Ötvenegy kis- és általános iskolás gyerek vett részt kilenc felnőtt kíséretében a Kolozsvártól nem messzi kis faluban, Bogártelkén az Én vagyok az élet kenyere (Jn 6, 35) mottóval szervezett táborban. A szervezők az előző évek szerint idén is tematikus hetet készítettek elő, amely a mindennapi kenyérre, valamint az oltáriszentségre volt hivatott reflektálni.
A kolozsvári Szent Mihály plébánia sikeres hittantáborának harmadik kiadását szervezték meg a plébánia papjai, hitoktatói és önkéntes segítségei június 16-20. között. A szeszélyes és kiszámíthatatlan időjárás ellenére is sikerült eseménydúsan és vidáman eltölteni ezt a pár napot. A Piarista templom Szentháromság-búcsús miséjével indult a program, majd vonattal indultunk a helyszínre. A tábor koncepciójához ragaszkodva a napközi foglalkozások is mind a kenyér témáját járták körül. A gyerekek öt csoportba osztva vettek részt forgó-színpad módszerrel a foglalkozásokon, és megismerkedhettek a kenyér elkészültének hosszas, fáradsággal teli folyamatával. Imádkoztunk, tornáztunk, énekeket tanultunk, nem maradt el a szentmise, és volt tábortűz, készítettünk tábori zászlót is.
A legkiemelkedőbb program a kedd délutáni kenyérsütés volt a szomszédos faluban, Inaktelkén. Ott maguk a gyerekek gyúrhatták, dagaszthatták meg a kenyér tésztáját. Leírhatatlan az az íz, amelyet a frissen sült, tápláló kenyér adott azon a napon, amelybe mindenki beletette szívét-lelkét. Inaktelkén, amíg a kenyér sült a kemencében, a gyerekek kis néprajzkutatókká váltak, hiszen a csoportok útra keltek, hogy a falu sajátos népszokásait kutassák fel.
Minden egyes feladathoz, amit a tábor négy napja alatt teljesíteni kellett, kreativitásra és csapatmunkára volt szükségük, majd mindig be kellett mutatniuk eredményeiket társaiknak. A tábor az Úrnapi szentmisével és körmenettel zárult a főtéri Szent Mihály templomban.
Sok mókát, kacagást és önfeledt pillanatot élhettünk át, mégis a legnagyobb érdeme egy ilyen jellegű hittantábornak, hogy a gyerekek megtapasztalják, milyen a közösségi élet, ahol szükség van a szeretetre, a toleranciára. Kiváló alkalom egy ilyen tábor, hogy megtanulhassák, hogy bár együtt élni emberekkel nem könnyű, de sok szeretettel és egymásrafigyeléssel áldássá válhatunk egymás számára.
A búzaszemek útja hosszú és áldozatokkal teli, amíg az asztalunkra kerül kenyér formájában. Ugyanilyen hosszú és áldozatos munka a közösségformálás is, de értéke felbecsülhetetlen.
László Zsolt
