A világ nem arról ismeri fel a jó keresztényt, hogy rendszeresen templomba jár, ugyanis a cselekvő szeretet a Krisztus-követés lényege – hangzott el ma a székelyudvarhelyi Márton Áron téren, ahol a főesperesi kerület úrnapi búcsúját ünnepelték. A környék településeiről és a város plébániáiról idén is keresztaljával érkeztek közös ünneplésre a hívek és a kerület papsága.
Az ünnepség kezdetén megemlékeztek Isten szolgája, Márton Áronról, aki hetven évvel ezelőtt mutatott be szentmisét a város főterén. Aznap egy jóakaratú híve közölte a püspökkel, hogy a Szekuritáté az elfogására készül. Derzsy András tiszteletbeli főgondnok elmondta, Sztojka Ferenc, Márton Áron sofőrje megkérte testvérét, Károlyt, hogy segítsen valahogy kikerülni a titkosrendőrséget. Két autó indult akkor Székelyudvarhelyről, az egyik kerülőúton vitte a püspököt, a másik jármű egyenes úton haladt egy Márton Áronhoz hasonló kinézetű pappal az egyik ülésen. S bár sikerült kikerülni akkor a Szekuritáté embereit, napok múlva végül letartóztatták a püspököt. Székelyudvarhelyen végződött tehát Erdély nagy püspökének főpásztori körútja a bebörtönzése előtt.
„Kérjük az Oltáriszentségben rejtőző Krisztust, hogy Márton Áron püspökünket minél előbb a boldogok között tisztelhessük” – kérte a híveket a tiszteletbeli főgondnok.
A főcelebráns, Jakubinyi György gyulafehérvári érsek, a szentmise előtt megáldott két új körmeneti zászlót.
Az ünnep szónoka, a megszentelt élet intézményeivel megbízott érseki helynök, P. Urbán Erik OFM ferences tartományfőnök Csíksomlyóról szentbeszédében így fogalmazott: „Krisztus 33 éves földi élete során egyetlen alkalommal mutatta meg magát istensége teljes fényében a megdicsőülés hegyén, amelyet közismerten Urunk színeváltozásának nevezünk. Máskor egyszerű, szürke vándorként járta be Izraelt és tanította az embereket. Ugyanez mondható el, immár kétezer éves földi köztünk lakásával kapcsolatban is. Az oltárszekrény magányában él észrevétlenül, csendben, szerényen, csak a szeretete sugárzik állandóan felénk. De minden évben egy napra felragyog isteni dicsősége. Kilép a tabernákulum csendjéből, ahol lehet, még a templomok csendjéből is, falvak utcáin, városok főterein fényben, dicsőségben, emberek szeretetétől övezetten felragyog a köztünk élő Krisztus”.
Hozzátette, a hagyományhoz való ragaszkodásunkról csak akkor derül ki, hogy mennyire élő, mennyire épül Isten szavára, amikor kellemetlen helyzetbe kerülünk, de nem sajnáljuk az időt Istentől és a közösségtől, hogy jelenlétünkkel gazdagítsunk, formáljunk, élővé tegyünk egy gazdag örökséget, amely stabilitást ad identitásunknak.
„Az öröm és a boldogság mellett életünknek a bánat és a kétségbeesés is része. Néha úgy szeretnénk járni, mint Illés próféta: hagyjon az Isten magamra, ne kérjen tőlem semmit, ne bízzon rám semmit, hagyja, hogy feküdjek le és jobb lenne fel sem kelni. Isten azonban gondoskodik a táplálékról, hogy az embere eljusson Hóreb hegyéhez, beteljesítse a küldetését, hivatását és találkozzon Istennel. Sokszor elmenekülnénk egy-egy helyzetből, de Isten erőt add nekünk az oltáriszentségben, hogy bírni fogjuk, a lelkünk úgy megerősödik, hogy testünk vállalni fogja a küldetést” – mondta a ferences tartományfőnök.
Kérte a híveket, hogy minden hétből, azaz 168 órából 1 órát ajándékozzunk Istennek, csendesen imádkozva az oltáriszentség előtt imában. Ha mindenki tartaná magát ehhez, megváltozna a társadalom, hiszen az eucharisztia előtt elcsendesedve, Istent imádva az embert eltölti a béke, a nyugalom, és Krisztus erényei lassan betöltik a lelkünket. Hozzáfűzte: az imák során minden hívő lelkiekben eggyé válhat.
„A gyűlölettől hangos, acsarkodó világunkban, hogyan szembesülünk az evangéliumban megfogalmazott kívánalommal? Vajon miről ismeri meg a világ, hogy Krisztus követői vagyunk? Csak a szavainkból, és abból, hogy jó esetben vasárnap szentmisén veszünk részt? És a hétköznapokban hol marad a cselekvő szeretet? Ezek azok a kérdések, amelyekkel minden felelősségteljesen gondolkodó felnőtt kereszténynek szembesülnie kell, meg kell válaszolnia, s eszerint kell alakítania sorsát, sorsunkat. Szeressünk, bízzunk, csodáljunk kézzelfoghatóan” – hangoztatta prédikációjában Urbán Erik.
A város főterén, a négy égtáj irányában elhelyezett oltároknál imádkozó búcsús körmenetet a hagyományokhoz hűen idén is a zetelaki keresztalja vezette. Az ünnepséget a Szent Miklós-plébánia Musica Sacra és a Kis Szent Teréz-plébánia Laudate kórusa tette hangzatosabbá Székely István karnagy és Ambrus László kántor vezényletével, valamint Lászlóffy Endre és Pap Zoltán kíséretével.
Mátyás Károly főesperes a szentmise végén köszöntötte az érseket pappá szentelésének ötvenedik évfordulója alkalmából. Jakubinyi György, a hivatások évének apropóján felhívta a figyelmet az Erdélyre és egész Európára vonatkozó paphiányra: egyharmadára csökkent a papnak készülők száma a szemináriumban harminc év alatt. Az érsek arra kérte a híveket, hogy imádkozzanak a papi hivatásért, illetve, hogy az elhívást érzők teljesítsék az Úr mindig időszerű hívását.
