„Ha valaki Tihanyról hall, rögtön a visszhang jut az eszébe. Manapság azonban mindenki úgy tudja, hogy a legendás tihanyi echó már régen elhallgatott. Ez azonban nem így van…” – mondja Mihályi Jeromos tihanyi perjel. Dehát akkor hogy is van? Az előljáróval Baranyai Béla, a Magyar Kurír munkatársa beszélgetett a Tihanyi Bencés Apátság közösségének kettős ünnepe kapcsán.
300 éve, 1719-ben a török hódoltság után kezdték építeni azt az épületegyüttest, amely ma is otthont ad a bencés szerzeteseknek. A kommunista államhatalom 1950-ben feloszlatta a rendeket, így a bencéseknek el kellett hagyniuk Tihanyt. Az apátságot a rendszerváltás után, 1994-ben, 25 éve kapta vissza a közösség.
A Tihanyi Bencés Apátság alapítása a 11. századhoz köthető. Mi történt pontosan 1719-ben?
Az apátságot az 1040-es évek végén kezdték építeni, alapítólevelét I. András király 1055-ben írta alá. Az első bencés szerzetesek vélhetően Franciaországból érkeztek Tihanyba. Ebben az időszakban egy uralkodó főként azért alapított apátságot, hogy egy gazdasági-kulturális központ révén megerősítse a keresztény egyház helyzetét. András király ugyanakkor temetkezési helynek is szánta az apátságot, 1060-ban bekövetkezett halála után ide is temették. A 11. század közepétől tehát elindult Tihanyban egy klasszikus középkori szerzetesi élet. A török hódítás során a Balaton határterületté vált, ezért az apátságot végvárrá alakították, a szerzeteseknek pedig el kellett hagyniuk Tihanyt. A törökök mindössze négy évre – 1594 és 1598 között – tudták elfoglalni a végvárat, amelyet a 18. század elején meglehetősen romos állapotban kaptak vissza a szerzetesek. A tihanyi apátságot az ausztriai Altenburg apátsága váltotta meg, végül ők adták át a pannonhalmi apátságnak 1716-ban. Mivel királyi adományról volt szó, Turnay Ányos – az akkori egyetlen tihanyi bencés szerzetes – megtámadta az adásvételt. Ez a per három esztendeig tartott, végül az első magyar származású apátot, Grassó Villebaldot 1719. november 9-én iktatták be. Tihany fiókapátsággá vált, önálló noviciátussal.
Tihany történelmi és kulturális jelentősége rendkívüli. Hogyan tud megfelelni egy szerzetesi közösség ennek az örökségnek?
Valóban, a tihanyi apátság a magyarság fontos történelmi és kulturális emlékhelye. Ezért a lelkipásztorkodás és az iskola működtetése mellett a közösségnek küldetése az is, hogy bemutassa és megőrizze ezt az örökséget. Az altemplomunkban található az egyetlen Árpád-kori királysír, és a Tihanyi alapítólevél jelentősége is felbecsülhetetlen. A rendszerváltás után azzal a feltétellel kaptuk vissza az épületet, hogy a múzeumi funkciót meg kell tartanunk. Mi lehetőséget is láttunk ebben, hiszen a történelmi emlékek bemutatása mellé jól illeszkedik a bencés szerzetesi hagyomány megismertetése.
A bencések 1994-ben kapták vissza a monostort az államtól. Mit emelne ki a huszonöt év eseményei közül?
Ha egy rend – esetünkben a Magyar Bencés Kongregáció – visszakap egy házat, az önmagában még nem sokat jelent. Szerzetesek is kellenek, akik a házat életre keltik. A bencés küldetés teljesítéséhez pedig a szerzetesekből közösséget kellett létrehozni. Az oktatás, a lelkipásztorkodás vagy a tihanyi emlékek bemutatása is csak úgy működhet jól, ha egy élő közösség biztosítja hozzá a megfelelő hátteret. A magam részéről azt tartom a legfontosabbnak ebből a huszonöt évből, hogy sikerült kialakítani egy ilyen közösséget.
