EVANGÉLIUM
Abban az időben Jézus ezt mondta tanítványainak: „Juhaim hallgatnak szavamra. Ismerem őket, és ők követnek engem. Örök életet adok nekik, nem vesznek el soha, és senki nem ragadja ki őket kezemből.
Atyám, aki nekem adta őket, nagyobb mindenkinél: Atyám kezéből nem ragadhat ki senki semmit. Én és az Atya egy vagyunk.” (Jn 10,27-30)
Tigris! Tigris! éjszakánk / Erdejében sárga láng, / Mely örök kéz szabta rád / Rettentő szimmetriád? // Milyen katlan, mily egek / Mélyén gyúlt ki a szemed? / Szárnyra mily harc hőse kelt, / Aki e tűzhöz nyúlni mert?
W. Blake Tigris című verséből származik a fenti idézet. Első látásra úgy tűnhet, a költő csupán a ragadozó szépségét, fenségét írja le. Több jel is arra utal azonban, hogy itt jóval többről van szó, mint egy leíró versről. A kérdő mondatok halmozása arra enged következtetni, hogy a tigris veszélyes szépségének eredetét kutatja a szerző. A csodálat, amely az állat láttán a szemlélő tekintetében ébred, a teremtés titkához intéz kérdéseket. A kérdésekre azonban csupán egy nagyon távoli választ kapunk az utolsó előtti szakaszban: S amikor befejezett, / Mosolygott rád a mestered? / Te voltál, amire várt? / Aki a Bárányt, az csinált?
A kérdés, amely segíthet a válasz megtalálásában, így is hangozhatnék: hogyan lehetséges az, hogy ugyanannak a Mesternek a kezéből származik a tigris és a bárány, a létükben, természetükben egymástól ennyire különböző teremtmény?
A bárány szó két további szöveghez kapcsolja a Tigris című verset. Az egyik a Szentírás maga, főleg az Újszövetség, ahol a bárány maga Jézus Krisztus, aki elveszi a világ bűneit, és akinek vére árán nyertük el a megváltást. A „bárány” ugyanakkor egy másik Blake-vers címe, amely feltűnően sok hasonlóságot mutat az előbbivel. Lényeges különbség azonban, hogy itt maga a szerző ad választ a bárány eredetére:
Barikám, tudom ám, / Barikám, mondom ám: / A neve, mint a tiéd, / Vállalja Bárány nevét… A válasz tehát egyszerű: az alkotott téged is, a tigrist is, aki a Bárány nevét viseli. Ha a tigris eredete után kutatunk, nem igazán kapunk választ. Ha a bárány létére kérdezünk rá – nyilvánvaló a válasz.
A tigris mindazt jelképezi, ami gonosz, rossz, erőszakos, vad – ami értelmetlen az életünkben. A bárány a szelídséget, a jóságot, a békét és megváltást jeleníti meg. A bárány értelem és út ott, ahol a tigris értelmetlenség és szakadék.
A vers kulcsát a kétszer említett „rettentő szimmetria” adja. Valahányszor életünkben fontos döntést kell meghoznunk, ez a rettentő szimmetria tárul elénk. Azt kérdezzük, melyik útnak van értelme, melyik az igazi, melyik vezet tovább. Kissé hasonlít ez a helyzet a tigris bundájának csíkozott mintázatához, amelyben nem egyértelmű, hogy sárga alapon fekete vagy fekete alapon sárga csíkok vannak. A rettentő szimmetria a felszínen sorakozó lehetőségek sorát hivatott elénk tárni. Ezek a lehetőségek, amelyek közül választanunk kell, nem mindig árulják el, hogy jót vagy rosszat választunk.
A gonoszság állandóan befesti a jót, az erőszak mindig megtöri a szelídséget, az értelmetlenség gyakran feltör az értelem világában, a halál pedig mindig ott van az életben. Ez a kettősség figyelmeztet bennünket a Tigris jelenlétére a Bárány mellett. A jóság, a szelídség, az élet – értelemmel telt valóságok, hiszen a Bárány áll mögöttük. A gonoszság, az erőszak, a hazugság és halál értelmetlenek, hisz a Tigrisből származnak. Az életünk rettentő szimmetriáját a Bárány töri meg: Jézus Krisztus, aki nem más, mint a Logos – a mindennek értelmet adó, a mindenség mögötti eredetet feltáró Megváltó.
A hivatások vasárnapján sokunkban felötlik a rettentő szimmetriával való találkozás. Talán újra átgondoljuk, mit is kell választanunk, mit is választottunk életünkkel. Jó tudni azonban, hogy minket a Bárány hívott meg, akinél ott van létünk eredete is, de aki jövőt és értelmet adhat életünknek.
László István kolozsvári segédlelkész
Megjelent a Vasárnap május 12-i számában
