EVANGÉLIUM
Történt egyszer, hogy Jézus éppen befejezte imádságát: Ekkor egyik tanítványa arra kérte: „Uram, taníts meg minket imádkozni, mint ahogy János is tanította imádkozni tanítványait.” Jézus erre így szólt hozzájuk:
„Amikor imádkoztok, ezt mondjátok:
Atyánk! Szenteltessék meg a te neved.
Jöjjön el a te országod.
Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma.
Bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk
minden ellenünk vétőnek.
És ne vígy minket kísértésbe.”
Azután így folytatta: „Tegyük fel, hogy valamelyiteknek van egy barátja, aki éjfélkor bekopog hozzá és ezt mondja: »Barátom, adj kölcsön nekem három kenyeret! Útról érkezett egy vendégem, s nincs mivel megkínálnom.« De az kiszól: »Ne zavarj engem! Az ajtó már be van zárva, én is, gyermekeim is ágyban vagyunk. Nem tudok fölkelni, hogy adjak neked.«
Mondom nektek: Ha nem is kelne fel, hogy adjon neki barátságból, erőszakossága miatt mégis fölkel, és ad neki annyit, amennyire szüksége van.
Mondom tehát nektek: Kérjetek és adnak nektek, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek. Mert mindaz, aki kér, kap, aki keres, talál, és aki zörget, annak ajtót nyitnak. Van-e köztetek olyan apa, aki követ ad fiának, mikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, akkor hal helyett tán kígyót ad neki? Vagy ha tojást kér, akkor talán skorpiót nyújt neki?
Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja mennyei Atyátok a Szentlelket azoknak, akik kérik tőle.” (Lk 11,1-13)
A Miatyánk az egész keresztény közösség legismertebb és legfontosabb imája. Bár Lukács evangélista nem jegyzi le a teljes szöveget, az imádság a maga hét kérésével, ahogy Máté evangélista ránk hagyta, naponta ott van az imádkozó emberek ajkán.
Az utóbbi időben a Miatyánk hatodik kérése mentén alakult ki egyfajta vita, sőt egyes közösségek már meg is változtatták az imádság szövegét. Ne vígy minket kísértésbe… Ezzel a megfogalmazással az lenne a baj, hogy Isten benne kísértőként jelenik meg, olyanként, aki az embert a rosszba viszi. Ez pedig a Sátán munkája, nem Istené.
A Miatyánk hatodik kérése a bajba, szorongattatásba került ember imája. Isten népe teljes bizalommal, hittel kiált a mennyei Atyához, hogy ne hagyja el őt a nehéz időben sem.
De hogy is állunk a hatodik kéréssel? Meg kell változtatni vagy inkább meg kell érteni azt?
A Szentírás sok olyan helyzetet ismer, ahol Isten megkísérti az embert, a választott népet. Ez a kísértés nem bűnre való csábítást jelent, hanem próbatételt. A próbatétel célja pedig az, hogy Isten lássa: a nép hűséges-e hozzá, a parancsai útján jár-e? Isten azért adta a törvényt a népének, hogy próbára tegye, felébressze benne az iránta való félelmet, s így a nép elkerülje a bűnt (Kiv 20,20). A Bírák könyvében pedig egyenesen az áll, hogy Isten szándékosan nem űzi el a pogány népeket az Ígéret Földjéről, hogy próbára tegye általuk Izraelt: vajon az Úr útjain járnak-e, mint atyáik jártak, vagy sem (Bír 2, 22).
A leginkább ismert és talán legszebb próbatétel a Szentírásban Ábrahám esete, amikor Isten azt kéri tőle, áldozza fel fiát. A történet ezzel a mondattal kezdődik: Isten próbára tette Ábrahámot (Ter 22,1) vagy mondhatnánk: Isten kísértésbe vitte Ábrahámot. És hogy a próbatétel mire ment ki, azt Isten saját szavaiból láthatjuk, amikor megakadályozta Izsák halálát. Így szól Ábrahámhoz: Most már tudom, hogy féled az Istent és egyetlen fiadat sem tagadtad meg tőlem (Ter 22,12). Isten megkísértette Ábrahámot – és az Ősatya kiállta a próbát. Bebizonyosodott, hogy minden körülmény közt, minden esetben Isten iránti engedelmességgel éli életét.
De nemcsak Isten képes kísérteni, hanem fordítva is igaz. Az ember is megkísértheti Istent. A Zsoltárok könyvében Isten elpanaszolja, hogy a nép megkísértette őt Meribánál, Massza napján: Atyáitok ott megkísértettek, bizonyítékot követeltek, jóllehet látták tetteimet (Zsolt 95,9). A megkísértés tehát nem egy olyan cselekedet, amely kizárna egyes szereplőket: kísérthet Isten, kísérthet az ember is (bár ezt Isten bűnnek veszi) és kísérthet a Sátán is.
Az Istentől jövő próbatétel, kísértés képes az embert saját korlátaiig elvinni. Eljuthat a hitetlenség, a kétségbeesés állapotába, elszakadhat Istentől. Ezért fontos ezekben a próbatételekben is újból és újból fölébreszteni az Istenbe vetett bizalmat: ő, aki megengedi a próbatételt, a szenvedést, nem engedi el atyai kezével a mi kezünket. Ő az, aki mellettünk áll, aki erőt ad a próbatétel idején is.
Jézustól tanultuk a Miatyánkot. Ő maga a próbatétel idején, a Getsemáne-kertben két kérést említ ebből az imádságból: Atyám, ha akarod, kerüljön el ez a kehely! (Lk 22,42). Magyarán: Atyám, ne vígy kísértésbe. És ezután rögtön hozzáfűzi a Miatyánk egy másik kérését is: De ne az én akaratom teljesüljön, hanem a tied! Azaz: Legyen meg a Te akaratod. A Jézustól tanult ima nem csak szavakat, hanem a megpróbáltatás idején bizalmat és Istenre hagyatkozást is nyújt nekünk.
László István kolozsvári segédlelkész
Megjelent a Vasárnap július 28-ai számában.
