„Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a földön a jóakaratú embereknek.”
A karácsonyi angyalok ezekkel a szavakkal hirdették meg azt a boldog örömhírt, hogy megszületett a Megváltó! És ma ismét Karácsonyt ünnepelünk. Jézus Krisztus test szerinti születését.
A pásztorokkal együtt szemléljük a gyermek Jézus arcának szépségét, Isten Fiáét, aki egy istálló szegénységében született. Isten annyira szeret minket, hogy osztozik velünk emberségünkben és életünkben.” Milyen csodálatos, amit Isten a megtestesülésben ajándékozott nekünk. Ezt ember soha ki nem találhatta volna. Velünk az Isten, és így van velünk! A betlehemi Gyermek személyében itt van az egész mennyország. Ilyenkor, Karácsonykor, milyen sokan érzik a hívást, és elmennek a betlehemi barlanghoz, hogy a pásztorokkal együtt lássák a csodát, mert vágynak arra, hogy szívüket eltöltse ugyanaz a csodálkozás, ugyanaz az öröm, ami a pásztorokét eltöltötte. Ámulattal teli köszönetünket fejezzük ki Istennek ez előtt a végtelen ajándéka előtt, amit kaptunk.
De nem érhetjük be ennyivel. A betlehemi Gyermek előtt állva most egy kissé előbbre tekintünk, és figyelmünket a napkeleti bölcsekre fordítjuk, akik hódolnak a Gyermek előtt. Némák, hiszen ismeretlen nyelven beszéltek, de annál beszédesebbek ajándékaik: arany a királynak, tömjén az Istennek és mirha a szenvedő Megváltónak. Megható ez a néma hódolat. A bölcsek leborultak a Gyermek előtt. Ezt mi is megtehetnénk. Ne szégyelljük. Ez nem gyerekesség, hanem a hit aktusa. Ott van a helyünk térden állva a betlehemi jászol előtt.
Szép dolog a pásztorok csodálkozása, fontos a három király hódolata, de Karácsony ünneplésében a csúcs: befogadni, karjainkban tartani a Gyermeket. Bár még csak az események első napján vagyunk, de lelki szemünkkel ismét nézzünk előre. A jeruzsálemi templomban az újszülött Jézust szülei bemutatják az Úrnak. Egy öregember karjaiban látjuk a Gyermeket. Az öreg Simeon magához öleli, s mert látó szemet kapott Istentől, e Gyermekben felismeri az Üdvözítőt, akit Isten küldött. Egy hosszú életen át várt erre a pillanatra. Most vágyakozása beteljesült. Uram, ennyi elég! Ez az, amire vágytam, szívem megtelt: minden vágyam teljesült. „Most bocsásd el Uram szolgádat, szavaid szerint békességben.”
Most, éppen Karácsony ünnepén kell őszintén megkérdeznünk magunktól: Megtalálható-e Simeon vágyakozása bennünk? Vajon mi készek vagyunk-e átölelni, befogadni az Üdvözítőt, adunk-e neki helyet? Engedjük-e, hogy belépjen az életünkbe?
Karácsony legnagyobb kegyelme az, hogy nem csak csodálom, nem csak imádom, hanem befogadom, szívemre ölelem a Boldogságos Szent Szűz által állandóan felém nyújtott Szent Fiát, hogy velem legyen, és én ővele egy egész életen, sőt egy örökkévalóságon át. Ehhez pedig nem is kell olyan sokáig várakoznom, mint Simeonnak, mert minden szentmisében megtehetem, a szentáldozásban befogadhatom, eggyé válhatok vele. Ezt a legnagyobb kegyelmet kívánom, hogy adja meg az idei Karácsony ünnepe mindenkinek.
Ezekkel a gondolatokkal kívánok kegyelemteljes karácsonyi ünnepeket, és Istentől áldott, békés, boldog új esztendőt.
