Horogkeresztet firkáltak Márton Áron portréjára

Közismert Márton Áron bátor kiállása a zsidók deportálása ellen, dokumentált tény, hogy nyilvánosan és hivatalosan szót emelt ez ügyben. Mégis március 12-én horogkereszttel bemocskolt portréjával találkoznak mindazok, akik Kolozsvár főterétől egy percre az Erdélyi Történeti Múzeum által szervezett szabadtéri fotógaléria képei közt sétálnak.

Bántó ez azért, mert a kép felirata is arról szól, hogy a püspök a zsidók védelmére kelt, bántó, mert egyetlen másik képet firkáltak össze az övén kívül, az pedig a kommunista diktátort ábrázolja, és bántó, mert napok óta ott ez a durva jel és senkinek a szervezők, hivatalosságok közül nem terjedt ki a figyelme arra, hogy onnan eltüntesse.

Márton Áron 1944. má­jus 18-án a ko­lozs­vá­ri Szent Mi­hály-temp­lom­ban papszentelési beszéde végén mondta:

„Értesültem, hogy híveim az egyházmegye legkeletibb határától kezdve mélységes megdöbbenéssel fogadták ismert személyiségek szabadságának korlátozásáról és bizonytalan sorsáról elterjedt híreket. Ugyanígy aggodalommal kísérték a zsidók ellen az utóbbi időkben végrehajtott intézkedéseket. Örömmel hallottam híveimnek ezt az erkölcsi felfogását, véleményét és ítéletét; és főpásztori büszkeséggel említem föl, mert ez egy széles tömegnek a felfogása, véleménye és ítélete, s egyúttal örvendetes jele annak, hogy az igazi katolikus szellem mélyen benne gyökerezik és ma is eleven erőként él népünk lelkében. Fiai a keleti határokon az embertelen szovjetrendszer betörése ellen harcolnak, városaink és ipartelepeink védtelen lakói az angolszász hatalmak bombázásaiban egy másik embertelenség fájdalmát szenvedik. Népünk megérti, hogy e rendkívüli körülmények rendkívüli intézkedéseket váltanak ki; keresztény érzése azonban ösztönösen tiltakozik, ha ugyanakkor tapasztalja, hogy emberekben az emberi személy méltóságát megalázzák és embereket jogaikban, vagy emberi jogaik védelmében korlátoznak a véleményük, vagy vallási mivoltuk miatt.”

Majd 1944. május 22-én levélben fordult a Magyar Királyi Minisztériumhoz, a Kolozs Megyei Főispáni Hivatalhoz és a Kolozsvári Rendőrkapitánysághoz:

„Tegnap értesültem, hogy zsidó-címen az elmúlt napokban összegyűjtött zsidókat és keresztényeket el fogják szállítani. Amit az ilyen szállítmányok kezeléséről és jövő sorsáról mondanak, az ember nem tudja megdöbbenés és mélységes megrendülés nélkül hallani. Kötelességeim visszahívnak munkahelyemre, Romániába, de emberi keresztény és magyar kötelességemnek tartom, hogy visszaindulásom előtt az illetékes hatósági tényezőket szeretettel és Isten nevében kérjem, hogy az embertelenséget akadályozzák meg, vagy ha erre nem képesek, ne működjenek több ezer ember elpusztítására irányuló cselekményben közre.
Ezekben a végzetes napokban minden felelős embernek éreznie kell, hogy nemzetünk sorsa és vele együtt mindnyájunk sorsa is Isten kezében van, nem lehet tehát Isten bosszúállását magunk fejére hívnunk olyan bűnök elkövetésével, vagy azokban való közreműködéssel, amelyeket a katekizmus az égbekiáltó bűnök közé sorol, s amelyeknek földi megtorlása a tapasztalat szerint nem marad el.”