Az Örök Város szépségét és gazdagságát nem lehet befogadni. Nem azért mert nem akar belépni hozzánk, hanem azért, mert még nincs elég „hely” bennünk. Sosem lesz. Még odaát sem. Mennyire felfoghatatlanul gazdag lehet Isten, ha az Őt megközelíteni és hozzánk közelebb hozni akaró művészet ennyire csodálatos. A mindig újat adó Isten. A mindig szomjat adó Isten. Az elmúlt hét érzései, élményei kavarognak bennem. A sok szép és az a szerdai hála-találkozás az élő evangéliummal, Ferenc szentatyánkkal. A vele való találkozás a lelkemnek mindig azt a részét érinti meg, hogy jó az Isten, hogy közel van hozzánk, és általam is közel akar lenni másokhoz.
Nagyon is emlékszik ránk a szentatya és nemcsak ránk, hanem arra a földre is ahol élünk. Jó volt hallani és érteni: „Isten hozott”. Őszintén örülök annak, hogy nem maradt el a hála részünkről. Ugyanakkor kegyelem az, hogy nem siettük el, tudtunk várni, mert ez a várakozás megszülte gyümölcsét. Lassan minden meghozza gyümölcsét.
És még valami, aki ezt olvasod: nemcsak én, mi tizenketten voltunk ott, magunkkal vittük az arcodat is, mert az idő és az arcunk az élő Isten hírnökei. (vö. Ferenc pápa katekézise, szeptember 18-án)
Kiss Endre (a csíksomlyói pápalátogatás liturgikus bizottságának tagja)
