Olykor egy nehéz helyzetben, türelmünk és tűrőképességünk határán felsóhajtunk: „Add, Uram, hogy együttérzőbb legyek”, vagy amikor megsajnálunk valakit, egy fohászt küldünk érte. Értékes pillanatok ezek, de vajon ennyiben kimerülne az együttérzés imája? Joyce Rupp legújabb, magyarul megjelent és A határtalan együttérzés imái címet viselő kötete újszerű, olykor egyenesen meglepő ima- és elmélkedésötleteket ad együttérzésünk elmélyítésére és kifejezésére.
A könyvecske, akárcsak a korábban megjelent „testvérkötete”, a Határtalan együttérzés a napjainkban oly fontos érték különböző vonatkozásait járja körül, ötleteket adva arra vonatkozóan, hogy miként mélyíthetjük el csendes perceinkben vagy közösségi találkozók alkalmával az önmagunkkal, a szenvedőkkel, a peremre szorultakkal, a teremtett világgal való együttérzésünket, illetve hogyan léphetünk előre az együttérző jelenlétté válás útján.
Hogy önmagunkkal (is) gyengédebbek legyünk
Gondoltunk-e már valaha arra, hogy egész testünket bevonjuk imánkba, hogy egyes testrészeinket sorra megérintve imádkozzunk azért, hogy azok jó eszközei legyenek együttérzésünk kifejezésének? Vagy arra, hogy kifejezetten a versengés és összehasonlítás kísértésének elkerüléséért fohászkodjunk, őszintén önmagunkba nézve, és az ott „látottakat” megosztva a szeretet Istenével? Vagy hogy szemügyre vegyük „az együttérzés” magjait és akár jelképesen el is ültessük őket? Vagy hogy saját, majd valaki más cipőjét szemléljük és engedjük, hogy az ihlessen elmélkedésünkben?
Talán ritkán figyelünk fel az evangéliumok olvasásakor arra, hogy Jézus nemcsak mások, hanem – a szeretet főparancsa értelmében – önmaga iránt is együttérző volt. Érdemes tehát élete egy-egy történetét ilyen szemszögből is átelmélkedni és ezen a téren is tanulni tőle, illetve engedni, hogy erősítsen. De visszakanyarodhatunk csendes perceinkben teremtésünk pillanatáig, amikor még mentesek voltunk a sokféle, kívülről és belülről ránk zúduló elvárástól, és csak Isten bennünk való gyönyörködése töltötte el lényüket. A növény- és állatvilágtól is sok bölcsességet elleshetünk: így például a nem véletlenül tollászkodó madarakra figyelve, önmagunk védelmének jó néhány vonatkozásán elgondolkodhatunk. Továbbá akár egy egyszerű bögre is emlékeztetőnk lehet az el- és befogadás fontosságára, különösen ahogy éveink száma gyarapszik, de egy kavics is segítségünkre lehet az életerőnkre való emlékezésben, illetve egy letört ágacska az életünkből kihullott vagy arról letépett értékekről való elmélkedésben…
Közelebb lépni a teremtettségben társainkhoz
Együttérzőbekké tesz annak tudatosítása, hogy a teremtett világ részei vagyunk mi magunk is: így, teremtményi mivoltunkban nemcsak minden egyes ember testvérei vagyunk, hanem közünk van minden más teremtményhez is – nem birtoklókként, uralkodókként, hanem társakként. Ugyanakkor, ha imáinkban Istent nem „zárjuk be” az égi magaslatokba, hanem meglátjuk őt ott szenvedni a kitaszítottakban, hontalanokban, lenézettekben és „felsírni” a Földünk rombolásának láttán, növekszik érzékenységünk, figyelmességünk, felelősségérzetünk. Ha beleképzeljük magunkat a szenvedő ember, állat, növény helyzetébe, másként viszonyulunk hozzá.
Olykor hasznos lehet az elmélkedéseinkre készülve vagy azok során konkrét, fizikai lépéseket, mozdulatokat is tenni: odafordulni, odamenni, odahajolni ahhoz, aki vagy ami iránti együttérzésünket el szeretnénk mélyíteni. Mindezek mellett Joyce Rupp arra is meghív könyvecskéje által, hogy imáink során engedjük el – akár szimbolikus gesztusok kíséretében – mindazt, ami akadályoz az együttérzővé válásban, és „aktiváljuk” magunkban a Lélek gyümölcseit. A határtalan együttérzés imái kötet kísérőnk, segítőnk lehet egyéni lelki utunkon, ugyanakkor ihletet adhat közösségi imaalkalmakra, azoknak pedig, akik már olvasták a Határtalan együttérzés könyvet, illetve egyénileg vagy közösségileg végigjárták az abban javasolt lelki utat, hasznos mélyítő, továbbvezető ötleteket adhat.
Mindkét kötet, akárcsak a szerzőnek a lelki sötétségről és belső növekedésről szóló Fényszikrák könyve megrendelhető IDE kattintva!