Milyen a közösség összetétele? Van utánpótlás?
A közösség jelenleg tizenegy főből áll, ebből kettő növendék. Egyikük reguláris oblátus lesz, vagyis „harmadrendiként” él a közösségben, egy atya pedig – aki már papként érkezett hozzánk – ideiglenes fogadalmat tett. Az átlagéletkorunk a magyarországi rendeket nézve pont „átlagos”. A magyarországi Férfi Szerzeteselöljárók Konferenciája készített egy felmérést, amely szerint az életkor tekintetében éppen mi helyezkedtünk el középen. Vagyis nem vagyunk sem öreg, sem fiatal közösség. Négyen harmincasok vagyunk, három ötvenes és négy idősebb szerzetes van közöttünk.
Hogyan telik egy átlagos nap Tihanyban?
Életünk keretei adottak, ehhez minden szerzetes testvérnek alkalmazkodnia kell. A ritmust a zsolozsma adja meg, ehhez illeszkedik a közös étkezés. Reggel fél hétkor mondjuk el az első imaórát, ez a vigília és a laudes összekapcsolásából áll. Ezt követi a közös reggeli, amely után mindenki elindul a saját feladatainak ellátására. Negyed egykor mondjuk el a napközi imaórát, ezt követi a közös ebéd, melyet együtt kezdünk és együtt is fejezünk be. Az esti vesperást télen a szentmise után, nyáron pedig előtte mondjuk el. A mise természetesen konventmise, melyet az apátsági templomban szoktunk megtartani. Nagyböjtben és adventben közösen énekeljük a kompletóriumot is.
Tihanyt igen sok turista keresi fel minden évben. Mire kíváncsiak az emberek? A műemlékre, a tájra vagy a bencés üzenetre is?
Nem lenne igaz, ha azt mondanám, hogy a Tihanyba látogatók a bencés szellemiség miatt jönnek. Még mindig sokan elcsodálkoznak, ha meglátnak egy szerzetest habitusban átmenni a téren. Az viszont igaz, hogy egyre többen ismerik fel, hogy itt szerzetesek élnek. Lehet, hogy először egy bencés által tartott idegenvezetésre jelentkeznek be, vagy megveszik Gellért atya teáját, és így értesülnek az ittlétünkről.
Tihany hívószavai „a béke szigete”, „a csend szigete”. Hogyan lehet a csendet és a békét megélni zajos és konfliktusokkal terhelt világunkban?
Ha valaki Tihanyról hall, rögtön a visszhang jut az eszébe. Manapság azonban mindenki úgy tudja, hogy a legendás tihanyi echó már régen elhallgatott. Ez azonban nem így van, a visszhang még mindig létezik, hiszen a templom fala továbbra is visszaveri a hangot, csak a sok – zajos – ember miatt már nem halljuk meg. Ha egy turista a visszhangra kíváncsi, csak akkor fogja hallani, ha csend van. Egy szerzetesre is áll mindez. Először is be kell csuknunk az ablakot. Ám ennél is fontosabb, hogy nem csupán a külső zajt kell kizárnunk, hanem elsősorban önmagunk belső csendjét kell megteremtenünk. Ebben persze segít bennünket a gyönyörű természeti környezet és az épített emlékek.
Milyen terveik vannak a következő évekre?
Szeretnénk olyan szerzetesközösséggé válni, amiről hallanak, tudnak az emberek, és aminek minél több fiatal szeretne a tagja lenni. Ehhez persze az is kell, hogy még erősebb közösséggé váljunk. Nagy hangsúlyt helyezünk a jövőben arra is, hogy növeljük az iskolai jelenlétünk intenzitását, még jobban kihasználva az ebben rejlő lehetőségeket. Jelenleg a szerzetesi közösség élettere viszonylag szűk. Középtávú terveink között szerepel, hogy ezen is változtassunk. Szeretnénk a tihanyi Belső-tó partján található területünket fejleszteni, és létrehozni egy kis majorságot egy, a gazdasági kultúrát is bemutató épületegyüttessel.
Az interjú teljes terjedelmében ITT olvasható.
