Mijo Barada harmadjára járt Székelyudvarhelyen, ezúttal július 19–21. között vezetett lelkigyakorlatot családfagyógyítás céljával.
Az „Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám pedig a szőlőműves” (Jn 15,1) mottó égisze alatt zajlott a program, amelynek rögtön az elején a horvát származású lelkigyakorlat-vezető felhívta a résztvevők figyelmét arra, hogy ne féljenek a múltban kutakodni, feltárni azt a gyógyult jelen érdekében. Elmondta, hétköznapjainkat gyakran a félelmek határozzák meg, amikor tehetetlennek érezzük magunkat.
Végigelmélkedtünk néhány fontos pontot, félelmeink forrását. Őseinktől nemcsak fizikai vonásainkat, testi genetikánkat, hanem lelki genetikánkat is örököljük. Őseink bűnei és az őket ért sérelmek befolyásolják a mi életünket. Létünkben hordozzuk azokat a félelmeket, amelyeket elődeink átéltek a különböző történelmi korokban (háborúk szörnyűségei, a nők megerőszakolása, éhínség, kényszer alatti döntések). Konkrét példák is elhangzottak, amelyek által könnyebben megérthettük ezeknek a gyökereit. Egy ilyen történetben arról beszélt Mijo, hogyan hagyhat nyomot életünkben egy Isten-ellenes diktatúra ránk erőszakolt fogadalma. A kommunizmusban egy tízéves gyerek pionírfogadalmat körülbelül ugyanabban az időszakban tett, mint amikor elsőáldozó lett – ezek pedig egymásnak szöges ellentétei. Ugyanúgy a bérmálkozó korú fiatal is újabb fogadalmat kellett tegyen a kommunistáknak.
Egyik résztvevő, aki első alkalommal volt jelen ilyen jellegű lelkigyakorlaton, rádöbbent, hogy az ő és a férje családjában milyen sok bűnt követtek el elődeik, amiért imádkozniuk kell. „Megértettem, hogy elődeink bűneiért nem vagyunk felelősek, de a következményeiket viseljük mi és utódaink. Ezért böjtölni, imádkozni és engesztelni tudunk. Elgondolkodtató volt hallani a kérdést: Vajon én az isteni áldás hordozója vagyok-e? Magammal viszem ezt a kérdést a hétköznapjaimba, valamint a szentségimádási órákat, szentmiséket és a sok-sok mosolygós, könnyes, boldog arcot.”
A tanítás fontos része volt a családtagok közötti kiengesztelődés, amelyre egy másik jelenlévő tért ki. A legfontosabb felismerés számára ezen a hétvégén az volt, hogy elsősorban meg kell tudjon bocsátani önmagának, majd utána a családtagjainak és elhunyt elődeinek. A napról napra intenzívebbé váló imák révén egyre mélyebben élte át az ima gyógyító hatásának erejét. A tanúságtételek ragadták meg, különösen azok, amelyek a csodás módon fogant vagy született gyermekekről szóltak. Sok áldással és kegyelemmel teli hétvége volt ez számára.
Egy olyan résztvevő is megosztotta gondolatait, aki már másodjára vett részt Mijo Barada lelkigyakorlaton. Megérintette őt az a kifejezés, hogy „alvó keresztények” vagyunk. Az égbe nem a lusták mennek be, hanem azok, akik jól dolgoznak az Úr szőlőjében.
Megható volt átélni az imádkozó és szolgáló egyház lelkületét, amely közege tud lenni a sebek, a családfák sebei gyógyulásának is.
Hálásak vagyunk a szervezőknek a háttérben végzett munkáért, az énekkar szolgálatáért, a több mint hétszáz ember részvételéért, a szentségeket szeretettel kiszolgáltató papjainkért és természetesen Mijo Baradáért.
Oláh Ferenc és Enikő
