Közzétették Ferenc pápa 2019-es nagyböjti üzenetét „A sóvárgással eltelt természet Isten fiainak megnyilvánulását várja” (Róm 8,19) címmel. „Hagyjunk fel az önzéssel, a magunkra szegezett tekintettel és forduljunk Jézus húsvétja felé” – olvasható a szentatya üzenetében.
A Szentszék sajtótermében Peter Turkson bíboros, az Átfogó Emberi Fejlődés dikasztériumának prefektusa és Segundo Tejado Muñoz prelátus, a dikasztérium altitkára mutatták be a dokumentumot, amelynek címe Szent Pál Rómaiakhoz írt leveléből vett idézet, és amelyet a Szentatya 2018. október 4-én, Assisi Szent Ferenc liturgikus ünnepén keltezett. Turkson bíboros az üzenet logikájára rámutatva hangsúlyozta: az emberi cselekvés hatással van a teremtett világ sorsának alakulására, az emberiség megváltása, a gonosztól és a bűntől való megszabadítása pedig az egész teremtésre vonatkozik. Ha cselekedeteink hatással vannak a teremtésre, ez azt jelenti, hogy a megváltásnak hatalmában áll megváltoztatni tetteink következményeit.
Muñoz prelátus a pápai üzenetből a húsvétra való felkészülés három fontos feladatát emelte ki: böjtölés, alamizsnálkodás és ima. Akkor lépünk valóban a megtérés útjára, ha kilépünk önzésünkből és tekintetünket felebarátaink felé fordítjuk – írja a Vatican News.
Az üzenet teljes szövege az alábbiakban olvasható:
Kedves Fivérek és Nővérek!
Évről-évre az anyaszentegyház révén Isten megadja hívő népének, hogy „a megtisztult lélek örömével várják húsvét szent titkának ünnepét, (…) hogy a megváltás misztériumaiból merítve eljussanak a Krisztusban való új élet teljességére” (Nagyböjti I. prefáció). Így előre haladhatunk húsvétról húsvétra, annak az üdvösségnek a beteljesedése felé, amelyet már megkaptunk Krisztus húsvéti misztériumának köszönhetően: „Mert üdvösségünk távlata a remény” (Róm 8,24). Ez az üdvösség misztérium, amely már működik bennünk a földi élet során, dinamikus folyamat, amely magába foglalja a történelmet és az egész teremtett világot. Mint ahogy Szent Pál mondja: „A sóvárgással eltelt természet Isten fiainak megnyilvánulását várja (Róm 8,19)”. Ennek távlatában szeretnék felkínálni néhány kiindulási pontot elmélkedésünkhöz azzal a céllal, hogy a közelgő nagyböjtben kísérjék el a megtérés felé vezető utunkat.
A teremtett világ megváltása
Krisztus kínszenvedése, halála és feltámadása, húsvéti szent három napjának ünneplése, a liturgikus év csúcspontja minden alkalommal arra szólít bennünket, hogy járjuk végig a felkészülés útvonalát, annak tudatában, hogy hasonulásunk Krisztus képmásához (vö. Róm8,29) Isten irgalmasságának felbecsülhetetlen adománya.
Ha az ember Isten gyermekeként él, ha megváltott személyként él, aki hagyja, hogy a Szentlélek vezesse (vö. Róm 8,14) és fel tudja ismerni és a gyakorlatban meg tudja valósítani Isten törvényét, kezdve attól, amely beleíródott szívébe és a természetbe, akkor jót tesz a teremtett világnak is, együttműködve megváltásában. Ezért a teremtett világ – mondja Szent Pál – sóvárogva vágyik az után, hogy megnyilvánuljanak Isten gyermekei. Vagyis mindazok, akik élvezik Jézus húsvéti misztériumának kegyelmét, azok éljék meg teljesen annak gyümölcseit, amelyek elrendeltetése, hogy elérjék teljes érettségüket az emberi test megváltásában. Amikor Krisztus szeretete átalakítja a szentek életét – szellemét, lelkét és testét – ezek dicsőítik Istent és az imával, a szemlélődéssel, a művészettel ebbe bevonják a teremtményeket is, mint ahogy ezt csodálatraméltóan mutatja Assisi Szent Ferenc „Naphimnusza” (Naptestvér éneke) (vö. Laudato si’Enciklika, 87). De világunkban a megváltás által teremtett összhangot még továbbra is fenyegeti a bűn és a halál negatív ereje.
A bűn romboló ereje
Valóban, amikor nem élünk Isten gyermekeiként, gyakran romboló magatartással fordulunk felebarátunk és a többi teremtmény felé, – de saját magunk felé is – többé kevésbé tudatosan azt vélve, hogy saját akaratunk szerint bánhatunk velük. Ekkor a féktelenség kerekedik felül, olyan életstílushoz vezetve, amely túllép azokon a határokon, amelyeket tiszteletben kellene tartanunk emberi létünk és a természet érdekében. Ez az életstílus azokat az ellenőrizhetetlen vágyakat követi, amelyeket a Bölcsesség könyve az istenteleneknek tulajdonít, vagyis azoknak, akiknek nem Isten jelenti cselekedeteik vonatkozási pontját, és reményük sincs a jövő számára (vö. 2,1-11). Ha nem irányulunk szüntelenül húsvét felé, a feltámadás látóhatára felé, akkor világos, hogy végül a mindent és azonnal, a mindig többet birtokolni logikája érvényesül.
