Laczkó Vass Róbert színművész és Szép András zongorista közreműködéséből már sok szép, torokszorító, felemelő, elgondolkodtató előadás született. Május 4-én Kolozsváron a Vallásszabadság Házának patinás, történelmi falai közt ismét örülhetett a közönség e kettős művészi teljesítményének, és különösen is megdobogtatta a kolozsváriak szívét, hogy a szerzői- és előadóest a Kolozsvár-film címet viselte.
Jeles alkotóknak a kincses városról írt versei vezettek végig a régi, de megújulásra is képes helyszínen, a városon, amely képes befogadni, megújítani, szerelemre indítani, büszkeségre sarkallni. Áprily Lajos, Bajor Andor, Balla Zsófia, Dsida Jenő, Egyed Emese, Kányádi Sándor, Király László, Kun Árpád, Lászlóffy Csaba, Molnos Lajos, Orbán János Dénes, Papp Attila Zsolt, Szálinger Balázs, Szántai János, Szilágyi Domokos, Szőcs Géza – hosszú a műsorban megszólaltatottak névsora, örvendetes, meglepő, zavarba ejtő, hogy ennyien, nem is mind Kolozsváron élők merítettek ihletet a város múltjából, jelenéből, hangulatából.
Az est kiindulópontja, címe Janovics Jenő munkásságából ihletődött: Kolozsvár és a némafilm világa a művészi teljesítmény egy olyan pillanata, ami, ha továbbfejlődhetett volna, ha a történelem, mint errefelé oly sokszor, nem szól közbe, olyan sikertörténet is lehetett volna, aminek nyomán ma Kolozsvár sokkal markánsabban lenne jelen Európa, s a világ művészeti térképén. Ahogy az alkotók fogalmaztak: „sejteni sem tudjuk, hová fejlődhetett volna ez a sikertörténet, ha nem fojtja meg a 20. század züllesztő balkáni légköre”.
Laczkó Vass Róbert kérdésünkre elmondta, a korábban elkészült és már bemutatott műsor mostani előadásának apropóját többek között az is adta, hogy Kolozsvár szimbólum, az összeállítás pedig az elmúlt száz évről szól, ez tehát egy sajátos „centenáriumi” megközelítés, amelyben „a színe mellett a fonákja is megmutatkozik”. Elmondta, ezért döntöttek úgy, hogy a műsort előveszik és újra játsszák, remélhetőleg hosszabb távon, akár 2020-ban is.
A Vallásszabadság Házába egyébként nagyon tudatoson tervezett programsorozatot álmodtak a szervezők, ahová a Kolozsvár-film kiválóan illeszkedik: alkalmas a helyszín, olyan a tér, amelyet itt birtokba tudnak venni a művészek, amely ihletett környezetet biztosít, a történelmi hangulat és nagyszerű akusztikai feltételek együttesen vannak jelen. Mit tehetünk ehhez hozzá azon túl, hogy gratulálunk az ötlethez, a kivitelezéshez, a művészeknek a művészi teljesítményhez? Talán csak annyit, hogy reméljük, Kolozsváron katolikus környezetben is meg tudjuk teremteni azt a feltétel-együttest, ami ilyen átgondoltan mutatja meg a kincses város kulturális teljesítményei közt a katolikus színt, szólaltatja meg a város katolikus múltját-jelenét-jövőjét is.
