Nagyon szép a húsvét éjszakai szertartás. Az egész szertartás segít együtt ünnepelni Krisztus feltámadását, olyan módon, hogy megértjük: igazából az életről van szó, amely legyőzte a halált, amihez közünk van, hiszen mi is mindannyian élni akarunk, és azt akarjuk, hogy az életünk életnek nevezhető legyen. Látjuk az olvasmányokból és az evangéliumból, hogy az életet egész odaadással kell élni, nem csak úgy félig-meddig. A feltámadt Krisztus élete egész életünket be akarja tölteni, nemcsak annak bizonyos részleteit.
Megfigyelhetjük, hogy Krisztus feltámadása nem mindenkinek jelentett örömet. Nem kell feltétlenül Krisztus ellenségeire gondolnunk. Azoknak sem okozott örömet, akik közömbösen otthon maradtak, akik nem akartak Krisztusért kockáztatni. Azok viszont, akik elmennek a sírhoz, kockáztatnak: megverhetik őket, vagy elkergetik, esetleg szidalmazhatják. Az asszonyok, majd később az apostolok kockáztatnak. Azok, akik nem kockáztatnak, akik közömbösen, távolról figyelik az eseményeket, hitetlenek vagy közömbösek maradnak, nincs élet, nincs öröm bennük. A feltámadt Jézus életet hozott, de ezt az életet élni kell, és nemcsak távolról szemlélni. Aktívan bele kell kapcsolódnunk az Ő életébe és az Ő közösségének az életébe, akkor is, ha ez kockázattal jár. Ha ez nem történik meg, akkor az élet perifériájára fogunk szorulni, lehet, hogy gazdagon, talán híresen, de boldogtalanul.
Azok, akik nem kockáztatnak semmit, úgy tűnik, hogy távolmaradásukkal mentik a bőrüket, igazából mégis kockáztatnak valamit: az igazi életet. Nem tudják élni azt a nagy, igazi életet. Szent Pál apostol figyelmeztet egyik levelében: „Aki saját Fiát nem kímélte, hanem mindnyájunkért áldozatul adta, hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?!” (Rom 8,32). Értjük-e ezt, hogy mekkora örömmel mondja ezt Szent Pál apostol? Ő kockáztatott Jézus Krisztusért, sőt szenvedett is érte, de most tele van örömmel. Öregkorában is, a börtönből is tüzes leveleket ír, tele van élettel. Miért? Mert benne van az Élet, mert ő befogadta Jézus Krisztust. „Hogyne ajándékozna nekünk vele együtt mindent?”– ezt a „mindent” éli meg: mindent megkaptam Istenben, mindent megadott nekem az Úr, és én ettől boldog vagyok. Az Úristen mindent megadott nekünk, de azt mondja „vele együtt”, Fiával együtt, nem amellett és nem azon kívül. Ha kell nekem az Ő Fia, és ha én befogadom Őt az életembe, akkor Ő mindent megad.
Nem csupán arról van szó, hogy elhiszünk vagy elfogadunk egy igazságot, például Krisztus feltámadását. Ennél lényegesen többről van szó: nem csupán elhinni, hanem Őt magát befogadni kell. A Feltámadott ezt akarja velünk megtenni: nem kívülről akar tanítani minket, hanem bennünk akar élni, az életünkben, a sejtjeinkben, molekuláinkban, szívünkben, lelkünkben, és belülről akar minket formálni, vezetni, tanítani, azért, hogy igazi életünk legyen. Ő feltámadt, és azt akarja, hogy mi is mindannyian benne és vele a föltámadott életet éljük. Ámen.
