Három embert jelölt ki Jakubinyi György érsek a főegyházmegye részéről, akik a csíksomlyói pápalátogatás főszervezői lettek. Ezek egyike, koordinációs vezetőként, majd a „mag” irányítójaként Sajgó Balázs lelkipásztor, a Caritas lelki igazgatója. Találkozásokban volt része, kisebb és nagyobb csodákban.
A liturgia megszervezésére, a sajtóbizottság kialakítására és a koordinálásra három embert kért fel az érsek, ők másokat állítottak maguk mellé, hogy aztán e számok egyre inkább gyarapodjanak. Sajgó Balázs azt mondja, nagy élmény volt megtapasztalni, miként vállalják a megszólítottak munkájuk mellett a plusz feladatot, nem várva érte honoráriumot, az ügyért fogva össze. Azt állítja, olyan is volt, akiről utólag tudta meg, tevékenykedik, de nem is az volt a fontos, kiről tud, hanem hogy sokan járnak együtt az úton egyháziak, hívek egyaránt.
„Ami keresztként jött, – és ezt nem negatívumként mondom – hogy kapsz egy megbízatást, felelősséget kapsz vele, de hatalom nélkül. Mert ahhoz, hogy embereket egy szervezőcsapatba összehívjál, kell ígérned nekik a mai világban. Én nem ígérhettem jutalompénzt, mégis jöttek, önkéntesen. Akárhányan jöttek, akiket még nem is sikerült összeszámolni, pedig fontos, mert szeretnénk nekik megköszönni.”
Együtt járni az utat
A kinevezés után, látva, hogy a feladat nagyobb a sejtettnél, fogalomtisztázás miatt fordult az érsekhez. Látva, hogy ő határozott, nem kereste a visszautat. Azt mondja, úgy járt, mint az igazgató, akinek nem volt kedve iskolába menni, aztán rájött, hogy ő az iskolaigazgató, s akkor már menni kellett.
„Nehezen éltem meg az első egy hónapot, és egyszer csak kezdett ez átfordulni, kezdtem szeretni, kezdtük együtt járni az utat. Azt vettem észre, hogy én ebben a munkában nem vagyok egyedül, ki hol éri, ott segít. Rengeteg sok jó emberrel találkoztam. Igaza volt a helynök úrnak, amikor azt mondta nekem, azért fogok hálás lenni a végén, hogy a találkozások által megtudod: ki az, akire a továbbiakban számíthatsz. Olyan feladat ez, ami kijózanít, mert az emberek hirtelen, feszültségben másként reagálnak, és ekkor az igazi arcukat mutatják meg.”
Akihez kétszer jött a pápa
Lelkipásztorként, lelki igazgatóként nem állt hozzá közel a diplomáciai protokoll, az államfői látogatások biztonsági intézkedései. Az egyházi protokollt ismerte, a többi iskoláját ki kellett járnia, azt mondja, ez egy jó szervezői kurzus volt számára. Az állami szervekkel, a magyarországi politikummal való kapcsolattartás is a feladat része volt.
„Ez az alkalom nagyon sok tapasztalatot hozott, amelynek a gyümölcseit csak ezután fogom megismerni. Emberileg már érzem a hasznát: sikerült találkoznom a politikusok mögötti emberekkel, emberséggel, de megtapasztalhattam azt is, mennyire esendőek ők is, viszont ez nyilván nem csak a politikusokra igaz.”
Akinek ekkora a feladata, az bőségesen élhet meg kegyelmi pillanatokat, kisebb-nagyobb csodákat, akár egyedi találkozási lehetőségek is juthatnak neki.
„Ha nagy csodára gondolok, akkor az maga a pápalátogatás volt. Kicsi csodák pedig szinte naponta történtek. Onnan kezdve, hogy nem vagy egyedül ebben a hihetetlenül felelősségteljes munkában, egészen a félelmek eloszlásáig. Két hónapja lehetett, hogy volt egy álmom: jött a pápa, találkoztunk és elment. Ez után sokkal könnyedebben vettem az életet, megszűnt a teher, az aggodalom. A Szentírásban is sok helyen van ilyen, hogy a vívódó embernek van egy álma, és az másnaptól más emberré teszi őt. Nekem ez az álom a biztonságot, a nyugalmat hozta. Az utolsó hat hét, amiről azt mondták, az lesz a legnehezebb, – valóban nem volt könnyű – de a hozzá való viszonyulásom lett sokkal könnyebb. Csodálkoztak is, hogy mosolygok. Ez a csoda, mert azt, hogy jöttek az emberek nem csodaként, hanem ajándékként éltem meg: tudtam, van ennyi jó ember.”
Hiteles találkozásaink
A Gyulafehérvári Caritas több mindent is nyert azáltal, hogy részt vett a pápalátogatás szervezésében, hogy a Jakab Antal házba betért Ferenc pápa, az alkalomra megújult az ingatlan.
„A külső megújulást egy belső megújulás fogja követni a lelkekben, hiszem és tervezem. Láttam a munkatársakon, hogy a találkozás megérintette őket. Láttam az örömkönnyeket, a meghatódottságot, és azon gondolkodtam el, hogy tényleg csak akkor tudunk meghatódni, ha eljön a pápa? Jó, hogy van bennünk egy igény, és ebből nőhet ki az, amikor egy egyszerű emberrel való találkozás is élménnyé lesz számunkra, meghatódunk nagyságától. Tovább kell építenünk a hitmegerősítő találkozásokat. A lelkek mélyén ott van a hit, és azt egy kézfogás is ki tudja váltani, meg tudja erősíteni, így lesznek hitelesek a találkozásaink.”
Háttérben maradni
Utólag Sajgó Balázs úgy véli, a felelősség hatalom nélkül egy próbatétel volt: tud-e úgy élni vele, hogy június másodikán is szembenézhessen az emberekkel, feszültségek nélkül, együtt haladhassanak tovább az úton.
„Feladatom az volt, hogy bár nem tudom, melyik munkatársam mit tesz, de én bízzak meg az emberben. Amikor jöttek kérdéssel, hogy jó-e a munka, amit végez, rendszeresen az volt a válaszom, hogy ha te csinálod, biztosan jó. Ez a bizalom volt a legfontosabb. Én száz százalékban bízom az emberekben, és ők ezt érzik.” Az is tudatossá vált számára, hogy a vezető ember akkor cselekszik jól, ha igyekszik mindegyre a háttérbe kerülni addig, amíg láthatatlanná válik.
„Nehogy félreértsék, nem vagyok én pápaellenes, ő első az egyenlők között, nagy lelki mester lehet, de nem helyezem az Isten elé. Ferenc pápa sem főnök, hite és hatalma van, mégsem kérkedik vele, közvetlensége hozza közel az emberekhez. Aki vele találkozik, megérzi: találkozott egy emberrel. Háttérben maradni isteni tulajdonság, az Atya nagyon jól csinálja, küldi a Fiút egy időre, majd küldi a Lelket. De a láthatatlan is ott van az emberek között. Aki érzékeny rá, találkozhat vele.”
Balázs Katalin, Gyulafehérvári Caritas