Tudjuk, hogy minden baj oka a bűn, ami attól kezdve, hogy megjelent az emberek között, megszakította a szeretetkapcsolatot Istennel, a többiekkel és a teremtett világgal, amelyhez mindenekelőtt testünk révén kapcsolódunk. Miután megtört a szeretetkapcsolat Istennel, csorba esett azon a harmonikus kapcsolaton is, amely a környezethez fűz, amelyben élnünk kell, így a kert pusztasággá alakult át (vö. Ter 3,17-18). Arról a bűnről van szó, amikor az ember azt képzeli, hogy a teremtett világ istene, annak abszolút ura és azt nem a Teremtő által akart célnak megfelelően, hanem saját érdekét követve használhatja, a teremtmények és a többiek kárára.
Amikor felhagynak Isten törvényével, a szeretet törvényével, akkor az erősebbnek a gyengébb feletti törvénye érvényesül. A bűn, amely az ember szívében lakozik (vö. Mk 7,20-23) – és úgy nyilvánul meg, mint birtoklási vágy, mértéktelen jólét után sóvárog, figyelmen kívül hagyja a többiek javát és gyakran a sajátját is – a teremtett világ, a személyek és a környezet kihasználásához vezet a kielégíthetetlen kapzsiság szerint, amely minden vágyat jognak tekint és amely előbb vagy utóbb azt is elpusztítja, aki uralma alá vetette.
A bűnbánat és a megbocsátás gyógyító ereje
Ezért a teremtett világnak sürgető szüksége van rá, hogy megnyilvánuljanak Isten gyermekei, azok, akik az „új teremtmények” lettek: „Mindaz, ami Krisztusban van, új teremtmény. A régi tovatűnt, lám valami új valósult meg” (2Kor 5,17). Valóban, megnyilvánulásukkal maga a teremtett világ is „ünnepelhet egy húsvétot”: megnyílva új egeknek és az új földnek (vö. Jel21,1). És a húsvét felé vezető utunk éppen arra szólít bennünket, hogy újítsuk meg keresztény arcunkat és szívünket a bűnbánat, a megtérés és a megbocsátás révén, hogy megélhessük a húsvéti misztérium kegyelmének teljes gazdagságát.
A teremtett világnak ez a „türelmetlensége”, ez a várakozása akkor teljesedik be, amikor Isten gyermekei megnyilvánulnak, vagyis amikor a keresztények és minden ember határozottan belép ebbe a „vajúdásba”, ami a megtérés. Az egész teremtett világ, velünk együtt, arra kapott meghívást, hogy felszabaduljon „a mulandóság szolgai állapotából” és belépjen „Isten fiainak dicsőséges” szabadságába (Róm 8,21). A nagyböjt szentségi jele ennek a megtérésnek. Arra szólítja a keresztényeket, hogy még buzgóbban és konkrétabban testesítsék meg személyes, családi és társadalmi életükben a húsvéti misztériumot, különösen a böjtölés, az ima és az alamizsnálkodás révén.
Böjtölni azt jelenti, hogy megtanuljuk megváltoztatni magatartásunkat a többiek és a teremtmények felé: a kísértésből, hogy mindent „felfaljunk”, hogy kielégítsük falánkságunkat jussunk el ahhoz a képességhez, hogy szeretetből szenvedünk, ami betöltheti szívünk ürességét. Imádkozni azt jelenti, hogy le tudunk mondani a bálványimádásról és énünk önelégültségéről és kimondjuk, hogy szükségünk van az Úrra és irgalmasságára. Alamizsnálkodni pedig annyit jelent, hogy kilépünk abból az ostoba életből, hogy mindent magunknak halmozunk fel, abban a tévhitben, hogy biztosíthatunk magunknak egy olyan jövőt, ami nem a miénk. És így ismét megtaláljuk annak a tervnek az örömét, amelyet Isten helyezett el a teremtett világban és szívünkben, azt, hogy szeretjük Őt, testvéreinket és az egész világot, és ebben a szeretetben megtaláljuk az igazi boldogságot.
A teremtett világ váljon az Istennel való szeretetközösség kertjévé
Kedves fivérek és nővérek, Isten Fiának „nagyböjtje” az volt, hogy belépett a teremtett világ pusztaságába, hogy az ismét az Istennel való szeretetközösség kertjévé váljon, amilyen volt a kezdetek bűne előtt (vö. Mk 1,12-12; Iz 51,3). A mi nagyböjtünk legyen ugyanennek az útnak a végigjárása, hogy elvigyük Krisztus reménységét a teremtett világnak is, amely „a mulandóság szolgai állapotából felszabadul Isten fiainak dicsőséges szabadságára” (Róm 8,21). Ne hagyjuk, hogy hiába múljon el ez a kedvező időszak! Kérjük Istent, segítsen nekünk, hogy megvalósítsuk a valódi megtérés útvonalát. Hagyjunk fel az önzéssel, a magunkra szegezett tekintettel és forduljunk Jézus húsvétja felé; legyünk felebarátai nehézséggel küzdő fivéreinknek és nővéreinknek, osszuk meg velük spirituális és anyagi javainkat. Így, konkrétan befogadva életünkbe Krisztus győzelmét a bűn és a halál felett, a teremtett világra is ráirányítjuk átalakító erejét.
Vertse Márta
