Időskorban vagy betegséggel küzdve gyakrabban gondolunk arra, hogy milyen lehetőségeket hagytunk ki az életünk során. Az ember ilyenkor átgondolhatja élete történetét, de néha életünk utolsó szakasza a pótolás esélyét is jelentheti – hívja fel a figyelmet Plesek Zoltán Ákos pszichoterapeuta, pszichológus.
Minden ember számára félelmet is hordoz, amikor arra gondol, hogy egyszer ő is meg fog halni, de a szeretteink, hozzátartozóink elvesztése is hasonló érzést kelthet mindenkiben, az erős hitünk ellenére is. A görög filozófusok érdekes módon közelítik meg a témát: amikor az ókorban az isteneikről gondolkodtak, kihangsúlyozták a legfontosabb különbséget a halandó emberek és az olümposzi istenek sorsa között: az ókoriak felfogása szerint a görög isteneknek éppen a halál, az elmúlás lehetősége hiányzott – mondta el Plesek Zoltán Ákos pszichológus. A halandót ugyanis felelőssé teszi, hogy tudja, az életben esélye csak egy adott ideig van bármire, például családot alapítani, gyermeket vállalni, alkotni, dolgozni.
Eljön az elmaradt mondanivaló ideje
Az ember élete, bizonyos lehetőségeket tekintve, a kor előrehaladtával lépésről lépésre beszűkül. A görög filozófusok úgy látták, hogy az istenek életében nincs jelen ez a nyomás, ez az előremozdító, motiváló erő, miközben az ember többször is felteszi magában a kérdést: mi van akkor, ha valamit nem sikerül időben valóra váltani, mi van akkor, ha lejár az időm.
„Bármilyen fájdalmasak a veszteségeink életünk során, a senkit el nem kerülő vég gondolata, lehetősége arra ösztönöz minket, hogy haladjunk előre, tegyünk a terveink beteljesítéséért, akkor is, ha nehéz, ha kockázatos, ha megvan a veszélye annak, hogy belerokkanok vagy lelkileg megvisel. De ha elmulasztom az adott lehetőséget, akkor jobb, ha tudom, nem biztos, hogy megadatik még egy ugyanilyen esély az életben” – fejtette ki a pszichoterapeuta. Hozzátette, az időskorúak vagy betegek, akik már érzik, hogy közelednek a halálhoz, még az élet utolsó szakaszában is megélhetnek egy hatalmas motivációs erőt: éppen a vég közeledte miatt elkezdhetnek figyelni azokra a dolgokra, amiket lehetőségeik, képességeik mentén még teljesíthetnek: legyen szó a családdal való kapcsolatról, új idő teremtéséről – amit az Istennel és a világgal való kapcsolatra szánhatunk –, vagy a még elmaradt mondanivaló közléséről.
A zárás felé közeledve az elengedés helyett figyelhetünk értékekre is, amelyeket életünk utolsó szakaszában előtérbe helyezünk, és erre az értékrendszerre koncentrálva komoly eredményeket is elérhetünk. Életünk éveiben a veszteségeink még fájdalmasabbak, a választások nehezebbek vagy éppen egyszerűbbek az időhiány miatt, viszont még mindig jelentenek lehetőséget. Az egyetlen rossz döntés az lehet, ha valaki ilyen élethelyzetben nem tud dönteni.
Van még egy lehetőség
„Søren Kierkegaard a Félelem és reszketés című könyvében Ábrahám és Izsák történetének több, elmélyített változatát is az olvasó elé tárja: a keresztény filozófus újragondolja Ábrahám élettörténetét, amikor Isten próbára teszi azzal a paranccsal, hogy áldozza fel a fiát. Bár nagyon árnyalt, bonyolult a négy történet, egyetlen dolog azonban közös bennük: Ábrahám bárhogy próbál közelíteni ehhez a négy esethez, valamely értéket választva, – akár az Isten iránti hűségét és következetességét, amit egész életén keresztül követett, akár a gyermeke iránti szeretetet, akár az élet iránti tiszteletet, akár az alázatosságot – szem elől téveszt egy másik értéket, azzal szembesül, hogy emberként egy ilyen hatalmas feladat meghaladja a képességeit. Ha valamilyen érték mellett mereven kiállunk, egy másikat elveszíthetünk” – fejtette ki a terapeuta. Fiatalabb korú hozzátartozóként tudatosítanunk kell, hogy egy halálra készülődő ember, amikor átgondolja az életét, természetes, hogy megéli az elvesztett lehetőségek fájdalmát: ha ezt a fiatalabb tiszteli és elfogadja, azaz tiszteli a másik életét és döntéseit, megkönnyíti a lassan távozásra készülő megmaradt hónapjait, éveit.
A pszichológus ugyanakkor leszögezte, az életlehetőségek bár beszűkülnek a halálhoz közeledve, de ez új szemléletmódot teremt arra, hogy életünk feladatait újragondoljuk, újraértelmezzük és esetleg cselekedjünk. Nem biztos, hogy minden sikerülni fog, de van még lehetőségünk arra, hogy válasszunk, cselekedjünk. Életünk utolsó szakasza tehát nem csak a véglegességet, az elmulasztott esélyeket kell, hogy jelentse, hanem a még megmaradt lehetőségekre való összpontosítást is.
