Húsvét utáni szerdán még ünnepi hangulatban gyűltek össze a zarándokok a Szent Péter-téren, hogy az általános kihallgatás során találkozzanak Ferenc pápával és hallgassák a tanítását. A szentatya ez alkalommal is a Miatyánk sorait értelmezte és a „Miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek” részt elemezte.
Katekézisében külön kiemelte a „miképpen” kötőszó jelentőségét, amely az isteni megbocsájtás függőleges szálát kapcsolja össze az embertársaink iránti kötelező megbocsájtás feladatával – tudósít a Vatican News. A kihallgatáson részt vett a magyar jezsuita rendtartomány 25 fős csoportja is, akik kedden, április 23-án a római Gesù templomban részt vettek Hiba György jezsuita diák diakónusszentelésén.
Minden igyekezetünk ellenére kegyelemre szorulunk
Ferenc pápa katekézise kezdetén arra utalt, hogy az ember mennyire adós az Isten színe előtt: mindent tőle kaptunk, a természet és a kegyelem rendjében. Isten nemcsak akarja a mi életünket, hanem szeret is bennünket. Nincs semmi helye az önhittségnek, amikor imára kulcsoljuk a kezünket. Az egyházban nem léteznek „self made man”, „maga-csinálta” emberek, mert mindnyájan adósok vagyunk az Isten felé. Identitásunk a megkapott javakból épül ki – állapította meg Ferenc pápa.
Aki imádkozik, megtanulja megköszönni a kegyelmet és kéri egyúttal Isten jóindulatát. De bárhogy is erőlködünk, mindvégig menthetetlenül adósok maradunk Isten színe előtt, mert adósságunkat soha nem tudjuk kiegyenlíteni. Ő végtelenül jobban szeret minket, mint ahogy mi tudjuk Őt szeretni. Még akkor is, ha életünkben elkötelezzük magunkat, hogy a keresztény szabályok szerint élünk, mindig marad valami, amiért bocsánatot kell kérnünk – hangsúlyozta a pápa, majd példaképpen a napi lustaságokra, a harag és neheztelés pillanataira utalt, amely megtölti a szívünket.
A szeretet szeretetért kiált
A Miatyánk imádságban az Úr megállhatott volna a bocsánatkérés első részénél, de ehelyett Jézus megtoldja azt és megerősíti egy másikkal, így ezek egységet alkotnak. Az isteni jóakarat függőleges viszonyát le kell fordítani a testvéreinkkel fenntartott kapcsolatainkba. Az Isten arra hív mindenkit, hogy legyen jó, amennyire tud. A fohász két részét a miképpen kötőszó „kérlelhetetlen kapcsolata” fogja egybe. Minden keresztény tudja, hogy létezik számára bűnbocsánat. Erre utal Jézus tanítása, aki Atyja irgalmasságáról beszél, hiszen Ő jobban örül egy megtérő bűnösnek, mint kilencvenkilenc igaznak. Semmi nyoma sincs az evangéliumokban annak, hogy Isten nem bocsájtja meg a bűneit annak, aki kész erre és kéri a visszafogadás ölelését.
Isten kegyelme bőséges és mindig elkötelező. Aki sokat kapott, annak sokat kell adnia. Az sem véletlen – mutatott rá a pápa –, hogy Máté evangéliumában a „hétszavú” Miatyánk imádság után az Úr rögtön a megbocsájtást hangsúlyozza: „Ha megbocsátjátok az embereknek, amit vétettek ellenetek, mennyei Atyátok is megbocsát nektek. De ha nem bocsáttok meg az embereknek, Atyátok sem bocsátja meg bűneiteket” (Mt 6-14). Szoros kapcsolat áll fenn Isten és az emberszeretet között. A szeretet szeretetért kiált, a megbocsájtás megbocsájtásért. Ugyanezt hangsúlyozza Máté a szívtelen szolga történetével, amelyben fenyegetően áll elénk a megbocsájtást ugyan elfogadó, de megbocsájtani nem tudó szolga alakja: „Így tesz mennyei Atyátok is veletek, ha mindegyiktek meg nem bocsát szívből felebarátjának” (Mt 18,35).
A rosszat a szeretet törvényével lehet megfékezni
Jézus beilleszti az emberi kapcsolatokba a megbocsátás erejét. Az életben az igazságosság nem old meg mindent. Főként ott, ahol gátat kell vetni a rossznak, amikor a köteles mértéken túl is szeretni kell azért, hogy kezdetét vegye a kegyelem története. A bosszúállásra hajlamos rosszat meg kell fékezni, és ezt a szeretet törvényével lehet megtenni. Isten mindenkinek megadja a kegyelmet, hogy a saját szeretettörténetét megírja, ami végül is egyszerű: egy ölelés, egy mosoly, de legvégső értelemben a megbocsájtás – zárta szerdai katekézisét Ferenc pápa.
P. Vértesaljai László SJ
