
Milyen nem várt kihívásokkal szembesültetek (szembesültök) a házasságotok alatt? Mit lett volna jó tudnotok, mielőtt összeházasodtok?
Áron: Lehet, hogy nem a legjobb hasonlat, de számomra a házasság egy életre szóló kaland. Mint minden kalandos utazásban, úgy a házasságban is vannak hullámhegyek és hullámvölgyek. A lényeg, hogy együtt tegyük meg ezt az utat. Ami a kihívásokat illeti, számomra fontos, hogy lehetőség szerint minél többet jelen tudjak lenni a családom életében. Mivel az én szüleim elváltak, számomra kiemelten fontos, hogy gyerekeimnek megfelelő apjuk lehessek, aki velük van és akire mindig számíthatnak. A család, a munka és a közösségi tevékenység hármasa határozza meg az életemet. A különböző szerepkörök összehangolása nem mindig gördülékeny. Jó nap mint nap tapasztalni, hogy a család egy olyan sziget, ahova bármikor visszavonulhatok.
Zsóka: A házasságkötés előtt még ott lebeg a rózsaszín fátyol és azt gondolja az ember, hogy utána hátra dőlhet, mert a dolgok már egyenesben vannak. A valóság ehhez képest más. Ahhoz, hogy jól működjön, minden nap tennünk kell érte. Áldozatokat kell hoznunk, néha talán le is kell mondanunk egyes dolgokról. Úgy gondolom, hogy a gyerekvállalás sok mindent megváltoztat. Nehéz egyszerre feleségnek, anyának és nőnek is lenni. A számos kihívás közül jelenleg az Áronnal töltött minőségi időhiány pótlásán dolgozunk.
A nagycsaládos minta nem idegen számotokra, nektek is három gyereketek van. Hogyan éltétek meg a gyerekekre való várakozást, a várandósságok idejét?
Zsóka: Mindig is nagycsaládot szerettünk volna, és hálásak vagyunk Istennek, hogy ezt megkaphattuk. A köznyelvben terhességnek is hívják, de számomra a várandósság áldott állapot. Ennek megfelelően igyekeztem ezt megélni. Miután kiderült, hogy várandós vagyok, mindhárom alkalommal első dolgaim között szerepelt, hogy a plébánosomtól Isten áldását kérjem születendő gyermekeinkre.
Áron: Korábban említettem, hogy a házasság egy kaland. A gyerekvállalás pedig kimondottan az. Természetesen ezt az időszakot az apák máshogy élik meg. Amíg Zsóka leginkább babaruhákat nézegetett, addig én a gyerekszoba berendezését és a babakocsit szereltem össze. Életre szóló élmény volt számomra, hogy esténként, amikor nyugovóra tértünk, hogyan kezdtek el mozgolódni Zsóka méhében a gyerekek. Ezek azok a bensőséges pillanatok, amit a várandós édesanya és az édesapa együtt élhet át.
A gyerekek milyen újdonságot hoztak a kapcsolatotokba? A hitre nevelésük hogyan jelenik meg a mindennapokban?
Áron: Apának lenni a legjobb dolog a világon. Gyerekeimre úgy tekintek, mint az élet legnagyobb ajándékaira. Külön egyéniség mindegyik. Az elején még úgy gondoltam, hogy én fogom őket tanítani, de viszonylag hamar rá kellett jönnöm, hogy én is nagyon sok mindent tanulok tőlük. Ami a Zsókával való kapcsolatomat illeti, a gyerekvállalás csak megerősített bennünket. Ugyanakkor a korábbi életmódunk fenekestől felfordult. Nemcsak a gyerekeinkkel, hanem egymással szemben is türelmet, odafigyelést, elfogadást, szeretetet és következetességet gyakorlunk nap mint nap.
Zsóka: Ahogy Áron is elmondta, nagyon sok mindent tanulok én is a gyermekeinktől. Ahogy cseperednek, a kíváncsiságuk is velük együtt nő. Mivel rendszeresen járunk templomba és a gyerekek egyházi óvodába járnak, gyakran tesznek fel nekünk hittel kapcsolatos kérdéseket. Mint például: mi az imádság, egyáltalán miért kell imádkozni? Úgy érzem, hogy ezen kérdések megválaszolása erősíti Istennel való kapcsolatomat. A templomba járás mellett a közös esti imát emelném még ki. A kötött imádságok mellett arra inspiráljuk őket, hogy kéréseiket Isten irányába bármikor, bármilyen formában megfogalmazhatják.
Mit tesztek azért, hogy az Isten előtt megerősített szövetségetek erős maradjon?
Zsóka-Áron: Az egyik számunkra kedves pap egyszer azt mondta, hogy házasságunk során sohase feküdjünk le haraggal a szívünkben. A megbocsátás, a türelem, az egymásra való odafigyelés, a felmerülő problémák megbeszélése és közös megoldása, és legfőképpen az egymás iránti szeretet lehet házasságunk erősségének forrása. Azáltal, hogy ezeket kisebb-nagyobb sikerrel próbáljuk gyakorolni, segítenek abban, hogy a hétköznapokban erős legyen a szövetségünk.
Megjelent a Vasárnap 2020. február 16-i számában.
