„Közösségben lenni jó nekünk, mert igyekszünk egymást nemcsak ebben az életben segíteni, de támaszai lenni egymásnak az örök életre való felkészülésben is” – vallják a Kolozsvári Ferences Családos Csoport vezetői. A soha el nem mulasztott segítségnyújtással, házaspárok, apák, édesanyák, kamaszok lelki programjaival, az egymás mellé költözéssel, a természet védelmével töretlenül őrzik a ferences lelkiséget.
Kik, mikor és milyen indíttatásból alapították a kolozsvári ferences templom környezetében a Kolozsvári Ferences Családos Csoportot?
A Kolozsvári Ferences Családos Csoport az egykori Ferences Ifjúsági Csoportból alakult, amelyet a rendszerváltás után Anka Márta ferences világi rendi tanárnő toborzott az akkori 14-15 éves kamaszokból annak reményében, hogy így újjáéledhet a kiskordás mozgalom, és az később utánpótlás lehet a Ferences Világi Rend számára. Péntek esti találkozók, zarándoklatok, lelkigyakorlatok, ifjúsági találkozók alkalmával mélyült a ferencesség a fiatalok lelkében, és a 2000-es évek elején a Koloszváron szolgáló Bőjte Mihály atyának nagy szerepe volt abban, hogy ez a közösség megmaradt a ferences lelkiségben, miközben ifjúsági csoportból családos csoporttá alakult.
Milyen tevékenységek zajlottak a közösség „hőskorában”?
Az ifjúsági csoportból családos csoporttá való átalakulás a Bőjte Mihály atya és a már házasságot kötött párok által vezetett jegyesoktatásokkal kezdődött, majd ezek a találkozók később rendszeres hétfői családos találkozókká váltak az addig hagyományos pénteki találkozók mellett. A hétfői jegyesoktatási témákat idővel felváltották a már gyakorlatban megélt házassággal kapcsolatban felmerülő problémák megbeszélése, majd az aktuálissá váló gyerekneveléshez kötődő témák. Amikor a „saját” jegyespárjaink kifogytak, a csoport más jegyespárok oktatását is vállalta, ami a csoporthoz tartozó házaspárok számára mindenképpen építő és gazdagító volt, remélhetőleg a jegyespárok számára is. A pénteki találkozók pedig továbbra is megmaradtak ferences témák megbeszélésére, szentírásolvasásra.
2005 óta évente megrendezzük az egyre bővülő gyereklétszámú családos tábort, amelyre kezdetben a kőrösbányai ferences kolostorban került sor, majd Szovátán, később a székelyudvarhelyi ferences kolostorban, ahol több éven keresztül rendszeresen visszatérő vendégek lehettünk.
A csoport megalakulásának idejétől és kezdeti célkitűzéseihez képest milyen változások mentek végbe az évtizedek folyamán?
Mindig fontos volt a csoport tagjai számára a közösen eltöltött idő, és ez az igény ma is megvan, de a gyerekek növekedésével, a családok programjainak bonyolultabbá válásával egyre nehézkesebbé válik a rendszeres találkozás. Míg nagyobb gyermekeink saját táborokban vesznek részt, – ilyen például az Assisi Szent Ferenc Iskolája, a cserkésztábor – a családos tábor mellett igény van az évente megrendezett lány-asszony hétvégére, amelynek a dési ferences kolostor ad otthont, a fiú-férfi találkozóra minél természetközelibb helyszínen, illetve a párkapcsolati hétvégékre. A rendszeres heti két találkozásból a napi rutin mellett mára már csak heti egy találkozást sikerül összehozni.
Hogyan tudják megélni a világban Szent Ferenc lelkiségét, milyen kihívásokkal szembesülnek e téren?
A ferences egyszerűséget minden család próbálja megélni a hétköznapokban, a családi és közös ünnepekben, például keresztelők, elsőáldozások alkalmával egymást segítve, konkrétan akár egy tepsi süteménnyel, egy tál étellel, és a közös ajándéknak sem a mérete a fontos, hanem az, hogy az ünnepelt érezze, jó neki egy megtartó közösség tagjának lenni. Jó példa erre, hogy egy 14 éves fiú azért szerette volna közösségben megülni a szülinapját, hogy elénekeljük neki közösen az Ároni áldást.
Emellett a tisztaság megélése a házastársi kapcsolatban is fontos, és ezt próbáljuk a gyermekeinknek is átadni, illetve Szent Ferenc természet iránti érzékenysége számunkra szintén követendő példa. Azon vagyunk, és gyermekeinket is arra neveljük, hogy kíméljük és óvjuk a természetet: szelektív hulladékgyűjtést szervezünk, rendszeresen járjuk a természetet, takarítjuk az erdőt.
Napi problémáik megoldásában miben és mennyit segít a ferences családos csoport tagja lenni?
Segítség számunkra, ha egymással megoszthatjuk gondjainkat, de konkrét segítség lehet, ha szükség esetén egymás gyermekeire vigyázunk. Anyagi segítséget jelent az, hogy a nagyobb gyerekektől megörökölt ruhák, babakocsik, kiságyak körbejárnak. A ferences kolostor biztosítja a helyszínt heti találkozóinknak és különleges ünnepeinknek, a keresztelőknek, az elsőáldozásoknak is. A ferences atyák támogatása nélkül a közösségünk sokkal szegényebb lenne, jelenlétük megerősítő és megtartó erővel bír számunkra. Az ő segítségükkel sikerült az elmúlt időszakban a közösségünk által használt termek felújításához, felszereléséhez, illetve különböző programokhoz támogatást szerezni a Bethlen Gábor Alap által kiírt pályázati lehetőségeken keresztül.
A csoporthoz tartozó több család egy Kolozsvár melletti faluban, Kajántóban vásárolt telket, hogy ott egymáshoz közel építsék fel házaikat. Honnan jött az ötlet a „Kajántó” projektre, vagyis az egymás mellett élésre, miért tartják ezt fontosnak, és mit várnak ettől a jövőre nézve?
A „jó nekünk együtt lenni” érzéséből fakadt az együtt lakás gondolata. Régen a közös ház, közös tömbház gondolata egy közös telek megvásárlásában valósult meg a kajántói egyházközség és Jakab Gábor plébános úr támogatásával. Majd lehetőség szerint ki lakóházat, ki hétvégi házat, ki lakókocsit húzott fel a telkére, és ott van a közös filagória, amelyen minden évben dolgozunk egy kicsit, és így a kajántói projekt évről évre folyamatosan alakul. Azt mondják, az ember nem válogathatja meg a szomszédságát. A mi estünk azonban felülírja ezt a mondást, és ennek a ténynek számos pozitív hatását tapasztaljuk: mindig számíthatunk egymásra, ha segítségre szorulunk, ha gyerekeinket iskolába kell vinni vagy hozni, és a gyerekeinknek mindig van játszótársuk. Közelebb vagyunk a természethez, a gyermekek többet vannak a szabad levegőn, az erdő, mező pedig számos testi-lelki táplálékot kínál: gyógynövényeket, szedret, gombát, Isten közelségét. A kiöregedő kajántói katolikus közösség számára családjaink reményt jelentenek, hogy a templom nem marad üresen, a magyar közösség gyarapszik, és van, lesz, aki gondját viselje a templomnak, a temetőnek.
Ha tömören össze kellene foglalniuk, hogyan fogalmaznák meg a családos csoport hitvallását?
A Közösségben áldás, békesség jelmondat illik legjobban a csoportunkra, amely nem létezne, ha nem lenne rajta Isten áldása. A tagok mindig is nyitottak és befogadóak voltak mások és egymás iránt, és ezt is az áldás szóval lehet a legjobban leírni: Isten áldását közvetíteni mások számára, áldás lenni mások számára. Közösségünk tagjaiként számtalanszor megtapasztaljuk, hogy burokban élünk, közösségünk a békesség szigetét jelenti, és nem azért, mintha nem lenne közöttünk vita és nézeteltérés, mert időnként ilyen is adódik, de igyekszünk megtalálni, mi az, ami összeköt bennünket, megtalálni a békesség forrását, és ezt a békességet közvetíteni mások felé is. Közösségben lenni jó nekünk, mert igyekszünk egymást nemcsak ebben az életben segíteni, de támaszai lenni egymásnak az örök életre való felkészülésben is, hogy az üdvösség felé vezető úton felismerjük az igazi értékeket, és ezáltal minél közelebb kerüljünk Istenhez.
Borsodi L. Lászlóferences sajtóreferens
